Társadalmi problémák - Ki volt Bin Laden? Az Al-Kaida (Al-Qaeda) és szellemi vezetője

Az Al-Kaida az újterrorizmus megtestesítője. Több mint húsz évvel ezelőtt, 1988. augusztus 11-én alapították az afganisztáni és pakisztáni határvonal közelében, Pashavarban egy szaúd-arábiai milliomos, az építész Usama ibn Ládin (Osama bin Laden) vezetésével. A magyarul bázist, illetve alapot jelentő Al-Kaida céljaként az alapítók (Ibn Ládin mellett Szajjid Imán al-Serif, másik nevén dr. Fadl és Ajman al-Zavahiri) a hitetlenek elleni átfogó harcot, az igaz hitgyakorláshoz való azonnali visszatérést és végső soron egy pán-arab kalifátus létrejöttét fogamazták meg. Ibn Ládin a szaúdi uralkodóházat korruptnak tekintette és a sárihoz (a Korán betű szerinti szabályzata) való mielőbbi visszatérést sürgette; fő ellenfélként (a Szovjetunió Afganisztánból való kiűzése után) Amerikát, végső soron a Nyugatot tekintette, amit az Első Öbölháború erősített meg benne. Ideológiai alapja az iszlám egyik radikális, a vahabita-szalafista változata (emellett természetesen szociális és politikai elemek is fellelhetők).

Az Al-Kaida a szovjetek elleni afganisztáni küzdelem közepette jött létre, ahol többek között szaúdi, jemeni, egyiptomi, türk, csecsen, pakisztáni és természetesen afgán önkéntes harcosok küzdöttek (őket hívták mudzsáhidoknak, helyenként mudzsahedineknek) az iszlám nevében. Az afgán háború során ibn Ládin kapcsolatokkal, pénzzel és logisztikával látta el őket; ekkor még nem volt kulcsfigura. Az afgán-pakisztáni határvonal hegyes vidékén egy átfogó tábor-rendszer épült ki, amerikai és pakisztáni segédlettel (ez a proxy-terrorizmus klasszikus szakaszának felel meg), ahol a kiképzés folyt.

Ez a tábor-rendszer hálózatszerű, relatív autonóm kiképzőközpontokkal, és erős vallási neveléssel járt a pakisztáni titkosszolgálat, az ISI vezetésével működött. A szovjetek kivonulása után, és a kuvaiti amerikai offenzíva befejeztével az afgán arabok között egy nemzetközi jellegű, iszlamista szolidaritás, kollektív tudat alakul ki, aminek hamar új ellenség kellett. Valamivel később, az afganisztáni tálib rendszer megszilárdulása után az Al-Kaida, 1989-90-es otthoni tartózkodása, valamint a rövidebb szudáni intermezzo (1992-1996) után visszatér Afganisztánba, ahol a pakisztáni iszlamista madraszákban „tanult” tálibok jó szövetségesnek bizonyulnak a Bázis számára. A szervezet hatalma ebben az időszakban erősödik meg, elsősorban az arab államok azon képtelensége miatt, hogy a helyi szociális jellegű problémákat – szegénység, korrupció – nem akarták vagy nem tudták megoldani; erre a pán-arab radikális iszlám vallási ideológiájába öltözött Al-Kaida kínált egyfajta megoldást.

Másodsorban pedig, a háborúban megedzett iszlámistáknak (akik sokban különböztek egymástól, és akiket a hitetlen szovjetek és helyi marxista szolgáik elleni harc tartott össze) „munka” és „ellenség” kellett. Ezt kínálta fel ibn Ládin 1996-ban, Afganisztánban, a deobandi nézetű tálib rendszer árnyékában. A vallási deobandi alapú tálibok (a deobandi egy provinciális, népi-rurális szociális elemekkel vegyített indiai származású radikális muszlim reformmozgalom, ami a sáriá konzervatív olvasatát tekinti a mindennapok vezető elvének, világi és politikaellenes) jó szövetségesnek bizonyultak, így a radikális fegyveres dzsihadista (a minden hitetlenek elleni fegyveres harc, beleértve azokat a muszlimokat is, akik nem az Írás szerint élnek) mozgalom megerősödését lehetővé tették, tehát objektív és szubjektív elemek egyaránt facilitálták majdnem tíz évvel a létrejötte után. A korábban kiépített logisztika, kapcsolatrendszer és humán erőforrás révén a szervezet egy globális méretű dzsihadizmussá nőtte ki magát.

Az Al-Kaida azonban inkább autonóm elemek – terrorista cellák – közötti laza hálózat, mintsem egy bürokratikus és hierarchikus szervezet. A részek önállóan működnek, közös az alap, ami leginkább a kollektív tudatot, a közös ellenséget és a közös tradíciót jelenti. Formális szervezet ezért nemigen lehet, ibn Ládin elsősorban szellemi atyjukként és lehetséges finanszírozóként működik. Az afgán háborúban is önállóan működtek az autonóm sejtek, ezt a mintát alkalmazzák most is, csak más skálán, amit a modern kommunikációs eszközök tettek lehetővé. Ez adja az aszimmetria lényegét: nincsen egy lefejezhető de facto hatalmi központja! Inkább egy franchise, mint hagyományos szervezet!

Az Al-Kaida segítségével, illetve a nevében (és szektariánus ideológiájával összhangban, azzal azonosulva) több pusztító terrorista akcióra került sor, amelynek célpontjai egyre inkább az ártatlan civilek voltak, és amelyek a New York-i, madridi és londoni merényletekben tetőztek.

(Burke, 1997; MIPT 2006 Annual Report; US Dept. of State Office of the Coordinator for Counterterrorism Country Reports on Terrorism 2007 nyomán).

Társadalmi problémák – Terroristák és terrorizmus. Amivel továbbra is számolni kell

A legutóbbi moszkvai Domogyedovó reptéren történt öngyilkos merénylet csak újabb bizonyítéka annak, hogy a terrorizmus veszélye továbbra is fennáll, a gazdasági válság ellenére (hiszen ilyenkor a szükséges anyagi források is apadnak). De miről is van szó, pontosabban mit kell terrorizmus alatt érteni? Vessünk a továbbiakban erre egy gyors pillantást.

A terrorizmust nem egyszerű meghatározni, mert ahhoz kell egy viszonyítási alap, egy mérce. Ez rendszerint a társadalmakban fennálló törvényes rend; ez szabályozza milyen intézmény milyen körülmények között alkalmazhat erőszakot az állampolgárok vagy más állam(ok) ellen. Más szavakkal, az erőszak alkalmazása állami monopólium (hadsereget, rendőrséget, titkosszolgálatokat, határőrséget, csendőrséget csak az állam tarthat fennt). Tehát a törvényes erőszak kizárólagos jog. Ezzel szemben áll az illegális erőszak, amit a társadalom egyes csoportjai alkalmaznak az állam, vagy más társadalmi csoportok ellen. Ez utóbbi jelenti a terrorizmus jelenségét (ha az állam alkalmaz illegálisan erőszakot, akkor azt terror-nak, vagy állami terror-nak nevezzük).

Az előbbiekben láttuk, hogy legegyszerűbben úgy határozhatnánk meg, mint bármiféle illegitim erőszak használata, bárki ellen. Egy taktika, egy harcmodor. Leggyakrabban: emberrablás (ennek legitim formája az őrizetbe helyezés), túszejtés (vs. letartóztatás), repülőeltérítés (vs. feltartóztatás), robbantás (hatástalanítás), gyilkosság (likvidálás). Összefoglalva: a terrorizmus nem egyéb, mint olyan politikai célból fenntartott illegális erőszakhasználat, mint gyilkosság, emberrablás és robbantás.

Sokszor nem is kell az erőszakot ténylegesen alkalmazni, elég ha azzal fenyegetőznek. Meghatározhatjuk úgy, mint politikai jellegű erőszakformát, ami a közösség egészének vagy egy részének az elrettentése és a figyelemének felkeltése céljából alkalmazott. Az amerikai hatóság, a United States of America State Code szerint a terrorizmus szubnacionális vagy illegális társadalmi csoport általi, nem harcoló (non-combatant) felek ellen tervszerűen elkövetett erőszak.

Az öngyilkos merénylők robbantásai arra emlékeztetnek minket, hogy ez a jelenség továbbra is a társadalmakra leselkedő veszélyek közül az egyik legsúlyosabb (a jelenlegi válság és a klímaváltozás mellett).

Társadalmi problémák – Kilenc évvel 9/11 után

A jelentések szerint ma délben öt személyt tartóztattak le Londonban, akik állítólag a Brit Szigetekre látogató XVI. Benedek pápa életére szándékoztak törni. Éppen kilenc évvel vagyunk a New York elleni terrortámadás után. Mi a helyzet ma a terrorizmussal? Jelent-e az számunkra veszélyt?

Bár a terrorizmust nehéz meghatározni, lényegében minden törvénytelen erőszak annak számít (törvényesen erőszakot csak államok alkalmazhatnak). Tehát nem más, mint illegális erőszak vagy azzal való fenyegetőzés emberi vagy más célpontok ellen.

Kétségtelen, hogy a 9/11 (NYC), 11/3 (Madrid), 7/7 (London) után a nyugati világban az utóbbi időben számottevő terrorista akció nem volt. Mára az terrorizmus (annak az a típusa, amit újterrorizmusnak nevez a szakirodalom) leginkább Irakra, Pakisztánra korlátozódik, de korántsem lett veszélytelen. Gondoljunk csak a két évvel ezelőtti Mumbay-i eseményekre. Az év első felében Moszkvában hajtottak végre robbantást. Bagdadban pedig majdnem naponta.

Összességében mégis úgy tűnk, hogy a terroristaelhárítás lett hatékonyabb és az Al Kaida gyengébb, de egy támadás még mindig lehetséges.

Mi ennek az ára? Egyfelől, paradox módon az iraki és az afganisztáni háború, ami lefoglalja a terrorista cellákat. Másfelől pedig a rengeteg kiadás, amiből az államok a biztonsági szektort finanszírozzák. A válság is javított a helyzeten, hiszen a magánfinaszírozók is gondokkal küzdenek, a robbantások meg sok pénzbe kerülnek. Aztán az emberi jogok – ez egy nehezen kvantifikálható költség. Ezt nevezzük biztonság-szabadság dilemmának.

Ez valójában arra az állapotra utal, hogy az állampolgárok, a terrorizmus keltette félelmi klímában a biztonság megerősítése érdekében belemennek a hatalom által kezdeményezett különféle kezdeményezésekbe, amelyek adott szabadságjogokat veszélyeztetnek: a levéltitok megsértése, a telefonbeszélgetések lehallgatása, bizonyos mozgási korlátozások, a letartóztatások könnyebb lehetősége tartozik többek között ide. A terrorizmus kérdésével a kormányok visszaélhetnek, vagyis erre a veszélyre hivatkozva sokszor olyan intézkedéseket hozhatnak, amellyel a maguk érdekeit szolgálják, az egyének feletti társadalmi kontroll mértékét jogtalanul és alaptalanul növelik, hosszú távon pedig a civilek érdekeit szem előtt tévesztik.

Ha ez bekövetkezik, a rosszak nyertek!

A londoni hir http://www.mediafax.ro/externe/cinci-persoane-arestate-la-londra-in-legatura-cu-o-potentiala-amenintare-la-adresa-papei-7284295/

Társadalmi problémák – Terroristák a moszkvai metróban. A Fekete Özvegyek akciója lenne?

A tegnapi moszkvai metrórobbantás újabb bizonyítéka, hogy a terrorizmus kérdése továbbra is napirenden van. …38 halott, sok súlyosan sebesült, pánik a városban, a hatóság fogadkozik, a népesség pedig megfélemlített. A hivatalosságok a csecsen szakadárokat vádolják, a Fekete Özvegyeket emlegetik. Kik ők (ha mégis ők lennének az elkövetők).

A Fekete Özvegyek - oroszul sahidka – kifejezés a két csecsenföldi háború özvegyeire utal. Később egy helyi terrorista szervezet vette fel ezt a nevet, aki őket merényletek elkövetésére használta. A Fekete Özvegyek azok a háborúban megözvegyült muszlim nők, akik férjük halálával egyszerre vesztik el társadalmi presztízsüket és maradnak megélhetési lehetőségek nélkül. Azért követtek el robbantásokat a moszkvai metróban repülőgépeken és kórházban, hogy férjük halálát megbosszulják, illetve, hogy társadalmi presztízsüket visszaállítsák.

A főként 2000 és 2003 között tevékenykedők főként az orosz fővárosban hajtottak végre öngyilkos merényleteket, de állítólag a beszlani akcióban is részt vettek (2004. szeptemberében egy iskolát foglaltak el Beslanban, tanévkezdéskor). Számlájukra hozzávetőlegesen 150 áldozat írható (a beszláni mészárlástól eltekintve). Esetük különleges, jó példa arra, hogy valaki hogyan válhat terroristává megváltozott körülmények hatására. A muszlim vallásosok esetében ugyanis a nő társadalmi szerepe korlátozott, elsősorban a férjével való viszonyban tölt be szerepet. Minél tradicionálisabb a közösség, a nők társadalmi szerepvállalása annál kisebb. Anyagilag teljes mértékben a férjüktől függnek. A csecsen háborúk nyomán a hirtelen özveggyé vált nők jó része hamar a társadalom peremére szorult: anyagilag védtelenek lettek, férjük elvesztésével presztízsük lecsökkent. Az öngyilkos merénylet az anyagi gondok enyhítésének (ez az utódok számára fontos) és a presztízs visszaállításának eszközévé vált. Egyben az oroszok elleni bosszú eszköze is, akik a kellemetlen helyzetüket okozták. A mártíromság tehát egyszeriben olyan „kiút” lett, amit a radikálisok ki is használtak.