2013. június 17., hétfő

Fociológia - Foci és média: a futball pornográfiája

Könyv trailer - Péter László (2013) Fociológia. Társadalmi konfliktusok tematizációi a nyilvános sportdiskurzusokban


Az 125-136 oldalak alapján, Első Rész: A futball szociológiája, Foci és média fejezet, A foci pornográfiája című alfejezet


A mediált futball hatásai[1]
Péter László
 Bevezető
A posztdemokratikus társadalmakban[2] gyakori probléma a népesség politikai passzivitása, közéleti kérdésekben való alacsonyfokú mobilizálhatósága. A kritikai elmélet (Habermas, 1995) részletesebben is felvetette, miszerint a tömegmédia szórakoztató szerepe egy passzív fogyasztói attitűdöt kultivál, ami egyértelműen negatív hatással van a népesség politikai szerepvállalására. Az alacsony aktivizmus, a tüntetéseken való részvételi hajlandóság hiánya az entertainment és az infotainment egyenes következménye (Taylor – Harris, 2008). Mindez természetesen az eliteknek megfelelő helyzetet teremt. Ebben az egyenletbe kiemelet szerep jut a médiában széleskörben „forgalmazott” sportnak, különösképpen a futballnak. A továbbiakban a mediatizált futball két idevágó aspektusát fogjuk tárgyalni: a foci pornográfiája mellett a hiperreál focit. Amellett érvelünk, hogy mindezek az állampolgárokat passzivitásra, fogyasztói szerepük megerősítésére (is) szolgál.

(...)

A mediatizált futball következményei
Legtöbb esetben, amikor a futballra gondolunk, akkor tulajdonképpen az a közvetített (mediated) focit jelöli: a népesség jóval nagyobb hányada néz tévében meccseket, mint ahányan kilátogatnak a pályára.[3] Ez nem is meglepő, hiszen míg mindenkinek van tévékészüléke, addig relatív kevés azon városok száma, ahol élvonalbeli focicsapat is működik. De a rajongók szerencséjére számos csatornán „belebotolhatunk” a mediált fociba: az elő közvetítések, a tévéhíradók adásai, a meccsek előzetesei, a sportolókkal, edzőkkel, különféle szakemberekkel készített interjúk, a következő forduló trailerei, a betelefonálós és elemző műsorok tucatjai, valamint a sztárfocisták piaci értékének alakulásairól szóló napi tudósítások, a fociklubok írott történetei, a legendás játékosok önéletrajzai, a mindenféle figyelem középpontjában álló sportolók magánélete, szerelmeik és szakításaik, a pletykák és találgatások akarva-akaratlanul „beviszik” a futballt az életvilágunkban, azt mindennapjaink szerves részévé teszik. Nem is beszélve a virtuális tér nyújtotta eszközökről – a blogok, Facebook és Twitter oldalak interaktívvá teszik a rajongó-sportoló közötti interakciót és kommunikációt; okostelefonra optimizált app-ok sokasága gyakorlatilag valós idejű informálódást biztosítanak a kedvelt focista vagy klub életében bekövetkezett legapróbb részletekről is.[4] Nem is beszélve a performens Xbox, Nintendo vagy Playstation konzolokra tevezett két- vagy újabban háromdimenziós játékokról, amelyek azt is lehetővé teszik, hogy virtuálisan „csapattársai” legyünk kedvenc csatárunknak, „vele egy csapatban kergethetjük a labdát”, „vívhatjuk meg küzdelmünket” az ősellenség csapatával. A focival kapcsolatos merchandise termékek (kiemelten a perszonalizált mezek, labdák, figurák, sálak, könyvek, táskák, sapkák), szurkolói magazinok és kiadványok (fanzine) skálája folyamatosan bővül; ezek mind részei azoknak a méditermékeknek, amelyek a futballra épülnek. A szatellites és kábeles televíziózás nyomán tematikus sportcsatornák tucatjainak műsorát követhetjük, a nichésedés eredményeképpen kizárólag futballra specializált csatornák, rádióadók, újságok, websiteok százai váltak az érdeklődő nagyközönség számára elérhetővé.[5] Magyarán, a jelenkori poszt-modern korban a sport, de sajátosan a futball természetes összetevőjévé vált a média- és a társadalmi landscape-nek. (...)

Ezekből kifolyólag, az elektronikus média, valamint az internet és mobil eszközök globális térnyerésével a sport, különösképpen a futball szerepe és jelentősége óriási mértékben megnövekedett: hétről-hétre százmilliók által követett, elkészített-marketált-fogyaszott termékké, tévéműsorrá vált, ami közvetett módon kihatott a labdarúgás gyakorlatára és intézményére, a szurkolók társadalmi-demográfiai összetételére, a stadionok arculatára és jellegére. Ebben a fejezetben erről a kérdéskörről fogunk beszélni. Vázoljuk a futball kommodifikációjának és kommercializációjának folyamatát, bemutatjuk a foci pornográfiáját, majd a hiperreál futball érintése után a mediatizáció nyomán megváltozott  szurkolókról és a stadionról, mint mediatizált társadalmi térről fogunk néhány alapvető kijelentést tenni. Fejezetünket tömör összefoglalóval zárjuk.

A média hatása: a futball, mint fogyasztható termék
A nyolcvanas években elterjed kereskedelmi televíziók olyan szórakoztató műsorok kidolgozására vállakoztak, amelyek nézettsége profitábilis lehet a gazdasági alapon működő, közszolgálati csatornák alternatíváiként[6] megjelent médiavállalkozásoknak. (...) 

Az élőben közvetített futballmeccsek gyakorlata is ez időben kezdett kialakulni  (Boyle – Haynes, 2004). Érdekes módon kezdetben a klubok elzárkóztak a közvetítések lehetőségétől, attól tartva, hogy a nézők ennek hatására nem mennek majd ki a meccsekre (addig a közszolgálati televíziók vasárnaponként a forduló eredményeit összefoglaló műsorral jelentkeztek) (Goldblatt, 2006). Az igazi áttörés Angliában a Taylor Report elveinek a gyakorlatba ültetésével a szattellit és kábeltévék rohamos térnyerésével következett be (Boyle – Haynes, 2004), ami a műsorszórás liberalizációjával robbanásszerűen tört be a háztartásokba. A kereskedelmi csatornák sugallatára 1992-ben átszervezték a bajnokságot, létrejött a pusztán kereskedelmi elvekre épülő Premiership; az alkalmazott elvek gyorsan és radikálian átszabták a futball arcát: igazi paradigmaváltásra került sor, amit a többi európai ország majdnem azonnal átvett (uo.).
A foci tévéműsorrá alakításához át kellett alakítani a huliganizmusba fulladt késői mondern foci működésének alapjait; ebben a UEFA hathatós segítséget nyújtott a nemzetközi meccsek szervezési szabályainak megváltoztatásával, amit már az 1990-es VB-n alkalmaztak. A legfontosabb prioritás (mint közügy) a huliganizmus jelenségének visszaszorítása, a stadionokban elharapódzott erőszak azonnali megfékezése volt (erre már a nyolcvanas évek legvégén is tettek néhány radikális lépést, a jelenség kriminalizálásával, az elkövetők szigorú megbüntetésével, pályától való tartós vagy örökös eltiltásával).
Lényeg, hogy a média és a szponzorok, valamint a futball közötti háromoldalú megállapodások nyomán, amit a kormányzat messzemenzően támogatott (lást a Taylor Report, 1989) a foci és a televizó között egy szimbiotikus viszony alakult ki, ami azota is sikeresen működik. A kábeltévé exponenciális térnyerésével a kereskedelmi televízók befolyása folyamatosan növekedett a futball jelensége felett, ami természetszerűleg vezetett a futball teljeskörű kommodifikációjához és kommercializációjához (Kew, 1999). 

Magyarán, a fociból a marketing hatékony elveit követve „szépen csomagolt” termék lett, amit széleskörben eladnak a bővülő médiapiacon. Ezzel a kapcsolattal mind a foci, mind pedig az elterjedő kereskedelmi televíziózás kölcsönösen jól járt; a futball televizualizálódott, a televízió pedig sportifikálódott. (...) Más szavakkal a foci egy jól eladható tévéműsorrá vált. Ennek előfeltételei a következők voltak.

Egyfelől, a stadionokat átépítették. Kötelezővé tették, hogy a korábbi teraszokat (itt csak állóhelyek voltak) szabályos, egymástól elválasztot szektorokra osztott ülőhelyekkel rendelkező és kényelmes lelátókká alakítsák át. Ezzel csökkentetették a stadionok befogadó kapacitását, de növelték a nézők feletti kontrollt, hiszen azokat „székhez kötötték”, az eladott helyjegyek alapján folyamatosan nyilvántarthatóvá vált, ki hol tartózkodik. Ezzel párhuzamosan az állójegy intézményét végérvényesen megszűntették.
Másfelől, nem csupan a stadionokat, de a környékét is sűrűn bekamerázták, a CCTV révén egyféle panoptikummá alakították át (lásd Bale, 1994): a nézők tudatában vannak, hogy folyamatosan megfigyelik őket, ezért kisebb eséllyel vállalkoznak erőszakos, devináns cselekedetekre, hiszen a felelősségre vonás esélye is jóval nagyobb.

Aztán, szigorú beléptetési rendszert alakítottak ki, aminek következtében ellenőrizhetővé vált, mi kerül be a stadionba. A kapuknál mindent elkoboznak, amit a nézők potenciálisan erőszakos cselekedetekre használhatnak. A beléptetési rendszer eleve elhelyezi a nézőket a stadion szigorúan ellenőrzött terében, ahol a mozgásuk korlátozott (csak oda ülhetnek, ahová a jegyük-bérletük szól, máshová egyszerűen nem is juthatnak el).

Továbbá, lebontották a nézőtéret a lelátóktól elválasztó kerítést.[7] Ezzel növelték a nézőkben a felelősséget, de egyben látáványosabbá is tették a játékot: a nézők  közelebb kerültek a pályához, a kerítés meg nem rontotta a látásviszonyokat. Sok esetben az egyenruhás rendfenntartókat – akiket puszta jelenléte rendszerint provolkálta a nézőket, hiszen azok úgy érezték, hogy eleve devinánsoknak, rendbontóknak tekintik – civil stewardokra cserélték.

Végül, teljesen megváltoztatták a jegypolitikát. A jegyek árát megemelték, elsősorban a bérletvásárlásokat ösztönözték (a bérletesek állandó kilensekké váltak, akiket sokkal könnyebb volt szocializálni és ellenőrizni). (Giulianotti, 1999; Kew, 1999; Boyle – Harris, 2004 nyomán).

A fenti intézkedéseknek dramatikus következményi lettek: a korábbi munkásosztálybeli, csapat iránt mélyen elkötelezett nézők javarésze szabályosan kiszorult a stadionból: a magas jegy- és bérletárakat egyszerűen nem tudja megfizetni. A médiával szövetséget kötött korporációs világ szereplőinek, a szponzoroknak, pont ez volt a szándéka: ahhoz, hogy a fociból reklámhordozó termék váljon, a mediált foci környezetének (stadionnak és a nézők társadalmi összetételének) is át kellett alakulni (Goldblatt, 2006; Holt, 1998). A focit, mint tévéműsort és a vele/általa reklámozott kereskedelmi termékeket a potenciális fogyasztók köréhez, a középosztály igényeihez és habitusához kellett kalibrálni: ami konformista nézőket, esztetizált nézőtereket, és családbarát stadionokat feltételezett (uo.).
Az, hogy a média hatására a posztmodern foci eladható termékké vál, az a foci gyakorlatát is megváltoztatta: a jelenséghez szorosan kapcsolódó szereplők (edzők, klubvezetők, sportszakemberek) elvesztették befolyásukat a stratégiai ügyek intézése, adminisztrálása felett, a média és a szponzorok javára (Kew, 1999), akik a döntéseket kizárólag a profitabilitás szempontjai szerint hozzák meg. Magyarán, a foci, mint intézményesült és szakszerűen alakítandó rendszer és a média viszonya egyenlőtlenné vált: a média tőkeképző logikája felülírja a futball szakmai elemeit. E tekintetben szemléletes a meccsek idejének programálása. A meccseket nem a sportszakmai kritériumok (teljesítménymaximalizálás, minimális sérülési esélyek, megfelelő  időjárási feltételek) szerint programálják, hanem a televízió műsorpolitikája szerint: akkor, amikor a reklámozott terméket célcsoportja legnagyobb eséllyel nézi tévéműsorként a meccset (este, prime time időben, munkaidő után a rating növelése érdekében). Sőt, a gyakorlatban a „minden nepra egy meccset” logika érvényesül, hiszen a bajnokság meccseit péntektől hétfőig programálják, kedden, szerdán és csütörtükön a BL és EL mérkőzéseket láthatjuk; a válogatott mérkőzéseit pénteken és kedden. 

(...)

A média által követett szempontok: a profitmaximalizálás, reklámok penetrációja, a célközönség tévénézési szokásainak való megfelelés. Továbbá, a média a futball gyakorlatát is a saját igényei szerint formálja: a játékszabályokat, a formátumot, a meccsek időpontjait is előírja-meghatározza profitjának növelése érdekében. Például a lesszabály legutóbbi megváltoztatása a játék látványosságának és dramatizáltságának a célját szolgálta: a ritkább offside, több gól, több akció, látványosabb meccs érdekében. A döntetlen tétmeccsek hosszabításai több szünetet, tehát több reklámot, és implicite magasabb profitot jelententek a médiának, szponzoroknak és az UEFA-nak, FIFA-nak.

(...)

A mai látványfutballra a média sajátos logikájának az érvényesítése következtében a narrativitás (a futball egy sztori jó és rossz főszereplőkkel, tanulsággal), az intimitás (a játékos „kedves ismerős”, lásd a futball pornográfiáját később), a kommodifikáció (a foci nem más mint termék, látványos tévéműsor, amiben reklámozni lehet; a játékos pedig kétlábon szaladgáló hatékony reklámhordozó), és az időszegmentálás (teátrálisan felépített epizódok – felállás, rajt, szünet, újrakezdés, gólöröm) jellemző (Kew, 1999).

Mindebben gazdasági, politikai és instrumentális racionalitások érvényesülnek. A gazdasági racionalitás a média, a szponzorok és a hirdetők érdekít érvényesítik és jelenítik meg. A politikai racionalitás a nemzetközi sportrendszer (UEFA, FIFA és nemzetállamok elitjének) cáljait érdekeit fejezi ki a nagy sportesemények szervezésében (például hol legyenek a versenyek, milyen közpénből finanszírozott beruházásokat eszközölnek, milyen szimbolikus töltettel töltik meg a rendzvény megnyitóját, záróönnepségét, melyik elitcsoport növeli ezzel a legitimitását), az instrumentális racionalitás pedig a professzionális attítűdöket, a játákosok és edzők szakértelmét és minőségét prezentálja. Lényeg, hogy a gazdasági és politikai racionalitások dominanciája a mediált futball felett erodálja, minimalizálja a sport eredeti szellemiségét – a posztmodern futball már nem ludikus játék, hanem médiatermék, ami a szórakoztatás célját szolgálja (entertaining product) (Kew, 1999; Boyle – Haynes, 2004), a korporatista médiakultúra kiemelt jelentőségű vizuális terméke, egy rendkívül hatékony és népszerű reklámhordozó. A továbbiakban nézzük meg miben áll ez a látávány: a foci pornográfiája és hipperealitása példáján mutajuk mindezt be.

A foci pornográfiája

A Boudrillard (1990) által használt kifejezés a jelenlegi előadásszerű, látvány futball jelenségére vonatkozik. A foci pornográfiája[8] (pornography of football) a pályán történő események széleskörű, majdnem teljes láttatása-ábrázolása, ezek közvetlen látványa és a tévénéző kíváncsi figyelme közötti háromoldalú viszonyrendszerben nyilvánul meg (lásd Giulianotti, 1999; Van Houtum – Van Dam, 2002). Az ilyetén értelmezett „kendőzetlen” futball három, véleményünk szerint egymással szervesen összefüggő szinten nyilvánul meg.
Az első szinten a meccs közvetítési módozatait találjuk. A digitális technikai feltételek és ultramodern technológiai eszközök – nagyfelbontású kamerák, felfüggesztett és mobil videofelvevők, több látószögű lencsék, nagy hatósugaró térmikrofonok, lassítást, képkockánkénti léptetést biztosító hardverek, operatőrök és rendező közötti kommunikációt biztosító kütyük, gyors képvágó- és szerkesztő szoftverek, széles palettát felölelő zenei aláfestést tartalmazó adatbázisok, előregyártott címkék – segítségével a produkciós rendezők mindent be- és felmutatnak, láttatnak a tévénézővel. A tévéközvetítések technikái között kiemelt helyet foglalnak el a nagyítások, kitakarások, apró részletek naturalisztikus bemutatása; az alkalmazott eljárások, következtében semmi sem marad rejtve a nézők szeme elől – pont mint a pornó esetében, ahol a nyers részletek mellett elvész az egység, a dolgok mögöttes varázsa, a néző saját képzelete és fantáziája. A nézőnek már nincsen szüksége saját képzelőerőre, az operatőrök és vágók kész, rendszerint standardizált képekkel szolgálnak.

Ebben a logikában a játékosok mozgását hosszasan lekövetik, több kamerával és váltakozó szögekből, amit nagyon gondosan megkoreografált svenkek, valamint a kifinomultabb technika, a találékony fahrtok[9] segítségével oldanak meg. A beközelítések (zoomolások), a visszamutatások során alkalmazott meglepő vágások, valamint az eseménysor csúcsaként kialakított, a felfokozás technikájával lövéssorozatban, lassított tempóban, katarktikus zenei aláfestéssel, szekvenciálisan fokozva mutatják vissza a gólrúgást, mint igazi „ejakuláció-aktust”. A gólörömöt, mint kielégült, örömteli állapotot is hasonlóképpen ábrázol a high-tech közvetítés – minél fontosabb a gól és minél rangosabb a találkozó, minél magasabbak a tétek, annál gondosabban felépítve, megkomponálva.

A tévéközvetítések tökéletesedésével a tévénéző közönség számára ma már alig maradt valami, amit ne láttatna expliciten a lencse. A játékos ebben az egyenletben, mint férfi test ábrázolt.[10] A néző számára már nem marad titok a játékos érzelme (gólöröme vagy vereség okozta bánata), hiszen a HD felbontás nyomán arcának legapróbb rezzenése, testének legkisebb mozdulata is lekövetett; a mikrofonok eredményeképpen hallható, amit társának mond, a zoomok nyomán feltárul labdarúgó tetoválása, extravagáns hajfonata, esetleg térdműtétének friss heghelye.[11] Nem is beszélve a játékosok által viselt sportmezek márkájáról, a perszonalizált focicipők személyes jellegű bezoomolt feliratairól...

(...)


A mindenre kiterjedő láttatás következtében a néző gyakorlatilag részese lesz az eseményeknek, mintegy „benne van” a játékban, akárcsak a játékos, aki ez által „belép” a nappaliban is – a 3D-s és surround közvetítések nyomán még hangsúlyosabban. De ugyanakkor a varázstalanított, részletessége miatt lecsupaszított, demitizált és konkrét, közvetlen képek nyomán mindez pornografikussá is válik.
Második szintje a futball pornográfiájának a televízió (rádiókészülék, internet, táblagép, mobil) széleskörű jelenléte és növekvő befolyása a nézők otthonában, magánéletében, intimitásában (nem csupán a nappaliban, hanem a hálószobában, konyhában, sok esetben a fürdőszobában, esetleg gyerekszobában), szinte teljes életében. A kommunikációs eszközök habituális használata és az általuk közvetített populáris kultúra termékeinek széleskörű, kritikátlan fogyasztása szükséges feltétel, hogy a foci-pornó kérdéskör egyáltalán megnyilvánulhasson (a média és foci általános kapcsolatáról lásd előző alfejezetünket). Más szavakkal nézni is kell a meccset, lehetőleg kritikátlanul...

A harmadik szint a meccseket kontextualizáló információk tartalmának körére vonatkozik. A mérkőzések előtt (és után) a média a potenciális és tényleges nézők figyelmét igyekszik maximálisan fokozni és a meccsekre irányítani/megtartani annak érdekében, hogy a futball-játék, mint tévéműsor minél nagyobb nézettséget (ratinget) produkáljon. A tudatosan kultivált celeb-kultúra[12] (Taylor – Harris, 2008) a játékosok magánéletének, intimitásának, mindennapi viselkedésének paparazzó módon, esetleg pletykaszerű tálalására, hírszerű „meg- és kibeszélésére” épül. A szórakoztató tömegipar így a fogyasztókban egyfajta voyeur-attitűdöt (Calvert, 2009) alakított ki, ami teljessé teszi az alfejezetünk legelején megnevezett láttatás-látvány-kíváncsi figyelem hármast, ami a futball pornográfiájához vezet. A mesterségesen fenntartott kíváncsiság tehát nagyon fontos konstitutív tényező.

(...)

Összességében elmondható tehát, hogy a futball pornográfiája a posztmodern média közvetítési technikájának, a nézők voyeurizmusának, a mesterségesen kreált és felépített látványnak az egyenes következménye; nem más, mint nézői képzelet varázsától lecsupaszított teatrális játék hiperreális képe, ami a szórakozás, hangulatos kikapcsolódás célját szolgálja. Mindez felülírja a futball tulajdonképpeni értelmét, a gólt, végső soron a győzelmet vagy veszteséget: lényeg, hogy a néző mindent lásson, semmiről se maradjon le...
A továbbiakban nézzünk meg a média focira gyakorolt másik érdekes következményét – a hiperreál focit és ennek társadalmi következményeit, a mögöttes érdekeket.



[1] Média alatt a mai tömegkommunikációs eszközök teljes spektrumát értjük, de kiemelten a televízió kumulált hatásait vázoljuk.
[2] Lásd például Crouch (2004) posztdemokratikus tézisét.
[3] Romániában például a felnőtt népesség 42 százaléka állította 2011-ben magáról, hogy érdekli a futball és „futballkedvelő” (eredeti futballszlengben „pasionat de fotbal” vagy „microbist”: olyan valaki, akit végérvényesen „megfertőzőtt” a foci vírusa). Sőt, a futball iránti érdelődés mértéke növekvőben van (egy évvel korábban ez az arány csak 34 százalék volt). Továbbá, a népesség 65 százaléka úgy nyilatkozott, hogy tévében (is) szokta nézni a meccseket, 19 százalékuk főleg a rádióban hallgatja a mérkőzéseket, és szintén 19 százalékuk jár ki is jár a meccsekre (IRES, 2011). 59 százalék azonban különféle okokból soha nem jár ki a stadionba (uo.).
[4] Mind iOS, mind pedig Android rendszert futtató okostelefonokra, táblagépekre optimizált app-ok tucatjai közül választhatunk ingyenes (lite) vagy fizetős (reklámmentes HD) verziókban; Cristinao Ronaldo, Lionel Messi és a hozzá hasonló sztárokról és klubokról szolgáltatott információk rendezett és sport, magánélet, szerelem, rajongók, kiemelt események szerint kategorizált formában jutnak el az érdeklődőkhöz.
[5] A digitális technológia elterjedésével megsokasodtak nem csupán a globális sportcsatornák (például Eurosport 1, Eurosport 2, SkySports 1,2,3,4, SkySportsItalia, SkySportsGermany, Sport1, Sport2, ESPN America, Canal+Sport), hanem a különféle sportágakra specializálódó tévéállomások is. Mára már nagyon sok focira (SkySport Football, Canal+Futbol, Canal+LigaDigital), ökölvívásra (Premiertime), autózásra (Motors, SkySports F1 HD, Racing UK), klasszikus focira (ESPN Classics) szakosodott tematikus csatorna létezik; de olyan rétegsportokra is mint yachting (Nautica Channel), bike és görkorcsolya (ExtremeSport), sakk (ChessTV), golf (Golf TV), halászatra-vadászat (PVT, F&h TV) jut legalább két rivális tévéállomás. Mindez Romániára is igaz, a fentiek többsége mellett a ott vannak a DigiSport (1, 2, 3), DolceSport (1, 2), Gsp Tv, Sport 1, Sport.ro, csatornák – többek között. Újabban a csapatok saját tévécsatornát is alapítanak, önálló műsorokat gyártanak és forgalmaznak; ilyen például a Barca TV, Chelsea TV, ManU Tv – hogy csak a legismertebbeket említsük.
[6] Itt Nyugat-Európára, elsősorban Angliára gondolunk, de a trend kisebb eltéréssel a többi európai országban is hasonló trendet követett. Kelet-Európa az 1989-es rendszerváltások nyomán az így kialakult trendre csatlakozott.
[7] Ez ebben a formában Angliára, Spanyolországra, Skóciára, Hollandiára, Portugáliára jellemző gyarkoltak. Németországban alacsonnyabb plexiglass (láthatatlan) kerítéseket szereltek fel. Olaszországban továbbra is vannak magas kerítések. Romániában az új Arénákban a német plexiglass rendszer van terjedőben, a rági stadionokban mág megvannak a kerítések.
[8] A pornográfia, vagy közismertebb megnevezéssel a pornó nehezen meghatározható fogalom (más szavakkal bizonytalan az erotikus és pornografikus, a sértő és elfogadható, megengedett és tiltott közötti határvonal felállítása). Jelentése időben és térben erősen változó, kultúránként illetve társadalmi rétegenként is nagy variációt mutat (Plummer, 2002). Ennek ellenére a pornográfia alatt nemi testrészek és/vagy aktusok, szexuális jelentésű tárgyak explicit, szexuális izgalom keltése céljából való ábrázolását értjük, ami megsérti a domináns kulturális normák által decensnek tartott kifejezési módozatokat (lásd például Henslin, 2004; Carrol, 2007).
[9] A svenk - panning, az a filemzési technika, amikor az állványról, egy rögzített szögből forgatják a kamerát; a fahrt pedig azt a mozgó filmezést jelöli, amikor a kamerával az állvány is mozog, például sínen, felfüggeszett huzalon, légbalonnal vagy röpített, távvezérlésű kishelikopterrel.
[10] Egyes elméletek szerint a nők futball iránti növekvő érdeklődése ezzel is magyarázható (Hadas, 2011).
[11] Beszédes e tekintetben a FC Barcelona – PSG mérkőzésen (Barcelona, Nou Camp, 2013.04.10, Bajnokok Ligája negyeddőntő) a cserejátákosként kispadon kezdő Lionel Messi megasztárra irányuló pronografikus figyelem az élő követítés során. Messi az előző heti meccsen Párizsban a PSG ellen lesérült, felépülése és szerepeltetése kérdéses volt. Mivel nem épült fel teljesen, mint jeleztük, a kispadon kezdett. A meccs dinamikájának függvényében több kamera azonnal mutatta a reakcióit és gesztusai: ahogyan körmét rágja, szemét becsukja, gesztikulál, szomorkodik egy-egy a pályán elpuskázott lehetőség után – a beleérző szurkoló vele együtt élhette át a focista játékosi gyötrelmeit, emberi szenvedéseit, ami a néző szeme előtt, teljes valóságában és lecsupaszítva, expliciten zajlott. Gólpassza után a néző az öröm és elégedettség drámáját láthatta nagy részletességgel a 69.-percben beállított Messi révén. A hazai bajnokság meccseinek a közvetítései is hasonló logikát követnek: mind a DigiSport, mind pedig a TVR HD vagy DolceSport csatornák HD minőségben és több mozgókamera segítségével közvetítenek. Az UEFA által magasfokon standardizált közvetítési követelmények miatt egy hazai csapat BL meccsének romániai közvetítése nem sokkal marad el a sztárcsapatok közvetétési módjától. Romániában, a hazai bajnokság mérkőzéseinek a közvetései kiemelt figyelemmel kísérik az edzők exteriorizált, sokszor egyenesen vulgáris viselkédéseit, közönséges káromkodásaikat, illetve a főszereplői szerepbe avanzsált  játékvezetők játékosokkal való vitás, polemikus megnyilvánulásait.
[12] Az a minta, amiben a társadalmilag helyesnek, elvártnak, követendőnek, tehát normatívnak tekintet viselkedéseket a média által kreált ismert személyek viselkedésével azonos. A celebritások legfontosabb vonása az ismertségükben nyilvánul meg; rendszerint a különféle tehetségkutatók, vetélkedők és reality-show-k tagjai közül kerülnek ki, és akik rendszeresen szerepelnek a médiában (a kérdésről részletesebben lásd Taylor – Harris, 2008) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése