2020. november 25., szerda

Armando Diego Maradona - Kreativitás és szabadság

Az argentin  lokális futball hibrid; a brit futball játékmintájával, a tipikusnak tekintett brit játékstílussal (hatékonysággal, munkamegosztással, fegyelemmel, gépiességgel) szemben definiálódott. A futball Argentínába is a britek révén terjedt el, így főként kezdetben az angolsággal kapcsolódott össze. A nemzet feltalálása során ez a keletkezéstörténet nem volt alkalmas a közös, mitikus illeszkedési pontok kialakítására, így a múlt század tízes éveinek második felében a „újraírták” a futball „történetét”: csapatok angol elnevezését spanyol nevekre változtatták, a szabályokat is spanyol nyelven kezdték megnevezni. A spanyol és olasz maszkulin jegyekkel, jellemvonások kidomborításával hozták létre a kreol, tipikusan argentinnak tekintett focit, mint sajátos lokális hibridet. A criollo stílus a brit fegyelmezett munkamegosztásra alapuló stílussal szemben a kifinomult testmozgásra, a látványra, a közönséget elkápráztató látványos megoldásokra épített. Ebben a logikában a maszkulintás – mint kreol hibrid – a nyugtalan, indvidualista, tehetséges és agilis egyéni jegyeket viseli magán, amiben az elegancia központi jelentőségű. A cselezés kultusza (cult of dribbling) (Archetti, 1999:56-65) fejezi ki a két fő argentin maszkulin erényt: a kreativitást és a szabadságot.

A brit játékstílus gépies, racionális munkamegosztásra és feladatok egyszerű végrehajtására épülő logikájával szemben a kreol foci stílusa életteli, kreatív, váratlan megoldások mentén szép, lélekhez szóló. A játékos mozgása virtuóz, akárcsak a hegedű- vagy zongoraművész meglepésekkel teletűzdelt előadása (uo.). A brit–kreol stílusok (és az angol, argentin férfiak) közötti különbségek értékeltetésére azt is mondhatnánk, hogy a britek focija (és társadalma) az instrumentális racionalitásra, az argentinok játéka (és nemzeti közössége) a kommunikatív racionalitásra épül (lásd Habermas, 1995). Más szavakkal, amíg a britek stílusa a munkára, addig az argentin férfiak kreol játékstílusa a színházi előadásra emlékeztet. Mindennek társadalomtörténeti meghatározottsága van. Az angol férfiak a labdajátékot az iskolában, szigorú és merev felügyelet mellett, tanárok és edzők felügyelete mellett sajátították el, a kötelező tananyag részeként. Ebbe a kapcsolatba automatikusan bele van kódolva a hatalmi és egyenlőtlen társadalmi viszony. 


Az argentin gyermekek – a jövendőbeli férfiak – a futballt a grundon (potrero), iskolán kívül, önkéntesen és a társakkal közösen fedezték fel, amiben ezáltal örömüket is lelték. A grund szűkössége és a gyermekek nagy száma miatt gólt csak a többiek sorozatszerű kicselezése révén lehetett szerezni: olyan kvalitások kellettek, aminek birtokában a játékos képes volt megtartani a labdát, megakadályozni, hogy a többiek azt tőle el ne vegyék. Így ez vált olyan nemzeti maszkulin erénnyé, ami az argentin férfit definiálja: aki az életben is, találékonyságára, lavírozó készségére számíthat, ha boldogulni akar. Ebben a criollo stílusban az eredményességet felülírja a játék szépsége – ez a lokális maszkulin filozófia lényege, a potrero-ideológia központi magja (Archetti, 1999:173).


Ebből a szempontból kifejező az Emir Kusturica (2008) Maradona by Kusturica című életrajzi jellegű dokumentumfilmjének az jelenete, amelyben otthon, Maradona néhány helyi férfi társaságában egy „régi” focimeccset néz, ami egy tévékészüléken megy. Adott pillanatban a játékos egyik látványos csele kapcsán mindannyian elbűvölve és őszinte elismeréssel kiáltanak fel; látszik, hogy szívből értékelik a Nevenincs játékos bravúrját, csodálják kreatív megoldását, amivel félrevezette az ellenfelét. Ezzel egy pillanatra a nézők és a játékos közötti virtuális kapcsolat egyenlő, akárcsak a grundon is lehetnének, ahol kötelezően gratulálniuk kellene a látványos megoldást alkalmazó ellenfelüknek. De ne feledjük: a tévénézők között ott van Maradona, a világ talán legjobb játékosa is! Ebből is látszik hogy a potrero-ideológiában (a helyi kreol futball felfogásában) a „szépség” sokkal fontosabb, mint maga az eredmény – a szóban forgó játékos nem gólt lőtt, hanem cselezett...


Az argentin férfi és futball archetipikus figurája a pibe (Archetti, 1999:181), az öröké szabad férfi, a nép igazi fia (pibe del oro). A pibe a gyermek képét idézi (child és nem a son), aki önerőből jut el a társadalmi megbecsüléshez, játékosként tökéletes, képes szorult helyzetekből is feltámadni, elszánt, de elegáns és kreatív – azonban legbelül mindig gyermek marad, őszinte és legfőképpen szabad... Ehhez a figurához Maradona áll((t) a legközelebb!


In Péter, László. (2016) A labdarúgás szociológiája, Presa Universitara Clujeana, p. 79-80

 

 

 

2020. május 10., vasárnap

ÁRGUS SZEMEK. A felügyeleti kapitalizmus és az államok esete a koronavírussal


Kedves barátaim!

Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy a 10. Szociológus Napokon ismét előadhatok. Igyekszem rövid és tömör, valamint világos lenni, innen a távolból beszélve, s némiképpen hozzájárulni ahhoz a jelenséghez, amiről néhány szót akarok mondani. Mert persze, ennek is digitális nyoma marad, Zoom-on és FB-n vagyunk mindannyian. 

Hadd kezdjem néhány, szerintem beszédes mikro-esettanulmánnyal, ha ennek lehet nevezni. 

Tehát:

2020 március, Kolozsvár. A Marasti téri körforgalom keleti oldalán egy Dacia rendőrautó fénye villog. A máskor nyüzsgő tér most teljesen kihalt, a látvány nagyon szokatlan. Az autó mellett két meglehetősen vidám rendőr kémleli az égboltot, mintha gyermekek lennének. Drónt röptetnek, ami éles kamerájával pásztázza a környéket, kószáló emberek után vizslatva a szükségállapot idején.

2020 április, Vuhan. Szájmaszkos emberek jönnek ki egy üvegépületből, láthatóan bizonytalanul. Elég sokan vannak, látszik rajtuk  a zavartság. Velük szemben áll a hatósági ember, valószínűtlenül nagyméretű sisakban, ami tulajdonképpen egy fejen viselhető nagykapacitású hőszkenner. Az emberek valós idejű testhőmérsékletét méri, a kapott adatokat automatikusan pedig egy központi adatbázisba továbbítja. Ha a furcsa formájú kütyü magasabb értéket észlel, akkor a kamera azonnal az illető személyre fókuszál, zoomol és több digitális fotót készít. Majd a lázasokat fehér védőfelszerelésbe öltözött tagbaszakadt férfiak emelik ki a tömegből.

2020 április. A Google nyilvánoságra hozta legújabb mobilitás vizsgálatát, arra vonatkozóan, hogy kik tartják be a kötelező mozgáskorlátozásokat. A grafikonok döbbenetesek, pontosságok és mennyiségük tekintetében is. Érezhető, látható: az óriáscég szó szerint minden lépésünkről tud...


NOS. Kitalálták, a társadalmi kontrollról, mint a jelenlegi krízis egyik valószínűsíthető negatív következményéről beszélek.


Előadásomat a nagyközönségnek számom, ennélfogva esszé-szerűen fogalmazok. Egyféle problémafelvetést, tematizálást fognak tőlem hallani megfigyeléseim és olvasmányaim alapján. Jelen pillanatban a média előszeretettel foglalkozik azzal az érdekfeszítő kérdéssel, hogy mi várható, ha lecseng a koronavírus krízis. Természetesen a társadalomtudományok is érdekeltek a pándémia lehetséges hatásainak a vizsgálatában. Ez a konferencia is erre fokuszál, a maga szerény eszközeivel. Úgy gondolom, hogy pillanatnyilag nagyon nehéz arra a kérdésre válaszolni, hogy mi várható. Nem tudjuk. Több okból sem: a jelenlegi krízis mélyreható, nagyon súlyos globális társadalmi probléma, amire sajnos egyelőre lokális válaszok születtek. Ebben a korban újszerű is. Aztán, a világ a krízis előtt is nagyon gyors változásban volt – mihez visszatérni? Továbbá, az embereket ért kollektív trauma következményei is kiszámíthatatlanok. S nem utolsó sorban a központi kormányzatok politikai szándékai sem világosak egyelőre.

Ebben a helyzetben viszont az a véleményem, hogy a technológiai fejlődés vívmányai alapján a már egy ideje zajló makrofolyamatok felerősödnek – itt a robotizáció/automatizáció jelenségére, az AI robbanásszerű fejlődésére és alkalmazására, az emberek és a dolgok internetjének növekedésére, a deep learning és a Big Data életünkben való szerepnövekedésére gondolok, amelyek a krízis nyomán a nagyon erős társadalom feletti kontroll irányába fognak konvergálni.

Tézisem, hogy a jelenlegi globális krízis kiváló lehetőséget és legitim alapot teremtett arra, hogy az állam intézménye és a információs technológiai óriásvállalatok, vagyis a kritikai elmélet fogalmai szerint a magán-érdek és magán bürokrácia illetve államérdek és az igazgatási apparátus olyan érdekszövetsége jöjjön létre, ami jelentősen megnöveli az állampolgárok és közösségek feletti társadalmi ellenőrzés mértékét, fokozva a digitális felügyelet révén az életvilágunk és a privát szféránk sikeres gyarmatosítását. Megjegyzem, ez egy relatív új fejlemény, hiszen február-március előtt az online világ regularizációja kapcsán kibontakozott vitákban az államok és a hatalmas információtechnológiai cégek eltérő oldalon álltak. Lásd például a Facebook "vezér" rituális meghallgatása az amerikai törvényhozásban és az Európai Parlamentben, vagy az Google és Apple  regularizációval kapcsolatos nyilatkozatai, a GDPR szabályozást). Őket GAFA néven is szokás emlegetni - Google, Amazon, Facebook, Apple, amihez én azért hozzátenném a Microsoft és a Tesla vállalatokat is.

Más szavakkal, a közegészségügyi krízis megoldásában a már „bevetett” követő – TTT, avagy testing- tracking-traceing– felügyelő gyakorlatok és társaik a krízis után is az életünk szerves részévé válnak, jelentősen csorbítva az egyének szabadságát.

Mondandómat elsősorban a felügyeleti kapitalizmus (Zuboff, 2019) és a sokk doktrína (Klein, 2007) elméletek fogalmi keretében bontom ki, megközelítésem konfliktualista, pontosabban a kritikai elmélet talaján áll és kizárólag a problémákra fókuszál.

Felügyelet 2020 elejéig is volt, jócskán. Ezt teoretizálta a felügyeleti kapitalizmus néven Shoshana Zuboff. A szerző az online világ és a hozzáférést biztosító eszközök viszonylatában tárja fel a új gazdasági és társadalmi berendezkedés alaprajzát és kialakulásának természettörténetét. Ennek lényegi eleme az, hogy az információ az új szén és olaj, pontosabban mára az emberi tapasztalatok, azaz a ember érzelmek, attitűdök, cselekvések, netes keresések képezik a mai szuperszimbolikus gazdaság legfontosabb nyersanyagát. Más szavakkal, a gazdasági alrendszer bemeneti oldalán mi „Internetező” emberek vagyunk, vagyis a felhasználók digitális lenyomatai vannak, amit a technológia vállalatok egyszerűen jó pénzért eladnak. Továbbá, nem csak mi egyének vagyunk a gazdaság számára az értékes nyersanyag, hanem ez a fajta termelési forma alakítja ki a viselkedésünket is. Nem megragadja, nem előre jelzi, nem befolyásolja, hanem egyenesen meghatározza-előírja Zuboff szerint a viselkedésünket! A felügyeleti kapitalizmusban minden, ami a digitális térben előírás-szerűen történik az azonnal áruvá is válik, kommodifikálódik. Más szavakkal: a Facebook és társai elsősorban nem szocializációs terek, hanem olyan hatalmi eszközök, amelyek szándékosan és tervszerűen digitális lábnyomok termelésére hivatottak.

Továbbá, úgy gondolom, a koronavírus az állam és-vagy a központi kormányzat számára nem várt lehetőséget teremtett a társadalom feletti erősebb kontroll érvényesítésére. A jelenlegi helyzet erre kiváló alkalmat ad, hiszen a „koronavírus-elleni küzdelem” során a nyomkövető technológiák szerepe korábban nem érzékelt módon nőtt és – ez nagyon fontos fejlemény – legitimmé vált. A sokk doktrína most könnyen érvényesíthető – s itt találkozik az állam és magán gazdasági érdek is. A sokk doktrína fogalmát Naomi Klein vezette be a szakirodalomba a Sokk doktrína–a katasztrófa kapitalizmus című könyvében. Még ha minden ponton nem is értek egyet Klein-el, de ha van egy rendes és koherens kritikája a poszt-fordizmusnak, vagyis  Milton Friedman féle gazdasági neoliberalizmusának, akkor ez a javából való… 

Alapgondolata, amit igencsak szemléletes és elgondolkodtató példákkal illusztrál, hogy rendszerint a megrázó és nagy felfordulást okozó események – nagy horderejű politikai események, terrorista támadások, természeti csapások ideális alkalmakat jelentenek egy szűk politikai elitnek és a nagy multinacionális korporációknak, hogy csoport- és gazdasági céljaikat és érdekeiket „észrevétlenül” és szövetségben érvényesítsék. Olyan példákat hoz, mint a Falkland-i háború, a Szovjetunió bukása, a Katrina pusztítása, a 9/11, az iraki háború, az államcsínyek, a Tienanmen téri mészárlás – itt most nyugodt lelkiismerettel gondolhatunk a jelenlegi rendkívüli helyzetre is, ami olyan globális színtű véletlen társadalmi probléma, ami egyelőre feldolgozatlan társadalmi sokkot és kollektív traumát okozott, nem beszélve a rögtön nyomában megjelent/megjelenő gazdasági recesszióról s a többi válságról - a racionalitás, a legitimációs és végső soron morális válságról.

Klein a látszólag teljesen különböző esetekben fellelhető azonos vagy nagyon hasonló tényezőkre mutat rá: a katasztrófa kapitalizmus elemeire. Arra utal, hogy a koronavírus-krízishez hasonló helyzetekben az állam intézménye kölcsönösen előnyös szövetséget köt a transznacionális gazdasági elit-csoporttal, hogy a maguk érdekeit közösen érvényesítsék – mert olyan helyzet állt elő, amikor a sokk-trauma miatt a társadalmi ellenállás alacsony. Klein szerint, mire a társadalom a sokkból magához tér, felocsúdik, a sokkterápia már keserű valóság: a fájdalmas intézkedéseket az elitek már foganatosították, s ezek tartósak maradnak.  Ezt nevezi ő sokk doktrínának a pszichiátriai elektrosokkok mintájára. Ugyanaz, csak nagyban, széles skálán, milliókat érintve, anélkül, s hogy bárkit is  megkérdeznék. 

Nos, úgy vélem, most ilyen sokk-helyzet van most, ami a társadalom feletti gazdasági és politikai kontroll erősítésére kiválóan alkalmas – ez a jövőben a digitális felügyeleti rendszerek hatalmának növekedését fogja eredményezni.

Az alapok adottak: telefonunkon, okos eszközeinken már rég fut a Siri, Alexa vagy Cortana, már nagyban nem mi választunk a legújabb zenei albumok vagy sorozatok között, hanem a személytelen algoritmusok ajánlata alapján fogyasztjuk őket. A modern klinikai orvoslás lényegi eleme, hogy a beteg egyén elveszti szabadságát a gyógyítás folyamatának idejére. Mivel a vírus jó eséllyel itt marad, a „gyógyítás” is velünk lesz, a társadalmi felügyelet mértéke is nagyobb lesz a jövőben, hiszen az „orvosilag” ajánlott és legitimált.

Ez, ismétlem, nem egy merőben új jelenség, de a COVID-19 nyomán ez gyorsulni fog, átütőbb, kiterjedtebb és mélyebb valamint kifinomultabb és egyre kevésbé lesz látható.

Mondanivalóm nagyon tömören összefoglalható: ha már az előadás elején említett két marasti téri rendőr megtanulta a drónokat használni, s a rendőrség megvette, akkor azokat majd a jövőben használni is fogják...


Felhasznált szakirodalom

Klein, Naomi (2007). The shock doctrine: The rise and fall of disaster capitalism. Metropolitan Books, románul a

Klein, Naomi (2008) Doctrina socului: nasterea capitalismului dezastrelor. Bucuresti: Vellant címen jelent meg.

Zuboff, Shoshana. (2019) The age of surveillance capitalism: The fight for a human future at the new frontier of power. Profile Books, International Edition