2011. február 14., hétfő

Nyílt tér – A Világ szerelmesei, egyesüljetek!

„Ma kötelező szerelmesnek lenni!” Akár így is értelmezhetjük azokat a társadalmi üzeneteket, amelyek a Szerelmesek Napját övezik egy jó ideje. „Egy újabb merkantil álünnep a nyakunkra, ami csak arra való, hogy egyesek profitot szerezzenek” – így szól az antioglobalistának is titulálható fanyalgás. „Vannak nekünk rendes ünnepeink is”, mondják a tradicionalisták. „Valami mégis lehet, ha ilyen vitákat kavar” – gondolhatja jogosan a „mezei polgár”...

Az ilyen és ehhez hasonló kijelentések azonban jól rávilágítanak néhány dologra, ami nem annyira a Valentin Napra, hanem inkább a társadalom működésére vonatkoznak; a kimerítés igénye nélkül, nézzünk meg ezek közül néhányat.

A Valentin Naphoz való domináns viszonyulások jól érzékeltetik a társadalomban a tömeg-elit disktinkciót. A pro-Valentin „oldal” ebben a logikában a populáris-népi ízléssel jellemezhető kritikátlan tömegfogyasztó, aki örömmel „hagyja”, hogy a korporációs világ kereskedelmi egységei őt külsőleg vezéreljék, ünnepeltessék – értsd vásároltassák. A kontra-Valentinek vagy az „igazi ízlésre” vagy pedig a szubsztantívnak kikiáltott „ősi”, „hagyományos” valódi Bálint Napra/Dragobete-re hivatkozva különböződnek el a tömegtől. Valentin nappal való szembeszegülésük valójában a széles kritikátlan és arctalan tömegtől való elzárkózásuk apropója.

Aztán, a Valentin napi kavalkád kiválóan érzékelteti, hogy mára a szerelem kommodifálódott, tranzakcionálható árúvá vált. A mai napon a szerelemet meg lehet venni, ki lehet váltani, termékként – más árúk vásárlása és adományozása révén meg lehet szerezni.

Továbbá, a különböző Valentin Napi vásárlási nyeremények beszédesen rávílágítnak arra, hogy mit gondol a társadalom arról, hogy melyek a pillanatnyi szerelmesek ideáljai, végső vágyai. A Las Vegas-i álomútazás, a Velence-i gondolázás, a Párizsi Szajna parti séta képezik ebben az értékrendben a szerelmespárok vágyainak alfáját és omegáját. A szexi vörös fehérnemű és a csodás vacsora mellett – vagy mindezeket egyszerre... (oda a posztmateriális értékrend!).

Végül pedig, a Valentin Nap normativitása révén („kötelező szerelmesnek lenni”) minden évben újra és újra kiemeli (éppen ezért helyez erőteljes nyomást a magányosokra), hogy a párkapcsolat érték. A társadalom kultúrája az ilyen ünnepek révén (is) nyomatékosítja, hogy a biológiai és társadalmi reprodukció bekövetkezzen.

A Világ szerelmesei, egyesüljetek!

Társadalmi problémák – „Aki nem dolgozik, ne is egyék?!” avagy kamerásnak nem jár segély

Gazdasági szakelemezők szerint pillanatnyilag az európai államháztartás(ok) súlyosabb válságban van(nak), mint a gazdaság(ok). Emiatt aztán ott csökkentik a kiadásokat, ahol csak lehet (kényszerből, szükségből vagy fantáziátlanságból). Ez így van Romániában is. A szociális kiadások különösen nagy terheket rónak a központi költégvetésre, amelyek források hiányában nem fentarthatóak – így ezek átszabása természetes következmény. Ez az igyekezet sokszor átgondolatlan és alkalmazhatatlan szabályozáshoz vezet. Például: akinek laptopja, videokamerája van, az többé nem kaphat szociális segélyt.

Az első látásra „helyes” eljárás azonban néhány alapvető kérdést vet fel, ami akár alkalmazhatatlanná teheti – de mindenképpen a további csalásokra ad alkalmat. Ezek közül szemlézzünk néhányat.

Egyrészt. A segélyezés logikája a jövedelemhez kötött. Ez mindég a havi, egy főre eső (evkivalenci skálával logaritmált) nettó, számban kifejezett és kézhez kapott hivatalos pénzmennyiséget jelenti. Mert ezt a legegyszerűbb kvantifikálni és megragadni (természetesen ott vannak a nem pénzbeli jövedelmek esetleges rendszerei, valamint a nem formális jövedelmek is, de ezeket „drágább” felderíteni – így objektív okokból ezeket a hatóságok eddig figyelmen kívül hagyták). A laptop, videokamera és hasonló társaik (a szabály több mindent felsorol, például falun a csirkék számát is, ami felett nem adnak segélyt) nem jövedelmek, hanem vagyontárgyak, amelyek nem minden esetben generálnak jövedelmet. Egy értékes festmény alatt (amit senki sem akar vagy nem tud megvenni) az ember még könnyen éhezhet...

Másrészt. A felsorolt vagyontárgyak jó része Az EU-ban érvényes decens életminőséget biztosító tárgyak közül valóak. Az információhoz és az Internethez való hozzáférés nem privilégium, nem valami extra, hanem alanyi jog. Arról nem beszélve, hogy laptop és laptop között ég és föld lehet. Ha egy tízéves lehurbolt, alig működő Pentium I-es gép és egy legújabb Macbook Air között a hatóság nem tesz különbséget, akkor világos hogy a jogszabály kiegészítésre szorul.

Végül pedig egy rendkívül fontos elem. A konkrét alkalmazás – jelen esetben: hogyan fogják „megmérni” (értsd leellenőrizni), hogy kinek mije van, pontosabban nincsen. Ha ezt valóban komolyan gondolja a törvényhozó, akkor a leellenőrzés dologi költsége minden egyes háztartás esetében olyan magas lehet, hogy lényegében senki semmit sem spórolt meg. Ha meg az ellenőrzést elhanyagolják, akkor az érdekeltek egyszerűen letagadják „amit kell” és minden úgy megy tovább, ahogy eddig is szokott.

2011. február 2., szerda

Társadalmi problémák – A nemek harca és a tesztoszteron-kockázat

Egyértelmű, hogy a köztudat egyik ismert „sztárja” az adrenalin, háttérbe szorítva egy másik „sztárocskát”, a tesztoszteront. Az extrém sportokat, az akciófilmeket, az energiaitalokat, a katasztrófa-turizmust gyakran mint „adrenalin-emelőket” reklámozzák. Azt sugallják, hogy a minőségi szabadidő egyenértékű a magasfokú adrenalinnal. Már-már mitikus vált a mellékvese által termelt epinefrin hormon és neutrotranszmitter (tudományos nevén reklámozni a Red Bull-t nem lenne túl jó ötlet).

A tesztoszteronról már jóval kevesebbet beszélnek, ha igen, akkor a szexualitás kapcsán. Azonban ennek a hormonnak a szerepe nem redukálódik a férfias nemi jegyek szabályozására, a nemi vágyra. Szerepet játszik az agresszív viselkedésben is. De köze van a nemek közötti arányhoz is. Nézzük meg hogyan.

Tény, hogy a társadalomban több a nő, mint a férfi. Bár több fiú születik mint lány, számbelileg (összben) a gyengébb nem mégis dominál (statisztikai értelemben, nem társadalmilag). Ennek több oka is van: a nők átlagban többet élnek, fizikailag erősebbek a férfiaknál (másképpen belehalnának a terhességbe), kisebb az elvárás velük szemben, így kevesebb stressz éri a nőket, miközben nagyobb a korspecifikus mortalitás a férfiak esetében. Itt jön be a képbe a fennebb emlegetett hormon.

A jelenséget a szociológus szakma tesztoszteron-kockázatnak nevezi. Mi ez?

Arról van szó, hogy több tizenéves fiú hal meg, mint lány. A növekedő mennyiségű tesztoszteron miatt a fiúk több és nagyobb kockázatokat vállalnak, mint a hasonló korú lányok. A fiúk egyszerűen több veszélyes cselekedetre „adják a fejüket”, sokszor szó szerint. Őket a tesztoszteron mellett a társadalmi szerep-elvárás is hajtja, hogy a lányoknak bizonyítsanak, nekik imponáljanak. Az olyan kockázatos tevékenységek, mint például a fáramászás, a mélyvízbe való ugrás, gyorsvezetés és a mindenféle „virtuskodás” pedig áldozatokat szed. Nézzük csak meg az autóbalesetben nemi és korösszetételét. Jó részük huszonéves legényke – csoportosan hullnak el az utakon (régebben a csatatéren). Ezek összességében akkora nagyságrendűek, hogy a nemek közötti arányokra is közvetlenül kihatnak.

(Ha egy kocsmában több lányt látunk, mint fiút, akkor ennek egyik oka a tesztoszteron-kockázat).

Társadalmi problémák – Facebook-lázadás? Egyiptom esete a fogalmakkal

Az egyiptomi események uralják a globális médiák tartalmát. Ami a netizen és a netroot mozgalom kifejeződése, az elkeseredett Facebook-generáció média-lázadása. Hiszen a feliratok többsége angol nyelvű, nekünk tévénézőknek is közvetlenül üzennek. Érdekes azonban, ha megnézzük hogyan nevezik (címkézik) az eseményeket.


Leggyakrabban az uprising fogalmat használják, korábban a riot kifejezést, ami lázadást jelent (itt az angol nyelvű hírcsatornákra gondolok, mint a CNN, BBC News és a Sky News). Még véletlenül sem a revolt (engedetlenség, tömegfelháborodás) vagy a forradalom (revolution) kifejezést, amit viszont az Al Jazeera gyakran emleget (Egyiptomban be is tiltották). Van-e valami érdekes a megnevezés mögött?


Véleményünk szerint igen. Hiszen a Nyugat dilemmában van és ez a fogalmakban is kifejeződik. A nyugati hatalmak nem akarnak radikális váltást, hiszen elveszíthetnek egy hűséges és stratégiai szövetségest. Az arab világ egyik része a rendszer megváltozását látja kívánatosnak. A nyugati felkelés és a radikálisok által preferált forradalom két egymástól eltérő vízió mentén értelmezi a történéseket. A fogalmak pedig ezeket kiválóan illusztrálják. De mit is jelentenek ezek szociológiai szempontból? Erre vessünk egy gyors pillantást.


A nemkonvencionális tiltakozásnak különféle formái vanak. Ide tartozik a lázadás, a vele rokon a zendülés, a felkelés, a rebellió illetve a forradalom. Különbségek vannak azonban a jelölt realitás, illetve a követett célok tekintetében, úgyszintén azon társadalmi kontextusok között, amelyekben mindezek megnyilvánulnak. A zendülés rendszerint egy formálisan rögzített hierarchikus rend „egyenruhás” tagjainak (alacsonyabb beosztású katonatisztek, matrózok) erőszakos megnyilvánulásaira vonatkozik, akiknek engedetlensége a vezető személye ellen irányul; azt akarják tisztségéből eltávolítani. A zendülést rendszerint tudatos tervezés előzi meg. A felkelés kifejezés a rendi társadalomban az agrártevékenységekkel foglalkozó népesség feudális úr elleni vagy a munkát szabályozó intézmény ellen irányuló erőszakos megnyilvánulására érvényes fogalom. Manifesztálódását tekintve a zendülésnél intenzívebb, több személyt implikál, és kevésbé tervezett. Tipikus formái a parasztlázadások vagy rabszolgalázadások. Mindkét esetben a mezőgazdaságban foglalkoztatott népességről van szó (jobbágyok vagy rabszolgák), akik a fennálló munkaviszonyok ellen tiltakoznak, más eszköz hiánya révén erőszakosan. A zendülés és a felkelés is elsősorban tiltakozás.


A rebellió a felkelés erősebb formája, aminek nem csupán gazdasági jellege van, hanem szélesebb körű célokat követ: egyaránt feltételez politikai és társadalmi célokat, amelyeket tudatosabban, szervezettebben és apparátusok (például verbuvált paraszthadsereg a Münzer Tamás vagy Dózsa György esetében, vagy akár reguláris fegyveres hadserege az Amerikai Függetlenségi Háború legelső szakaszában) révén valamint formális(abb) vezetők segítségével igyekeznek elérni. A végső cél a társadalmi viszonyrendszer radikálisabb megváltoztatása. Több mint tiltakozás, mert valami érdekében is síkra száll. Szokás inszurgenciának is nevezni, ami incipiens forradalmat jelent. A forradalom az egész társadalmi berendezkedési forma teljes és gyökeres megváltoztatását célozza. A sorból a legintenzívebb; a forradalom implikálja a legtöbb szereplőt, egyértelműen transzformatív célja van. Habár ez is a városban történik (a fővárosban) nem is szokás a városi erőszak formái közé sorolni. Miben különbözik a felsorolt erőszakos formákhoz képest a lázadás (riot)?


Egyrészt, a lázadás kvázi-spontán, modern jelenség. Másrészt, tipikusan nagyvárosban nyilvánul meg, ahol az urbanizáció mintája és a társadalmi viszonyok igazságtalan volta miatt (a rabszolgaság öröksége, az intézményes szegregáció, a szegény népesség térbeli koncentrációja adott övezetekben, diszkrimináció és sztereotipizálás) a városi populáció számottevő része tartósan marginalizált és kirekesztett, „elnyomott”, bár a törvény szerint szabadok. Civil szereplőket implikál, akik meg vannak fosztva a tiltakozás más, legitim eszközeitől – egyszerűen a többség nem figyel rájuk, eltekint tőlük. A városi lázadásoknak nincsen kikristályosodott célja, többnyire kollektív érzelmi-affektív indulatok erőszakos kifejezései, amelyek címzettje az állam, annak szimbolikus megtestesítője, a tulajdon, ritkább esetben pedig egy másik közösség tagjai. Rendszerint specifikus társadalmi kategóriákat (városi szegények, etnikai-faji kisebbségek, éhezők, focidrukkerek, anti-globalisták), szűkebb korcsoporthoz tartozókat (fiatalabb, átlagban 35 év alattiakat) és túlnyomórészt férfiakat implikál.


Egyiptomban most valami ilyen történik: több mint lázadás, valamilyen sajátos felkelés, de azért nem forradalom. De az is könnyen meglehet, hogy a Facebook miatt valami új fogalmat kell kitalálni a helyes megnevezésre!


A közösségi hálózatok már a tudományos fogalmomtárra is kihatnak!