2010. május 20., csütörtök

Társadalmi problémák – Konyec money! Finito! Nada!

A jelek szerint kiürült az államkassza, így csökkennek az állami szektorban a bérek, a nyugdíjak és a segélyek. Emiatt az jócskán megnőtt az elszegényedés kockázata…

A tavaly 1,6 millió ember volt abszolút szegény, a Világbanki 4 PPP dollár/nap/fő szerint, ebből 43 százalék gyermek (eltartott kiskorú). Ez összesen a népesség 7,5 százaléka, hivatalosan. Az EUROSTAT 2008-as jelentése szerint minden ötödik ember szegény volt 2008-ban. Pillanatnyilag hivatalosan az átlagjövedelem 1700 RON, a minimális jövedelem (a legális) 600 RON – a valós nyilván alatta van, a medián – a leggyakrabban keresett jövedelem valahol az 1200 környékén. Kerekítve, természetesen és a csökkenés előtt.

Mi várható? Az abszolút szegénységi ráta drasztikusan növekedni fog, a jövedelem egyre nagyobb hányada megy majd el élelmiszerre, vagyis az életben maradásra. Hiszen a népesség jó harmada a szegénységi küszöb felett tömörül. Megnövekszik a munkanélküliség is, ami ok is és következmény is, és természetesen csökken a társadalmi bizalom mértéke. Vélhetően a kriminalitás is növekszik, csökken a gyermekvállalási kedv. A kivándorlás nem biztos, mert nemigen van hova. Mindenhol válság van éppen.

Mindennek fő oka „a válság”, a kezdeti pénzügyi, aztán a gazdasági, pillanatnyilag pedig az államháztartás válsága. Most inkább az államok vannak csődben, jobb helyen a gazdaság elkezdett így-úgy működni. Az államok nagymennyiségű pénzt pumpáltak a bankszektorba, emiatt hitelre volt szükségük, a népesség meg ezt fogja nyögni egy jó ideig. A pesszimista becslések szerint minden hazai állampolgár egy jobbacska alig használt nyugati autó árát kell „kispórolja”. Ha négytagú a család, négy autót! Emiatt vélhetően a közeljövőben egyre többen szakadnak majd ki a társadalom kötelékeiből. Ez egyébként az utóbbi húsz év harmadik elszegényedési hulláma. Pillanatnyilag a szociális ellátó rendszereknek a radikális átszabása folyik: a jóléti államnak egyszerűen vége. Egy univerzális elvekre épülő intézményes szociálpolitikai rendszert alakítanak át, szelektív elvekre épülő reziduális rendszerré. Mondhatni, a segélyezést liberalizálják, az állam kihátrál a segélyezésből. Helyette a magán és a civil szféra kellene lépjen, de kiderül, milyen sikerrel. Lényeg, hogy csak egyeseket, rövid ideig, a rászorultság bizonyításával támogatnak majd, kevesebb pénzbol.

Esély van arra is, hogy a belső társadalmi feszültségek megnövekedjenek, főleg hosszabb távon. Aztán politikumba vetett bizalom tovább csökken, amit a populizmus és esetleg a szélsőséges irányzatok iránti fogékonyság megnövekedése kísér.

Mi a teendő? Nem tudjuk, de egyén lehetőség szerint most jobban tartsa a kapcsolatot a rokonsággal, családdal, a gyermekeit járassa iskolába, ha teheti vállaljon másodállást, optimalizálja kiadásait, takarékoskodjon, és ha lehet, tegyen félre pénzt. A rossz időkre.

2010. május 19., szerda

Közvélemény és alanyai – A Nagy Tiltakozás Napja

Mára tervezik a szakszervezetek az elmúlt húsz év egyik legnagyobb szabású tiltakozó akcióját, a bukaresti Victoria Palota előtti téren, a Kormány székháza előtt. Az eseményt a tervezett 25 százalékos jövedelem-csökkentési terv váltotta ki, ami elsősorban a közalkalmazottakat érinti, de a „válságellenes intézkedések” az egész társadalomra jelentős hatással lesznek. A szervezők 60 000 tiltakozóra számítanak, többek között a hírhedt-híres bányászokra is, aki a kilencvenes évek elején több dicstelen tettet követtek el a fővárosban. Erre a hírre a média azonnal felkapta a fejét, újabb „bányászjárást” – mineriádákat – emlegetve. De mi van?

Egyfelől, a bányászakcióknak nincsen sok esélye. Akárcsak a beharangozott 60 000 résztvevőnek. Ugyanis ez a szám manapság erősen magas, az utóbbi pár évben kizárólag szabadidős tevékenységek (focimeccs, koncert) gyűjtöttek be ennyi embert.

Másfelől, a tiltakozás önmagában legitim vélemény-kifejezési forma, alkotmányos jog a demokratikus társadalomban, a szakszervezeteknek pedig a jelen helyzetben egyébként is ez a dolguk, tiltakozni és képviselni az általuk képviselt munkavállalók érdekeit, nyomást gyakorolni a döntéshozókra. A kontextus mindenki által jól ismert: az államháztartás akut válsága, a közkiadások drasztikus lefaragása, a választási kampányok által elodázott intézkedések (amelyek szükségesek, de fájdalmasak és látszólag felületesek is).

Aztán, égető szükség lett volna egy korrekt és mélyreható egyeztetésre a társadalmi partnerek, a szindikátusok, a kormányzat és a patronátusok között. Ez sajnos elmaradt, így az ilyetén való tiltakozás logikus, tényleges haszna azonban kétséges. Ugyanis ha a résztvevők száma jóval a beígért alatt marad, vagy netán erőszakos lesz, akkor jó esély van arra, hogy az állami munkavállalók akciója delegitimálódik, hitetlen lesz – ami egyértelműen a jelenlegi kormány érdeke.

Végül, néhány társadalmi tény, ami a mai napi eseményt keretezi és meghatározza. Ezek a következők: a végbemenet gazdasági szerkezetváltozás, amelynek során leszerelték a füstös ipart, a munkásosztály gyakorlatilag eltűnt, a bányászok nagyon kevesen vannak, szervezetlenek, töredezettek; a szindikátusokba helyezett társadalmi bizalom nagyon alacsony mértéke; a tiltakozók jó része fehérgalléros, az állami szektorban dolgozik (még), akik konformisták, a kanonikus, megengedett formában tiltakoznak – ők "az állam", így legrosszabb esetben is elszórt lehet a konfliktus, erőszak; a bányász figurája már csak emlék.

Mindezek mellett, a tiltakozásnak elsősorban szimbolikus üzenetértéke van, ami mindenképpen figyelemre méltó.