Könyv trailer - Péter László (2013) Fociológia. Társadalmi konfliktusok tematizációi a nyilvános sportdiskurzusokban
Az 125-136 oldalak alapján, Első Rész: A futball szociológiája, Foci és média fejezet, A foci pornográfiája című alfejezet
A mediált futball hatásai[1]
Péter László
Bevezető
A posztdemokratikus társadalmakban[2] gyakori probléma a népesség politikai
passzivitása, közéleti kérdésekben való alacsonyfokú mobilizálhatósága. A kritikai
elmélet (Habermas, 1995) részletesebben is felvetette, miszerint a tömegmédia
szórakoztató szerepe egy passzív fogyasztói attitűdöt kultivál, ami
egyértelműen negatív hatással van a népesség politikai szerepvállalására. Az
alacsony aktivizmus, a tüntetéseken való részvételi hajlandóság hiánya az
entertainment és az infotainment egyenes következménye (Taylor – Harris, 2008).
Mindez természetesen az eliteknek megfelelő helyzetet teremt. Ebben az
egyenletbe kiemelet szerep jut a médiában széleskörben „forgalmazott” sportnak,
különösképpen a futballnak. A továbbiakban a mediatizált futball két idevágó
aspektusát fogjuk tárgyalni: a foci pornográfiája mellett a hiperreál focit.
Amellett érvelünk, hogy mindezek az állampolgárokat passzivitásra, fogyasztói
szerepük megerősítésére (is) szolgál.
(...)
A
mediatizált futball következményei
Legtöbb esetben, amikor a futballra
gondolunk, akkor tulajdonképpen az a közvetített (mediated) focit jelöli: a népesség jóval nagyobb hányada néz
tévében meccseket, mint ahányan kilátogatnak a pályára.[3]
Ez nem is meglepő, hiszen míg mindenkinek van tévékészüléke, addig relatív
kevés azon városok száma, ahol élvonalbeli focicsapat is működik. De a rajongók
szerencséjére számos csatornán „belebotolhatunk” a mediált fociba: az elő közvetítések,
a tévéhíradók adásai, a meccsek előzetesei, a sportolókkal, edzőkkel, különféle
szakemberekkel készített interjúk, a következő forduló trailerei, a
betelefonálós és elemző műsorok tucatjai, valamint a sztárfocisták piaci
értékének alakulásairól szóló napi tudósítások, a fociklubok írott történetei,
a legendás játékosok önéletrajzai, a mindenféle figyelem középpontjában álló
sportolók magánélete, szerelmeik és szakításaik, a pletykák és találgatások
akarva-akaratlanul „beviszik” a futballt az életvilágunkban, azt mindennapjaink
szerves részévé teszik. Nem is beszélve a virtuális tér nyújtotta eszközökről –
a blogok, Facebook és Twitter oldalak interaktívvá teszik a rajongó-sportoló
közötti interakciót és kommunikációt; okostelefonra optimizált app-ok sokasága
gyakorlatilag valós idejű informálódást biztosítanak a kedvelt focista vagy
klub életében bekövetkezett legapróbb részletekről is.[4]
Nem is beszélve a performens Xbox, Nintendo vagy Playstation konzolokra
tevezett két- vagy újabban háromdimenziós játékokról, amelyek azt is lehetővé
teszik, hogy virtuálisan „csapattársai” legyünk kedvenc csatárunknak, „vele egy
csapatban kergethetjük a labdát”, „vívhatjuk meg küzdelmünket” az ősellenség
csapatával. A focival kapcsolatos merchandise termékek (kiemelten a
perszonalizált mezek, labdák, figurák, sálak, könyvek, táskák, sapkák),
szurkolói magazinok és kiadványok (fanzine)
skálája folyamatosan bővül; ezek mind részei azoknak a méditermékeknek, amelyek
a futballra épülnek. A szatellites és kábeles televíziózás nyomán tematikus
sportcsatornák tucatjainak műsorát követhetjük, a nichésedés eredményeképpen
kizárólag futballra specializált csatornák, rádióadók, újságok, websiteok
százai váltak az érdeklődő nagyközönség számára elérhetővé.[5]
Magyarán, a jelenkori poszt-modern korban a sport, de sajátosan a futball
természetes összetevőjévé vált a média- és a társadalmi landscape-nek.
Ezekből kifolyólag, az elektronikus média,
valamint az internet és mobil eszközök globális térnyerésével a sport,
különösképpen a futball szerepe és jelentősége óriási mértékben megnövekedett:
hétről-hétre százmilliók által követett, elkészített-marketált-fogyaszott
termékké, tévéműsorrá vált, ami közvetett módon kihatott a labdarúgás
gyakorlatára és intézményére, a szurkolók társadalmi-demográfiai összetételére,
a stadionok arculatára és jellegére. Ebben a fejezetben erről a kérdéskörről
fogunk beszélni. Vázoljuk a futball kommodifikációjának és
kommercializációjának folyamatát, bemutatjuk a foci pornográfiáját, majd a
hiperreál futball érintése után a mediatizáció nyomán megváltozott szurkolókról és a stadionról, mint
mediatizált társadalmi térről fogunk néhány alapvető kijelentést tenni.
Fejezetünket tömör összefoglalóval zárjuk.
A
média hatása: a futball, mint fogyasztható termék
A nyolcvanas években elterjed kereskedelmi
televíziók olyan szórakoztató műsorok kidolgozására vállakoztak, amelyek
nézettsége profitábilis lehet a gazdasági alapon működő, közszolgálati
csatornák alternatíváiként[6]
megjelent médiavállalkozásoknak. (...)
Az élőben közvetített futballmeccsek
gyakorlata is ez időben kezdett kialakulni
(Boyle – Haynes, 2004). Érdekes módon kezdetben a klubok elzárkóztak a
közvetítések lehetőségétől, attól tartva, hogy a nézők ennek hatására nem
mennek majd ki a meccsekre (addig a közszolgálati televíziók vasárnaponként a
forduló eredményeit összefoglaló műsorral jelentkeztek) (Goldblatt, 2006). Az
igazi áttörés Angliában a Taylor Report elveinek a gyakorlatba ültetésével a
szattellit és kábeltévék rohamos térnyerésével következett be (Boyle – Haynes,
2004), ami a műsorszórás liberalizációjával robbanásszerűen tört be a
háztartásokba. A kereskedelmi csatornák sugallatára 1992-ben átszervezték a
bajnokságot, létrejött a pusztán kereskedelmi elvekre épülő Premiership; az
alkalmazott elvek gyorsan és radikálian átszabták a futball arcát: igazi
paradigmaváltásra került sor, amit a többi európai ország majdnem azonnal
átvett (uo.).
A foci tévéműsorrá alakításához át kellett
alakítani a huliganizmusba fulladt késői mondern foci működésének alapjait;
ebben a UEFA hathatós segítséget nyújtott a nemzetközi meccsek szervezési
szabályainak megváltoztatásával, amit már az 1990-es VB-n alkalmaztak. A
legfontosabb prioritás (mint közügy) a huliganizmus jelenségének
visszaszorítása, a stadionokban elharapódzott erőszak azonnali megfékezése volt
(erre már a nyolcvanas évek legvégén is tettek néhány radikális lépést, a
jelenség kriminalizálásával, az elkövetők szigorú megbüntetésével, pályától
való tartós vagy örökös eltiltásával).
Lényeg, hogy a média és a szponzorok,
valamint a futball közötti háromoldalú megállapodások nyomán, amit a kormányzat
messzemenzően támogatott (lást a Taylor Report, 1989) a foci és a televizó
között egy szimbiotikus viszony alakult ki, ami azota is sikeresen működik. A
kábeltévé exponenciális térnyerésével a kereskedelmi televízók befolyása
folyamatosan növekedett a futball jelensége felett, ami természetszerűleg
vezetett a futball teljeskörű kommodifikációjához és kommercializációjához
(Kew, 1999).
Magyarán, a fociból a marketing hatékony elveit követve „szépen
csomagolt” termék lett, amit széleskörben
eladnak a bővülő médiapiacon. Ezzel a kapcsolattal mind a foci, mind pedig
az elterjedő kereskedelmi televíziózás kölcsönösen jól járt; a futball
televizualizálódott, a televízió pedig sportifikálódott. (...) Más szavakkal a foci egy jól eladható tévéműsorrá vált.
Ennek előfeltételei a következők voltak.
Egyfelől, a stadionokat átépítették.
Kötelezővé tették, hogy a korábbi teraszokat (itt csak állóhelyek voltak)
szabályos, egymástól elválasztot szektorokra osztott ülőhelyekkel rendelkező és
kényelmes lelátókká alakítsák át. Ezzel csökkentetették a stadionok befogadó
kapacitását, de növelték a nézők feletti kontrollt, hiszen azokat „székhez
kötötték”, az eladott helyjegyek alapján folyamatosan nyilvántarthatóvá vált,
ki hol tartózkodik. Ezzel párhuzamosan az állójegy intézményét végérvényesen
megszűntették.
Másfelől, nem csupan a stadionokat, de a
környékét is sűrűn bekamerázták, a CCTV révén egyféle panoptikummá alakították
át (lásd Bale, 1994): a nézők tudatában vannak, hogy folyamatosan megfigyelik
őket, ezért kisebb eséllyel vállalkoznak erőszakos, devináns cselekedetekre,
hiszen a felelősségre vonás esélye is jóval nagyobb.
Aztán, szigorú beléptetési rendszert
alakítottak ki, aminek következtében ellenőrizhetővé vált, mi kerül be a
stadionba. A kapuknál mindent elkoboznak, amit a nézők potenciálisan erőszakos
cselekedetekre használhatnak. A beléptetési rendszer eleve elhelyezi a nézőket
a stadion szigorúan ellenőrzött terében, ahol a mozgásuk korlátozott (csak oda
ülhetnek, ahová a jegyük-bérletük szól, máshová egyszerűen nem is juthatnak
el).
Továbbá, lebontották a nézőtéret a lelátóktól
elválasztó kerítést.[7]
Ezzel növelték a nézőkben a felelősséget, de egyben látáványosabbá is tették a
játékot: a nézők közelebb kerültek a
pályához, a kerítés meg nem rontotta a látásviszonyokat. Sok esetben az
egyenruhás rendfenntartókat – akiket puszta jelenléte rendszerint provolkálta a
nézőket, hiszen azok úgy érezték, hogy eleve devinánsoknak, rendbontóknak
tekintik – civil stewardokra cserélték.
Végül, teljesen megváltoztatták a
jegypolitikát. A jegyek árát megemelték, elsősorban a bérletvásárlásokat
ösztönözték (a bérletesek állandó kilensekké váltak, akiket sokkal könnyebb
volt szocializálni és ellenőrizni). (Giulianotti, 1999; Kew, 1999; Boyle –
Harris, 2004 nyomán).
A fenti intézkedéseknek dramatikus
következményi lettek: a korábbi munkásosztálybeli, csapat iránt mélyen
elkötelezett nézők javarésze szabályosan kiszorult a stadionból: a magas jegy-
és bérletárakat egyszerűen nem tudja megfizetni. A médiával szövetséget kötött
korporációs világ szereplőinek, a szponzoroknak, pont ez volt a szándéka:
ahhoz, hogy a fociból reklámhordozó termék váljon, a mediált foci környezetének
(stadionnak és a nézők társadalmi összetételének) is át kellett alakulni
(Goldblatt, 2006; Holt, 1998). A focit, mint tévéműsort és a vele/általa
reklámozott kereskedelmi termékeket a potenciális fogyasztók köréhez, a
középosztály igényeihez és habitusához kellett kalibrálni: ami konformista
nézőket, esztetizált nézőtereket, és családbarát stadionokat feltételezett
(uo.).
Az, hogy a média hatására a posztmodern foci
eladható termékké vál, az a foci gyakorlatát is megváltoztatta: a jelenséghez
szorosan kapcsolódó szereplők (edzők, klubvezetők, sportszakemberek)
elvesztették befolyásukat a stratégiai ügyek intézése, adminisztrálása felett,
a média és a szponzorok javára (Kew, 1999), akik a döntéseket kizárólag a
profitabilitás szempontjai szerint hozzák meg. Magyarán, a foci, mint
intézményesült és szakszerűen alakítandó rendszer és a média viszonya
egyenlőtlenné vált: a média tőkeképző logikája felülírja a futball szakmai
elemeit. E tekintetben szemléletes a meccsek idejének programálása. A meccseket
nem a sportszakmai kritériumok (teljesítménymaximalizálás, minimális sérülési
esélyek, megfelelő időjárási feltételek)
szerint programálják, hanem a televízió műsorpolitikája szerint: akkor, amikor
a reklámozott terméket célcsoportja legnagyobb eséllyel nézi tévéműsorként a
meccset (este, prime time időben, munkaidő után a rating növelése érdekében).
Sőt, a gyakorlatban a „minden nepra egy meccset” logika érvényesül, hiszen a
bajnokság meccseit péntektől hétfőig programálják, kedden, szerdán és
csütörtükön a BL és EL mérkőzéseket láthatjuk; a válogatott mérkőzéseit pénteken és kedden.
(...)
A média által követett szempontok: a
profitmaximalizálás, reklámok penetrációja, a célközönség tévénézési
szokásainak való megfelelés. Továbbá, a média a futball gyakorlatát is a saját
igényei szerint formálja: a játékszabályokat, a formátumot, a meccsek
időpontjait is előírja-meghatározza profitjának növelése érdekében. Például a
lesszabály legutóbbi megváltoztatása a játék látványosságának és
dramatizáltságának a célját szolgálta: a ritkább offside, több gól, több akció,
látványosabb meccs érdekében. A döntetlen tétmeccsek hosszabításai több
szünetet, tehát több reklámot, és implicite magasabb profitot jelententek a
médiának, szponzoroknak és az UEFA-nak, FIFA-nak.
(...)
A mai látványfutballra a média sajátos logikájának
az érvényesítése következtében a narrativitás
(a futball egy sztori jó és rossz főszereplőkkel, tanulsággal), az intimitás (a játékos „kedves ismerős”,
lásd a futball pornográfiáját később), a kommodifikáció
(a foci nem más mint termék, látványos tévéműsor, amiben reklámozni lehet; a
játékos pedig kétlábon szaladgáló hatékony reklámhordozó), és az időszegmentálás (teátrálisan felépített
epizódok – felállás, rajt, szünet, újrakezdés, gólöröm) jellemző (Kew, 1999).
Mindebben gazdasági,
politikai és instrumentális racionalitások érvényesülnek. A gazdasági
racionalitás a média, a szponzorok és a hirdetők érdekít érvényesítik és
jelenítik meg. A politikai racionalitás a nemzetközi sportrendszer (UEFA, FIFA
és nemzetállamok elitjének) cáljait érdekeit fejezi ki a nagy sportesemények
szervezésében (például hol legyenek a versenyek, milyen közpénből
finanszírozott beruházásokat eszközölnek, milyen szimbolikus töltettel töltik
meg a rendzvény megnyitóját, záróönnepségét, melyik elitcsoport növeli ezzel a
legitimitását), az instrumentális racionalitás pedig a professzionális
attítűdöket, a játákosok és edzők szakértelmét és minőségét prezentálja.
Lényeg, hogy a gazdasági és politikai racionalitások dominanciája a mediált
futball felett erodálja, minimalizálja a sport eredeti szellemiségét – a
posztmodern futball már nem ludikus játék, hanem médiatermék, ami a
szórakoztatás célját szolgálja (entertaining
product) (Kew, 1999; Boyle – Haynes, 2004), a korporatista médiakultúra
kiemelt jelentőségű vizuális terméke, egy rendkívül hatékony és népszerű
reklámhordozó. A továbbiakban nézzük meg miben áll ez a látávány: a foci
pornográfiája és hipperealitása példáján mutajuk mindezt be.
A
foci pornográfiája
A Boudrillard (1990) által használt kifejezés
a jelenlegi előadásszerű, látvány futball
jelenségére vonatkozik. A foci pornográfiája[8]
(pornography of football) a pályán
történő események széleskörű, majdnem teljes láttatása-ábrázolása, ezek közvetlen látványa és a tévénéző kíváncsi
figyelme közötti háromoldalú viszonyrendszerben nyilvánul meg (lásd
Giulianotti, 1999; Van Houtum – Van Dam, 2002). Az ilyetén értelmezett
„kendőzetlen” futball három, véleményünk szerint egymással szervesen összefüggő
szinten nyilvánul meg.
Az első szinten a meccs közvetítési módozatait találjuk. A digitális technikai
feltételek és ultramodern technológiai eszközök – nagyfelbontású kamerák,
felfüggesztett és mobil videofelvevők, több látószögű lencsék, nagy hatósugaró
térmikrofonok, lassítást, képkockánkénti léptetést biztosító hardverek,
operatőrök és rendező közötti kommunikációt biztosító kütyük, gyors képvágó- és
szerkesztő szoftverek, széles palettát felölelő zenei aláfestést tartalmazó
adatbázisok, előregyártott címkék – segítségével a produkciós rendezők mindent be- és felmutatnak, láttatnak a tévénézővel. A tévéközvetítések technikái
között kiemelt helyet foglalnak el a nagyítások,
kitakarások, apró részletek naturalisztikus bemutatása; az alkalmazott
eljárások, következtében semmi sem marad rejtve a nézők szeme elől – pont mint
a pornó esetében, ahol a nyers részletek mellett elvész az egység, a dolgok
mögöttes varázsa, a néző saját képzelete és fantáziája. A nézőnek már nincsen
szüksége saját képzelőerőre, az operatőrök és vágók kész, rendszerint
standardizált képekkel szolgálnak.
Ebben a logikában a játékosok mozgását hosszasan lekövetik, több kamerával és váltakozó
szögekből, amit nagyon gondosan megkoreografált svenkek, valamint a kifinomultabb technika, a találékony fahrtok[9]
segítségével oldanak meg. A beközelítések
(zoomolások), a visszamutatások során
alkalmazott meglepő vágások, valamint
az eseménysor csúcsaként kialakított, a felfokozás technikájával
lövéssorozatban, lassított tempóban, katarktikus zenei aláfestéssel,
szekvenciálisan fokozva mutatják vissza a gólrúgást, mint igazi
„ejakuláció-aktust”. A gólörömöt, mint kielégült, örömteli állapotot is
hasonlóképpen ábrázol a high-tech közvetítés – minél fontosabb a gól és minél
rangosabb a találkozó, minél magasabbak a tétek, annál gondosabban felépítve,
megkomponálva.
A tévéközvetítések tökéletesedésével a
tévénéző közönség számára ma már alig maradt valami, amit ne láttatna
expliciten a lencse. A játékos ebben az egyenletben, mint férfi test ábrázolt.[10]
A néző számára már nem marad titok a játékos érzelme (gólöröme vagy vereség
okozta bánata), hiszen a HD felbontás nyomán arcának legapróbb rezzenése,
testének legkisebb mozdulata is lekövetett; a mikrofonok eredményeképpen
hallható, amit társának mond, a zoomok nyomán feltárul labdarúgó tetoválása,
extravagáns hajfonata, esetleg térdműtétének friss heghelye.[11]
Nem is beszélve a játékosok által viselt sportmezek márkájáról, a
perszonalizált focicipők személyes jellegű bezoomolt feliratairól...
(...)
A mindenre kiterjedő láttatás következtében a
néző gyakorlatilag részese lesz az eseményeknek, mintegy „benne van” a
játékban, akárcsak a játékos, aki ez által „belép” a nappaliban is – a 3D-s és
surround közvetítések nyomán még hangsúlyosabban. De ugyanakkor a
varázstalanított, részletessége miatt lecsupaszított, demitizált és konkrét,
közvetlen képek nyomán mindez pornografikussá is válik.
Második szintje a futball pornográfiájának a
televízió (rádiókészülék, internet, táblagép, mobil) széleskörű jelenléte és
növekvő befolyása a nézők otthonában, magánéletében, intimitásában (nem csupán
a nappaliban, hanem a hálószobában, konyhában, sok esetben a fürdőszobában,
esetleg gyerekszobában), szinte teljes életében. A kommunikációs eszközök
habituális használata és az általuk közvetített populáris kultúra termékeinek
széleskörű, kritikátlan fogyasztása szükséges feltétel, hogy a foci-pornó
kérdéskör egyáltalán megnyilvánulhasson (a média és foci általános
kapcsolatáról lásd előző alfejezetünket). Más szavakkal nézni is kell a
meccset, lehetőleg kritikátlanul...
A harmadik szint a meccseket kontextualizáló
információk tartalmának körére vonatkozik. A mérkőzések előtt (és után) a média
a potenciális és tényleges nézők figyelmét igyekszik maximálisan fokozni és a
meccsekre irányítani/megtartani annak érdekében, hogy a futball-játék, mint
tévéműsor minél nagyobb nézettséget (ratinget) produkáljon. A tudatosan
kultivált celeb-kultúra[12]
(Taylor – Harris, 2008) a játékosok magánéletének, intimitásának, mindennapi
viselkedésének paparazzó módon, esetleg pletykaszerű tálalására, hírszerű „meg-
és kibeszélésére” épül. A szórakoztató tömegipar így a fogyasztókban egyfajta voyeur-attitűdöt (Calvert, 2009)
alakított ki, ami teljessé teszi az alfejezetünk legelején megnevezett láttatás-látvány-kíváncsi figyelem
hármast, ami a futball pornográfiájához vezet. A mesterségesen fenntartott
kíváncsiság tehát nagyon fontos konstitutív tényező.
(...)
Összességében elmondható tehát, hogy a
futball pornográfiája a posztmodern média közvetítési technikájának, a nézők
voyeurizmusának, a mesterségesen kreált és felépített látványnak az egyenes
következménye; nem más, mint nézői képzelet varázsától lecsupaszított teatrális
játék hiperreális képe, ami a szórakozás, hangulatos kikapcsolódás célját
szolgálja. Mindez felülírja a futball tulajdonképpeni értelmét, a gólt, végső
soron a győzelmet vagy veszteséget: lényeg, hogy a néző mindent lásson,
semmiről se maradjon le...
A továbbiakban nézzünk meg a média focira
gyakorolt másik érdekes következményét – a hiperreál focit és ennek társadalmi
következményeit, a mögöttes érdekeket.
[1] Média alatt a mai tömegkommunikációs eszközök teljes spektrumát értjük, de
kiemelten a televízió kumulált hatásait vázoljuk.
[2] Lásd például Crouch (2004) posztdemokratikus tézisét.
[3]
Romániában például a felnőtt népesség 42 százaléka állította 2011-ben magáról,
hogy érdekli a futball és „futballkedvelő”
(eredeti futballszlengben „pasionat de
fotbal” vagy „microbist”: olyan
valaki, akit végérvényesen „megfertőzőtt” a foci vírusa). Sőt, a futball iránti
érdelődés mértéke növekvőben van (egy évvel korábban ez az arány csak 34
százalék volt). Továbbá, a népesség 65 százaléka úgy nyilatkozott, hogy tévében
(is) szokta nézni a meccseket, 19 százalékuk főleg a rádióban hallgatja a mérkőzéseket,
és szintén 19 százalékuk jár ki is jár a meccsekre (IRES, 2011). 59 százalék
azonban különféle okokból soha nem jár ki a stadionba (uo.).
[4] Mind
iOS, mind pedig Android rendszert futtató okostelefonokra, táblagépekre
optimizált app-ok tucatjai közül választhatunk ingyenes (lite) vagy fizetős
(reklámmentes HD) verziókban; Cristinao Ronaldo, Lionel Messi és a hozzá
hasonló sztárokról és klubokról szolgáltatott információk rendezett és sport,
magánélet, szerelem, rajongók, kiemelt események szerint kategorizált formában
jutnak el az érdeklődőkhöz.
[5] A
digitális technológia elterjedésével megsokasodtak nem csupán a globális
sportcsatornák (például Eurosport 1, Eurosport 2, SkySports 1,2,3,4,
SkySportsItalia, SkySportsGermany, Sport1, Sport2, ESPN America, Canal+Sport),
hanem a különféle sportágakra specializálódó tévéállomások is. Mára már nagyon
sok focira (SkySport Football, Canal+Futbol, Canal+LigaDigital), ökölvívásra
(Premiertime), autózásra (Motors, SkySports F1 HD, Racing UK), klasszikus focira
(ESPN Classics) szakosodott tematikus csatorna létezik; de olyan rétegsportokra
is mint yachting (Nautica Channel), bike és görkorcsolya (ExtremeSport), sakk
(ChessTV), golf (Golf TV), halászatra-vadászat (PVT, F&h TV) jut legalább
két rivális tévéállomás. Mindez Romániára is igaz, a fentiek többsége mellett a
ott vannak a DigiSport (1, 2, 3), DolceSport (1, 2), Gsp Tv, Sport 1, Sport.ro,
csatornák – többek között. Újabban a csapatok saját tévécsatornát is
alapítanak, önálló műsorokat gyártanak és forgalmaznak; ilyen például a Barca
TV, Chelsea TV, ManU Tv – hogy csak a legismertebbeket említsük.
[6]
Itt Nyugat-Európára, elsősorban Angliára gondolunk, de a trend kisebb
eltéréssel a többi európai országban is hasonló trendet követett. Kelet-Európa
az 1989-es rendszerváltások nyomán az így kialakult trendre csatlakozott.
[7]
Ez ebben a formában Angliára, Spanyolországra, Skóciára, Hollandiára,
Portugáliára jellemző gyarkoltak. Németországban alacsonnyabb plexiglass
(láthatatlan) kerítéseket szereltek fel. Olaszországban továbbra is vannak
magas kerítések. Romániában az új Arénákban a német plexiglass rendszer van
terjedőben, a rági stadionokban mág megvannak a kerítések.
[8] A
pornográfia, vagy közismertebb megnevezéssel a pornó nehezen meghatározható
fogalom (más szavakkal bizonytalan az erotikus
és pornografikus, a sértő és elfogadható, megengedett
és tiltott közötti határvonal
felállítása). Jelentése időben és térben erősen változó, kultúránként illetve
társadalmi rétegenként is nagy variációt mutat (Plummer, 2002). Ennek ellenére
a pornográfia alatt nemi testrészek és/vagy aktusok, szexuális jelentésű
tárgyak explicit, szexuális izgalom keltése céljából való ábrázolását értjük,
ami megsérti a domináns kulturális normák által decensnek tartott kifejezési
módozatokat (lásd például Henslin, 2004; Carrol, 2007).
[9] A svenk - panning, az a filemzési technika, amikor az állványról, egy
rögzített szögből forgatják a kamerát; a fahrt pedig azt a mozgó filmezést
jelöli, amikor a kamerával az állvány is mozog, például sínen, felfüggeszett
huzalon, légbalonnal vagy röpített, távvezérlésű kishelikopterrel.
[10] Egyes
elméletek szerint a nők futball iránti növekvő érdeklődése ezzel is
magyarázható (Hadas, 2011).
[11]
Beszédes e tekintetben a FC Barcelona – PSG mérkőzésen (Barcelona, Nou Camp,
2013.04.10, Bajnokok Ligája negyeddőntő) a cserejátákosként kispadon kezdő
Lionel Messi megasztárra irányuló pronografikus figyelem az élő követítés
során. Messi az előző heti meccsen Párizsban a PSG ellen lesérült, felépülése
és szerepeltetése kérdéses volt. Mivel nem épült fel teljesen, mint jeleztük, a
kispadon kezdett. A meccs dinamikájának függvényében több kamera azonnal
mutatta a reakcióit és gesztusai: ahogyan körmét rágja, szemét becsukja,
gesztikulál, szomorkodik egy-egy a pályán elpuskázott lehetőség után – a
beleérző szurkoló vele együtt élhette át a focista játékosi gyötrelmeit, emberi
szenvedéseit, ami a néző szeme előtt, teljes valóságában és lecsupaszítva,
expliciten zajlott. Gólpassza után a néző az öröm és elégedettség drámáját láthatta
nagy részletességgel a 69.-percben beállított Messi révén. A hazai bajnokság
meccseinek a közvetítései is hasonló logikát követnek: mind a DigiSport, mind
pedig a TVR HD vagy DolceSport csatornák HD minőségben és több mozgókamera
segítségével közvetítenek. Az UEFA által magasfokon standardizált közvetítési
követelmények miatt egy hazai csapat BL meccsének romániai közvetítése nem
sokkal marad el a sztárcsapatok közvetétési módjától. Romániában, a hazai
bajnokság mérkőzéseinek a közvetései kiemelt figyelemmel kísérik az edzők
exteriorizált, sokszor egyenesen vulgáris viselkédéseit, közönséges
káromkodásaikat, illetve a főszereplői szerepbe avanzsált játékvezetők játékosokkal való vitás,
polemikus megnyilvánulásait.
[12] Az a
minta, amiben a társadalmilag helyesnek, elvártnak, követendőnek, tehát
normatívnak tekintet viselkedéseket a média által kreált ismert személyek
viselkedésével azonos. A celebritások legfontosabb vonása az ismertségükben
nyilvánul meg; rendszerint a különféle tehetségkutatók, vetélkedők és
reality-show-k tagjai közül kerülnek ki, és akik rendszeresen szerepelnek a
médiában (a kérdésről részletesebben lásd Taylor – Harris, 2008)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése