Az Al-Kaida az újterrorizmus megtestesítője. Több mint húsz évvel ezelőtt, 1988. augusztus 11-én alapították az afganisztáni és pakisztáni határvonal közelében, Pashavarban egy szaúd-arábiai milliomos, az építész Usama ibn Ládin (Osama bin Laden) vezetésével. A magyarul bázist, illetve alapot jelentő Al-Kaida céljaként az alapítók (Ibn Ládin mellett Szajjid Imán al-Serif, másik nevén dr. Fadl és Ajman al-Zavahiri) a hitetlenek elleni átfogó harcot, az igaz hitgyakorláshoz való azonnali visszatérést és végső soron egy pán-arab kalifátus létrejöttét fogamazták meg. Ibn Ládin a szaúdi uralkodóházat korruptnak tekintette és a sárihoz (a Korán betű szerinti szabályzata) való mielőbbi visszatérést sürgette; fő ellenfélként (a Szovjetunió Afganisztánból való kiűzése után) Amerikát, végső soron a Nyugatot tekintette, amit az Első Öbölháború erősített meg benne. Ideológiai alapja az iszlám egyik radikális, a vahabita-szalafista változata (emellett természetesen szociális és politikai elemek is fellelhetők).
Az Al-Kaida a szovjetek elleni afganisztáni küzdelem közepette jött létre, ahol többek között szaúdi, jemeni, egyiptomi, türk, csecsen, pakisztáni és természetesen afgán önkéntes harcosok küzdöttek (őket hívták mudzsáhidoknak, helyenként mudzsahedineknek) az iszlám nevében. Az afgán háború során ibn Ládin kapcsolatokkal, pénzzel és logisztikával látta el őket; ekkor még nem volt kulcsfigura. Az afgán-pakisztáni határvonal hegyes vidékén egy átfogó tábor-rendszer épült ki, amerikai és pakisztáni segédlettel (ez a proxy-terrorizmus klasszikus szakaszának felel meg), ahol a kiképzés folyt.
Ez a tábor-rendszer hálózatszerű, relatív autonóm kiképzőközpontokkal, és erős vallási neveléssel járt a pakisztáni titkosszolgálat, az ISI vezetésével működött. A szovjetek kivonulása után, és a kuvaiti amerikai offenzíva befejeztével az afgán arabok között egy nemzetközi jellegű, iszlamista szolidaritás, kollektív tudat alakul ki, aminek hamar új ellenség kellett. Valamivel később, az afganisztáni tálib rendszer megszilárdulása után az Al-Kaida, 1989-90-es otthoni tartózkodása, valamint a rövidebb szudáni intermezzo (1992-1996) után visszatér Afganisztánba, ahol a pakisztáni iszlamista madraszákban „tanult” tálibok jó szövetségesnek bizonyulnak a Bázis számára. A szervezet hatalma ebben az időszakban erősödik meg, elsősorban az arab államok azon képtelensége miatt, hogy a helyi szociális jellegű problémákat – szegénység, korrupció – nem akarták vagy nem tudták megoldani; erre a pán-arab radikális iszlám vallási ideológiájába öltözött Al-Kaida kínált egyfajta megoldást.
Másodsorban pedig, a háborúban megedzett iszlámistáknak (akik sokban különböztek egymástól, és akiket a hitetlen szovjetek és helyi marxista szolgáik elleni harc tartott össze) „munka” és „ellenség” kellett. Ezt kínálta fel ibn Ládin 1996-ban, Afganisztánban, a deobandi nézetű tálib rendszer árnyékában. A vallási deobandi alapú tálibok (a deobandi egy provinciális, népi-rurális szociális elemekkel vegyített indiai származású radikális muszlim reformmozgalom, ami a sáriá konzervatív olvasatát tekinti a mindennapok vezető elvének, világi és politikaellenes) jó szövetségesnek bizonyultak, így a radikális fegyveres dzsihadista (a minden hitetlenek elleni fegyveres harc, beleértve azokat a muszlimokat is, akik nem az Írás szerint élnek) mozgalom megerősödését lehetővé tették, tehát objektív és szubjektív elemek egyaránt facilitálták majdnem tíz évvel a létrejötte után. A korábban kiépített logisztika, kapcsolatrendszer és humán erőforrás révén a szervezet egy globális méretű dzsihadizmussá nőtte ki magát.
Az Al-Kaida azonban inkább autonóm elemek – terrorista cellák – közötti laza hálózat, mintsem egy bürokratikus és hierarchikus szervezet. A részek önállóan működnek, közös az alap, ami leginkább a kollektív tudatot, a közös ellenséget és a közös tradíciót jelenti. Formális szervezet ezért nemigen lehet, ibn Ládin elsősorban szellemi atyjukként és lehetséges finanszírozóként működik. Az afgán háborúban is önállóan működtek az autonóm sejtek, ezt a mintát alkalmazzák most is, csak más skálán, amit a modern kommunikációs eszközök tettek lehetővé. Ez adja az aszimmetria lényegét: nincsen egy lefejezhető de facto hatalmi központja! Inkább egy franchise, mint hagyományos szervezet!
Az Al-Kaida segítségével, illetve a nevében (és szektariánus ideológiájával összhangban, azzal azonosulva) több pusztító terrorista akcióra került sor, amelynek célpontjai egyre inkább az ártatlan civilek voltak, és amelyek a New York-i, madridi és londoni merényletekben tetőztek.
(Burke, 1997; MIPT 2006 Annual Report; US Dept. of State Office of the Coordinator for Counterterrorism Country Reports on Terrorism 2007 nyomán).
