Közvélemény és alanyai – I. Mihály. A „vezetők” és a „nép”

Ma lesz I. Mihály 89 éves. A királyi család Svájcban ünnepel ugyan, azonban a hercegnő által vezetett alapítvány (FPM) ma este jótékonysági koncertet szervez a fiatal művészek támogatására. Az utóbbi időben azok is hallatják (egyelőre csendes) hangjukat, akik az ország jelenlegi helyzetére megoldásként figyelembe ajánlják a királyság intézményének esetleges visszaállítását. Mit kell(ene) szem előtt tartani, amikor a két berendezkedési formára reflektálunk (bejegyzésünk puszta intellektuális gyakorlat).

Támogatottság

Tény, hogy a rendelkezésre álló szociológiai adatok szerint román társadalom elenyésző része tekinthető monarchia-pártinak. Ők rendszeresen 6-8 százalákát tették ki a felnőtt hazai népességnek; mostani arányuk nem ismert, hiszen az újabb közvélemény-kutatások nem is igen kérdeznek erre rá. A rojalisták között az átlaghoz képest felülreprezentáltak voltak az idősek és a görög-katolikusok.

Továbbá, tény az is, hogy a köztársaság de facto és alkotmányosan létezik, bár a királyságot 1947 végén illegitim módon szüntették meg a kommunisták, és az elnöki intézményt pedig a diktátor (N. Ceausescu) hozta létre 1974-ben.

Kimagasló pozitív és negatív teljesítmények

Romániának négy királya és négy elnöke volt; I. Károly, I. Ferdinánd, II. Károly illetve I. Mihály, valamint Nicolae Ceausescu, Ion Iliescu, Emil Constantinescu és Traian Basescu.

Ezek közül kettő diktátor volt (bár nem összemérhető fajsúllyal; II. Károly királyi diktatúrája 1938-1940 között és N. Ceausescu totalitárius rendszere 1965-1989 között). Egyik viszonylag naív (E. Constantinescu), de döntő jelentőségű az ország külpolitikai orientációjában, egy volt-kommunista (I. Iliescu), végül egy pedig „játékos” és autoriter hajlamú.

Aztán, a négy király közül az egyik alatt megvalósult a modern Románia (I. Károly), a másik alatt a Nagy-Románia (I. Ferdinand), végül pedig a legutolsó király sikeresen a későbbi győztesek oldalára ”ugratta át” a II. Világháborúban az országot (I. Mihály). Mindhárom stratégiai jelentőségű Romániának, mint államnak - pozitív értelemben. II. Károly diktatúrát vezetett be 1938-ban, a krónikák szerint magánemberként nótorius nőcsábász volt.

A négy elnök közül N. Ceausescu egyértelműen ártott az országnak, I. Iliescu „levezényelte” a forradalmat, E. Constantinescu pro-Nyugat pályára állította Romániát, T. Basescu alatt pedig az fokozatosan elszigetelődött.

Ha a „good guy” versus „bad guy” felosztás mentén osztályozunk, akkor 3-1 a királyok javára (jófiúk kategória) és 1-1, de előny az elnököknek (a rosszfiúk kategóriában) eredményt kapjuk. I. Iliescu megítélése ellentmondásos, T. Basescu-é erősen rapszodikus, de tény, hogy pillanatnyilag nem a kifinomult demokratákhoz tartozik, inkább autokrata, aki deklaráltan a hagyományos és demokratikus intézményekkel szemben pozicionálja magát: a parlament, média inkább „ellenségnek” tekintett. Őket itt "se nem jó, se nem rossz" besorolás alá helyezzük, az egyszerűség kedvéért.

Legitimitás

A kérdésről csak demokratikus körülmények között érdemes beszélni; legitimitás alatt a fennálló rendbe vetett hitet értjük (nem azonos a törvényességgel, ami előfeltétele). Az alkotmányos monarhiában az államfő a tradícióból eredezteti legitimitását, ami azonban az állampolgárok (alattvalók) érdekeivel összhangban van. A köztársaságok esetében a legitimitást elsősorban a népszuverenitásból eredeztetik, amit a választások szentesítenek. Valójában mára ezek között de facto nincsen lényeges különbség, mert a demokratikus monarchiákban az államfők jelenleg pusztán szimbolikus szerepet töltenek be, a nemzetet jelképezik, valóságos hatalmuk nincsen.

Az is tény, hogy nemzetközi összehasonlításban a demokratikus monarchiákban a társadalmi bizalom mértéke, a társadalmi kohézió és szolidariotás foka magasabb, mint a köztársaságokban, és kevesebb a nyílt társadalmi konfliktus, de ez nem közvetlenül az államformának tudható be. Továbbá, az életszínvonal is magasabb az európai monarchiákban, mint a köztársaságokban, de az okcsoport itt is bonyolultabb, mintsem az államformát tekinthessük egyedüli magyarázó változónak.

Az autoriter vezetés kockázata

A demokratikus monarchiák kivétel nélkül parlamentáris demokráciák. Ez azt jelenti, hogy a tényleges hatalmat a parlament és a kormány gyakorolja. Az előbbi ellenőrzi a végrehajtó hatalmat; más szavakkal, a „sokak uralkodnak”.

Norvégia, Svédország, Dánia, Hollandia, Nagy Britannia, Luxemburg, Kanada, Új-Zéland, Ausztrália, Japán folyamatosan nagyon jól teljesít a Demokrácia Index-en (Belgium rontott helyezésén).

Spanyolországban pedig a post-Franco átmenet éppen a királyság intézményének a visszaállítása miatt ment viszonylag problémamentesen.

A királyság, mint megoldás a demokratizáció során

Spanyolország esete egyedülálló. Portugáliában nem állították vissza a királyságot Salazar diktatúra után, Olaszország köztársasággá vált a Mussolini éra végétől, Közép-Kelet Európában sem lett "restauráció" a kommunizmus bukása után. Így semmilyen releváns összehasonlítási alapunk sincsen. Tehát nem tudjuk, Románia hol lenne most, ha királyság lennénk.

Azonban: Isten éltesse Felség!

Közvélemény és alanyai – Ignoranciából jeles avagy jobb később, mint soha? Hatvan nap kellett hozzá ...

Tegnap az elnök tudomására jutott, hogy Cristina Anghel tanítónő hatvan napja éhségsztájkol egy érvényben lévő törvény maradéktalan betartásáért. A munkalátogatáson lévő elnök mindezt „véletlenül” tudta meg: tévériporterek noszogató kérdésére válaszolta, „ ... nem tudom” (eredetiben: „Nu stiu”), miközben folytatta bizonyára nagyon fontos útját. A kérdésre körülbelül négy másodpercet szánt.

Azt gondolom, hogy a fenti eseménysort az egyszerű állampolgár szempontjából a következőképpen (is) lehet interpretálni.

Ebben az interpretációs modellben, az egyenlet fő paraméterei:

„A” romániai állampolgár tényszerűen megállapítja, hogy: 1. egy érvényben lévő törvényt szisztematikusan nem alkalmaznak (amit a törvényhozás döntő többséggel fogadott el). 2. Azt is tényszerűen tudomásul veszi, hogy ha egyénileg valaki(k) – egyes tanügyi alkalmazottak – beperelik az államot, akkor a bíróság (érsd, formálisan ugyanaz az állam) nekik ad igazat. 3. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy a törvényt Romániában (az Alkotmányban deklarált jogegyenlőség dacára) differenciáltan érvényesítik, ő maga pedig, sok más kollégájához hasonlóan, de facto hátrányos helyzetben van. Végül, 4. aktív civilként úgy dönt, hogy ez ellen tiltakozni fog: éhségsztrájkba kezd, amit következetesen folytat és hatva napja nem eszik szilárd élelmiszert. Azon az alapon, hogy minden állampolgár egyenlő és a törvényt az állam igenis tartsa be – vagy változtassa meg.

„R” ország médiája relatál az esetről, a nagyközönség aktívabb, figyelő szegmense tudomást szerez a tiltakozásról.

„T” ideje óta a tiltakozó egészségügyi állapota romlik – ezt az orvosok állapítják meg -, többen kérik, hagyja már abba „mert ez az ország nem ér annyit”, de ő maga azt nyilatkozza, akcióját folytatja.

„R” ország vezetője minderről hatvan napig nem tudott sajnos semmit; véletlenül jutott tudomására, kérdés formájában, amire elhanyagolható időt szánt. Nem külföldön tárgyalt, teszem azt a gáz áráról, hanem valami sáros mezőn szemlézett. Azóta sem mondott egyebet. (Arra, hogy "R" ország szabadon választott "B" elnöke valótlanságot állított volna, én, mint állampolgár még gondolni sem merek).

Az egyenlet általános és formális kerete:

„R” formálisan demokrácia.

„R” ország mindenkori vezetői, az állampolgárok alapvető érdekeit és természetjogait védik – erre ünnepélyes keretek között felesküdtek. Ezen érdekek és jogok között az állampolgárok élete kiemelt jelentőségű. Az esküben erre ismételten kitérnek.

Az állam egy formális struktúra, egy erősen bonyolult intézményrendszer, azonban a vezetői (elnök-király, miniszterelnök, házelnök, a kormánypártok és más politikai pártok és mozgalmak vezetői) egyfelől megtestesítik a hatalmat és elszámoltathatók, másfelől pedig figyelnek (kellene) a társadalom pillanatnyi véleményeire, elvárásaira, érzelmeire. Más szavakkal, a demokráciában a hatalom kénytelen reagálni a társadalom tagjainak legitim módon kifejezett domináns véleményeire – alapszabály, mert másképpen nincsen legitimitás (a döntés jogszerűsége ellenére) és társadalmi bizalom.

Az éhségsztrájk legitim véleménykifejezési forma, egyike a legradikálisabbaknak – amire természetszerűleg a hatalom legérzékenyebben szokott odafigyelni – mert emberi életről van szó. (Megjegyzés: még a gyarmattartók is odafigyeltek az éhségsztrájkokra, mert okosan tudták, egy-egy éhségsztrájk csak jelzés, hogy mögött veszélyesen súlyos társadalmi feszültség-mennyiség van, ami magát a hatalmat söpörheti el, ha kirobban egy szikra nyomán. Minden elsőéves szociológus diák tudja, az éhségsztrájkoló halála igen erős szikra. Amit még a gyarmattartók is okosan el akartak kerülni).

Mit gondolhat egy egyszerű állampolgár?

A „Nu stiu” nem csupán az állam felelőtlenségét illusztrálja, hanem akut jele a hazai társadalom mély, habermasi értelemben vett morális válságának. Hiszen ez a magatartás független az éhségsztrájkoló céljaitól – a hatalom társadalomról (értsd rólunk) alkotott felfogását tükrözi! Igazából bármelyik törvényről lehetne szó, amire rá „szabad” vágni: pai „Nu stiu!”. Az elmaradt állampolgári reakció csak aláhúzza a társadalom morális válságának igazi mélységét: Nici noi nu stim, dar nici nu ne mai pasa.

Közvélemény és alanyai – Szimbólum születik – csak még nem tudjuk!

Ötvenhetedik napja éhségsztrájkol Cristina Anghel tanítónő, aki (a tanügyi alkalmazottakra vonatkozó) törvény betartásáért tiltakozik. Ez pedig nagyon sok idő – különösképpen, ha éhségsztrájkról van szó. Könnyen meglehet, hogy tette életébe kerül, hiszen ma is azt nyilatkozta, kitart eredeti terve mellett: amíg a hatóságok be nem tartják az érvényben lévő, de sohasem alkalmazott törvényt (ami a hírhedt bérezésre vonatkozik), addig nem tágít. Mi mindebből a tanulság? Mit jelez és mire számíthatunk (anékül, hogy a joslás csapdájába essünk)? Első lépésben vegyük számba a fő társadalmi szereplők eddigi magatartását, majd az események lehetséges irányait.

A társadalmi szereplők eddigi magatartása

Tény, hogy a hatóságok eddig nemigen figyeltek oda tiltakozására. Sőt, a minap a vezető kormánypárt egyik csúcsvezetője (A. Videanu) cinikusan jegyezte meg, mi lenne, ha Romániában mindenki éhségsztrájkolna... ezt jelzésértékűnek lehet tekinteni a hatalom részéről. Nagy eséllyel a továbbiakban is ez az ignoráló magatartás fogja jellemezni a döntéshozók attitűdjét.

Aztán, bár a médiában szerepel Cristina Anghel, éhségsztrájkja mégsem központi hír – inkább a hatalom kritikájához kell, legitim érvként, kellékként. Az egyházak pedig egyelőre semmi érdemlegeset nem mondtak.

Az ellenzéki pártok (elsősorban a PNL és a PSD) szolidaritásukról biztosították Cristina Anghelt, de a szakszervezeti mozgalmakkal szembeni látszólagos távolságtartásukat igazolva, inkább várakozó álláspontra helyezkedtek.

Sztárok, vezető értelmiségiek, meghatározó sportolók markáns állásfoglalásáról nem tudok. Úgyszintén, a civil szféra sem tematizálta a tett jeletőségét, sem pro sem kontra.

Ebben a látszólag közömbös klímában csak a szakszervezetek tették magukévá a tiltakozó célját és a tiltakozást, mint közéleti cselekvést. Illetve – érdekes módon és dícsértesen – a Steaua focicsapat szurkolótáborát reprezentáló küldöttség látogatta meg vasárnap a tanítónőt, egészsége felől érdeklődve és aggódva.

Mit jelent(het) mindez

Egyfelől, hogy a hatalom vagy érzéketlen és teljesen közömbös még egy ilyen extrém tiltakozás esetében is, vagy pedig egyszerűen nem érti a helyzetet és nem látja be felelősségét, valamint a várható helyzet szimbolikus értékét.

Másfelől, a választók népes tábora sem gondol-érez másképpen. Eddig elmaradtak a tömeges szimpátia-cselekvések (levelek, virágok a kórházban, nyilvános állásfoglalások). Amelyek – egyébként – máshol majdnem azonnal jelentkeznek hasonló esetben. Talán ez is a társadalmi bizalom alacsony fokával, a szolidaritás hiánynak, valamint a tiltakozás kultúrájának és kezelési módozatainak deficitjére vezethető vissza. De meddig tarthat mindez?

Lehetséges változás a tragédia esetén

Világos, hogy ha a tiltakozás folytatódik, egy adott ponton – sajnos – Cristina Anghel eltávozik az élők sorából. Erre, mint nyilatkozza, már felkészült, és bele is nyugodott. Szerinte nincsen visszaút.

Esetleges halála (ami remélhetőleg mégsem következik be) gyökeres változást generálhat. Sokkszerűen hathat, feltámaszthatja a társadalmi felelősségérzetet: minden esély megvan arra, hogy szimbólummá váljék. A tanárok és tanítók közössége, valamint a szakszervezetek nagy eséllyel a helyettük és értük feláldozott mártírt fogják majd felismerni benne. A média hatására a társadalom szunnyadó lelkiismerete is „feltámad(hat)”, hiszen ha a tiltakozóval nem is, de az áldozattal már sokkal könnyebben lehet majd azonosulni. (Amint az Coposu halálával is történt – temetésére másfélmillió ember ment el, annak ellenére, hogy életében igazán sohasem tudott a többség vele azonosulni, látszólag nem is volt népszerű. Amint meghalt, a "kollektív tudat" és "lelkiismeret" azonnal "feltámadt" ). Cristina Angle személye – a kisember, aki szembement a hatalmasokkal és aki nem engedett igazából és halálával felülkerekedett rajtuk – szimbólummá, ikonná válhat, különösképpen, ha a társadalmi feszültségek nőnek és az életszínvonal továbbra is rohamosan csökken. Esetleges (senki által nem kívánt) halála érthető, érzékelhető és érzelmekkel átitatott legitimációs alapként szolgálhat majd azon társadalmi erők számára, akik a fennálló kormányzattal szemben radikalizálódnak. Halála fordolópontot képezhet a társadalmi tiltakozások ökonómiájában, szikraként működhet.

Más szavakkal, Cristina Anghel tanítónő szimbólummá válhat.

Éppen ezért kellene a jelenlegi kormánynak mindent megtenni, hogy megmentse Cristina Anghel, más szavakkal Románia egyik polgárának az életét. Amíg még van rá idő...

Nyílt tér – Elhagyatottan: New York kávéház/Continental szálloda

Öt éve, hogy Kolozsvár közepén, a Főtéren az Egyetem és a Jókai utca sarkán álló reprezentatív épület üresen, dicstelenül és árván áll... A New York kávéházra, vagy másik (hivatalos) nevén a Continental (a „Konti”) szállodára gondolok. Kétségtelen: a város és tulajdonosának megbocsájthatatlan szégyene, hogy az 1894/1895 között, impozáns eklektikus stílusban épült szálloda lassan, de biztosan degradálódik, miközben senki semmit nem tesz ez ellen.

Majdnem biztos, hogy csak nagyon kevesen tudják, ez az epület volt az első villanyárammal kivilágított épület Kolozsváron; a krónikák szerint saját áramfejlesztője volt. Továbbá, a New York Kávéház sokáig fontos fóruma-intézménye volt az irodalmi életnek; számos építő jellegő értelmiségi vitának volt színhelye a város oszlopos gondolkodói és újságírói között. Ebben az épületben szállt meg egykoron Jókai Mór, itt kávézott (és jegyzetelt, töprengett) többek között Kuncz Aladár, Dsida Jenő, Gaál Gábor.

Manapság (okkal) sok szó esik a Főtérről, zászlótartókról, azonban a „Kontiról” sem kellene a civileknek megfeledkezniük. Majdnem biztos vagyok benne, hogy ha ez az épület Párizsban lenne, esetleg Londonban, akkor diákok, értelmiségiek, helyiek közösen már régen megszerveztek volna egy figyelemfelkeltő, tematizáló squat-akciót.

Tény, hogy a New York Kávéház elég drága és méltatlan reklámfelület – újabban az ablakait (ami még megvan) plakátok ragasztására használják.

Régebben itt verseket írtak!

KÖSZÖNÖM! – A KREATÍV BLOGGER-DÍJAT

Meglepetés

Köszönöm! Kreatív Blogger-díjat kaptam a minap. Egyenesen Kiss Olivértől, aki (tudvalevő) a hazai magyar médiának és a bloggoló közösségnek jó ideje oszlopos és meghatározó tagja. Így aztán kiemelten megtisztelve érzem magam.

Kiss Olivért itt kell olvasni: http://koliver.wordpress.com

Titkok

A szabály szerint most el kell árulnom néhány titkot magamról, szám szerint hetet (ezeket nem fontossági sorrendben adom közre).

1. Nagyon szeretem a pástétomot és a sajtot

2. Bosszant a Facebook

3. Jelenleg egy erdélyi exkluzív titkos társaság felállításán munkálkodom

4. Egyszer erős kisértést éreztem, hogy betörjem a szomszéd nappalijának az ablakait (nem ott, ahol most lakunk)

5. Korábban azt hittem, az Apple az csak egy alma

6. Szeretek lépésben lenni a technikával (de mindég lemaradok)

7. Abban (is) reménykedem, hogy egyszer egy IWC Schaffhausen Portuguese büszke viselője leszek

Az én díjazottaim

1. Czika Tihamér http://czikatihamer.ro/

2. Ivácson András Áron http://holtutcakhelye.blogspot.com/

3. Seer László http://www.laszlo-seer.info/

4. Borbáth Endre http://www.borbathendre.ro/

5. Blokkok http://blokkok.blogspot.com

6. „Akik lehetővé teszik, hogy bloggolhatunk”: Blogspot, Wordpress és Társaik

7. Ezen meg gondolkodom

Szabályok

1. A díjat meg kell köszönni

2. A logót ki kell tenni a blogomra

3. Be kell linkelnem, akitől kaptam


4. Tovább kell adnom 7 embernek


5. Be kell linkelnem őket

7. Megjegyzést kell hagyni náluk

8. El kell árulnom magamról 7 dolgot