2012. július 30., hétfő

Közvélemény és alanyai - “Hosszú forró nyár”. Gondolatok a népszavazásról 1.0


A következő bejegyzés-sorozatban a pillanatnyi (rendkívüli) politikai helyzetet elemezzük. Kitérünk majd a megelőző esemény-sor bemutatására, a tágabb társadalmi kontextus vázlatára, a helyzet fő paramétereinek bemútatására, majd a lehetséges következményeket és forgatókönyveket tárgyaljuk.
1.0. Hogyan jutottunk ide? Releváns szemelvények a közelmúlt eseményeiből
Véget ért a népszavazás és az azt megelőző “meggyőző kampány” - már ha ezt annak lehet nevezni. Majdnem ténynek lehet tekinteni, hogy bármi is legyen, a történetnek nem lesz egyhamar vége: elérkezett a hosszú, forró politikai nyár. Csak kemény idegzetűeknek vagy ignoránsoknak! - ez lehet a közeljövő jelmondata...
A helyhatósági választásokon elért elsöprő győzelem után, beindult az USL-s turbómotor: “privatizálták” a Hivatalos Közlönyt, lecserélték a házelnököket, kirúgták az ombudsmant, aztán felfüggesztették a hivatalban lévő elnököt - többek között. (A PDL-s hivatalos kommunikáció ellenére, ebben a politikai gyakorlatban semmi újszerű nem volt: lényegében mindenki ezt tette korábban is, csak diszkrétebben. Akárcsak az előttük lévők korábban is. Ez nem azt jelenti, hogy helyesen is tették, de hasonló “államcsínyeket” sajnos már korábban is elkövettek...).  Bár a Băsescu felfüggesztésének projektje érezhetően benne volt a mindenkori “USL-s szép remények” listáján, a folyamatokat mégis a Nastase-ítélet siettette. Ez volt az a pont, amikor a korábbi korlátozott politikai háború egyszeriben totális csatározássá fajult. A jelek szerint meg az is marad, sőt...
A Nastase-féle (ál)öngyilkosság alkalmával hullajtott vércseppek azonnal kiváltották a nyers, totális “vendetta-politizálást”; egyszeriben minden személyessé vált, a nyomelemeiben mégis létező versengő-politika helyébe hangsúlyosan az ellenség-politika lépett (ebben a játékos-elnök praxis-teremtő szerepe kapitális, hiszen az ellenség-politika alapjait az ő fektette- és járatta be az elmúlt években). Magyarán: a Nastase-ítélet óta a cselekvéseket a személyes indulatok alakítják, a lépéseknek és ellenlépéseknek elsősorban érzelmi-affektív alapja van. Ebben a totális háborúban már nincsenek szabályok, a szereplők végső célja a másik fél teljes megsemmisítése, hiteltelenítése, kölcsönös bebörtönzése. 
A lépések és ellenlépések nem kiszámíthatóak, a hatások alig kontrolláltak, gyorsan változnak, a táborokra jellemző “pillanatnyi érzelmi klíma és hangulat” eredményeképpen.  Lásd a kampánytémákat, fenyegetéseket, felhívásokat. A politikusok már a látszatra sem adnak: egymás szavába vágnak, nyíltan és sűrűn hazugozzák egymást, kölcsönösen titkos és félig titkos dossziékkal zsarolnak, tapasztalt kocsisokat megszégyenítő módon gyalázzák az ellenfelet és mindenekelőtt címkéznek, stigmatizálnak... A ma még felfüggesztett és az érvénytelen ellenszavazatok mentén “elkergetett” elnök ebben (is) “világbajnok”: a jelenlegi akasztók, (suspendaci), fegyencek (puscariabili), majom, kínos-nevetséges (penibilul) stigmák természetszerűen követték a büdös cigány, pina, lagymatag (gaozar) kifejezéseket. A másik fél sem rest a hazug, szarházi, gazember címkék sűrűn felemlegetésében. 
Tehát a közelmúlt legfontosabb eseményei a Nastase-ítélet, illetve az általa kiváltott irracionális akciók és reakciók sora. A másik a főtt béka-effektus szerint degradálódott politikai stílus és beszédmód térnyerése a politikai kommunikációban, a trasszeizmus jelensége, valamint  az USL-s helyhatósági győzelem (amit a kormányváltás előzött meg).

2012. július 26., csütörtök

Közvélemény és alanyai - Egy (elfelejtett) választó szubjektív benyomásai


Lassan véget ér a népszavazási “meggyőző kampány” - már ha ezt annak lehet nevezni.  Hiszen egyesek teljes mellbedobással a részvétel ellen agitálnak. Más szavakkal arra buzdítanak, hogy a választók ne éljenek az egyébként nehezen megszerzett jogaikkal! Erre megvan ugyan a joguk, de nem biztos, hogy a társadalom érdekét szolgálja.

A politika, nyelvezetében, szellemiségében állampolgár-idegenné vált (már jó régen), napirendje elvált a tömegek napirendjétől, problémáitól. A népszavazás kapcsán a legcinikusabb vonás, a tömeges távolmaradásra, a bojkottra való felszólítás. Cinikus, mert a jelenlegi poszt-demokratikus kontextusban az állampolgároknak amúgy sincsen sok beleszólási lehetősége, eszköze a nagypolitika alakítására (ennek számos oka van, most erre nem térünk ki). A választásokon való voksolás, a népszavazások során gyakorolt vélemény-kifejezés egyike ezen legitim (megmaradt) eszközöknek. 

A bojkott-felhívásnak (aminek oka most világosan az, hogy Basescu zöldasztalos győzelemhez jusson), az igazi tétje az, hogy az állampolgárokat minél jobban eltávolítsák a politikától: a mi bizniszünk (érstd politikusok) és nem a ti ügyetek logika alapján. A politikai passzivitásra való tudatos szocializáció kizárólag a mindenkori kormányzó elitek érdekét szolgálja: a kevesebb részvétel, kisebb kormányzati  átláthatóságot produkál, kevesebb társadalmi kontrollt a döntéshozók felett - függetlenül attól, hogy adott pontban éppen ki van hatalmon.

Mondjuk ki: a politikai passzivitás - az amúgy is szűkülő társadalmi mozgástér közepette - a közjó ellen hat.