Szabadidő – Foci. Mutu a kémikus

Ezúttal valóban nagy süketséget követett el a futballsztár: a jelek szerint fogyókúrások számára készült gyógyszert vett be, ami egy rutin doppingvizsgálat során mutattak ki a tegnap este. Extázis és agónia. Hiszen az idei év erősen jól ment neki, majdnem ipari mennyiségben rúgta (pontosabban ontotta) a gólokat. Most meg úgy tűnik, mindennek vége.

Kimondottan bosszankodtam az eseten: mégsem jött neki össze a „legkisebb szegény gyermek elnyeri a fele királyságot és a szép – és nyilván legkisebb, értsd legfiatalabb - királylány kezét” illetve a „főnixmadár újra feltámad” forgatókönyv. Ami mindég jól jön egy versenyre kihegyezett társadalomban.

Az eset persze tanulságos is. Egyfelől a metroszexualitás és a média által agresszíven promovált testkultusz hátulütője nyilvánult meg: nem számít az eszköz, mindenáron szépnek kell lenni, lehetőleg most (addig a két edzésig miért nem bírta ki?). Szilikonmell, botox, és társai… a következmények egyszer csak megjelennek. „Nincsen olyan, hogy ingyen ebéd!”

Másfelől pedig, rávilágít arra, hogy nem értünk mindenhez: jó az, ha kikérjük szakértők véleményét. Hihetetlen, hogy a dopping-korszakban valaki ekkora butaságot kövessen el, ezen a magaslaton.

Az eset azért szimptomatikus, mert jól illusztrálja a média jó része által kultivált éthoszt: mindent meg kell tenni, hogy jól mutass és pénzhez juss! De arról sajna nem szól a fáma, hogy olykor gondolkodni is kellene, vagy esetleg nálad okosabbakhoz forduljál tanácsért, mert nem értesz mindenhez.

Közvélemény és alanyai – Sex and the Country. Ifjú csajszik és csávók a román politikában

Gondolkodóba estem, amikor véglegesség vált, hogy a január 17.-i részleges választásokon, amit a bukaresti 1-es szektorban szerveznek, a PDL Honorius Prigoana-t indítja, a szemetesfőnökből képviselővé lett szabad szájú OTV sztár politikus fiát. (Nyerni is fog). Persze, a hazai trendeket figyelve akár előre is látható volt… Miért? A következőkben csak néhány elszórt szempontot emelnék ki.

Az elmúlt évek hatalmi politikai diskurzusának visszatérő eleme a politikai osztály reformja (az állandó és elszánt „mogul-ellenes küzdelem” mellett). A felelős tényezők közül sokan úgy vélik, a politikai osztály reformja azonos lenne a szereplők számának megnyirbálásával, valamint az intézmények karcsúsításával, illetve a fiatalítással. Mármint, ha a politikusok átlagéletkora lecsökken, akkor az „frissességet”, „lendületet”, „kreativitást”, végső soron hozzáadott értéket jelent a politikai osztálynak. Ha a tényeket nézzük, mindez csak részben igaz.

A reformot és a fiatalítást nem lehet elválasztani két dimenziótól: a szereplőktől (egyszerűbben, kik ezek), illetve a rekrutációs mechanizmustól (magyarán, hogyan kerülnek oda). Ehhez jön még a média szerepe.

A szereplők. Csak kapásból néhány figura, akik a hazai viszonylatban a mindennapi életünket meghatározó döntéseket meghozzák, befolyásolják (lévén, hogy kormányon vannak). Elena Udrea, EBA, Honorius Prigoana, Raluca Turcan, Monica Iacob Ridzi, Sever Voinescu, Cristian Boureanu, Roberta Anastase…

Bár első látásra eléggé heterogén népesség, több közös vonás is van bennük. Mindannyian többször bizonyították, hogy lojálisak az elnökhöz (és ez előbbre való, mint a kompetencia, ami sok esetben egyenesen kétes). Aztán, mindannyian érzelmi-indulati alapon politizálnak (a jó öreg Weber azt mondaná, politikai tevékenységük egyenértékű az érzelmi-affektív társadalmi cselekvés típusával). Továbbá, a közvélemény többsége (ezt szociológiai mérésekből tudjuk) nevük hallatán nem politikai természetű jelentéseket kapcsol hozzájuk (ezt szabad asszociációs technikával szokás vizsgálni, de elég a topikokat végigböngészni). Amúgy kedvelik őket!

Ezek között olyan jelzők kapcsolódnak, mint. „Szép nő”, „jó csaj”, „szexi”, „jól mutat”, (s még mennyi macsó más is), „apja lánya”, „modell volt”, „szépségversenyt is nyert”, „jól és kitartóan védi az elnököt, ha kell”, „értelmiségi”, „elszántan vitázó”, „sofőr”, „drága kocsiját törte össze”, „apja fia”…

Könnyen látható, hogy az asszociációk nemi-erotikus, paternális, és szenvedélyes jellegűek (kakukktojás persze az egy szál „értelmiségi”, ami ebben a felsorolásban lassan szitokszó lesz).

A fiatal politikusok e csoportja ezeket a tulajdonságokat a média révén tudatosan kultiválja. Kivágott, szexi, erotikus vonzató ruhákat viselnek (egyesek kormányülésen), férfiaknak szánt magazinokban pózolnak, beszéd közben kétértelmű, szexuális zörejű kifejezéseket mondanak (a nyilvánvaló grammatikai hibák mellett), tudatosan nem-konvencionális attitűdökre hivatkoznak, hivalkodóan viselnek kiegészítőket (a fentiek közül az egyik fiatalemberről a gyanútlan választó azt hihetné, hogy a RIM marketingese: minden tévészereplése során egy Blackberry telefont szorongat lelkesen; másikról, hogy a Louis Vuitton reklámarca; a friss jelöltről, hogy a Modena melletti autógyár helyi képviselője).

Egyszóval inkább gazdagságukat és sikerességüket fitogtatják, akár a volán mögött ülnek (csak dzsipben, minimum X5 BMW-ben, Land Rover-ben, de nem árt az sem, ha legalább egy Lamborghini-ben (nem) tartjtá(k) be a szabályokat), mintsem az állam ügyein agyalnak – legalábbis a látszat szerint. (Ezek alól SV megint kivétel; akinek van is baja miatta, lásd Preda/Voinescu versus Honorius "vitát"). A kivétel erősíti a szabályt.

A rekrutációs mechanizmus. Ez talán sokkal fontosabb vonatkozás. Mert semmiképpen sem a modern társadalomra kötelező meritokratikus és fokozatos előremenetel képezte a mobilitási pályájukat. Körvonalazódni látszik a tradicionális uralomra jellemző dinasztikus vonás: EBA kizárólag azért vált EP képviselővé, mert az apja az elnök, és a pártapparátus neki dolgozott, tetejében függetlenként indult, Honorius eddig egyetlen fontos tisztje, hogy az apja fia. A másik vonás a patrimonializmus; egyes tisztségeket anyagi ellenszolgáltatásokért kaptak cserébe (főleg kampánytámogatás, de nemcsak). S nyilván a lojalitás mértéke továbbra is döntő.

Tény, hogy a politikai habitust fokozatosan egyféle szerencsétlen szexualizáltság és paternalista jelleg hatja át.

Sex and a Country! The sex is healthy anyway.

Szabadidő. Érdekes filmek – Avatar, vagyis a going native 3D-ben

Tény, hogy az Avatar világjelenség lett. Tettek is érte a gyártók, hiszen az 500 millió dollaros előállítási- és marketing költségek példátlanok az eddigi filmtörténelemben. Cameron filmje kapcsán a december 18.-i premier óta már jóformán mindent leírtak a populáris és szaksajtóban egyaránt; hogy csodálatos, anti-kolonialista, Bush-ellenes, a terrorista-ellenes küzdelem kritikája, zöld ars poetica, profetikus, antimaterialista, misztikus, depressziót és öngyilkosságot okozó… többek között.

Szociológus szemmel nézve két szempontot emelnék mindenképpen ki.

Az egyik: kétségtelenül beteljesedett a „jóslat”. Mármint a médiák kapcsán megfogalmazott, „the mean is the message”, vagyis „a csatorna az üzenet”. A sztori másodlagossá vált, és a képi látvány, a néző szubjektív élménye egyértelműen elsődleges a sztorival, a történettel szemben. Majdnem mindegy mi történik a filmben, a hangsúly (és egyben az újszerűség) a fantasztikus 3D-s hatásokon van, ami a néző szemüveges szeme elé tárul. A klisékkel megpakolt forgatókönyv nem túl rossz, de nem is nagyon számít a látvány hatásai mellett.

A másik pedig: a „főhős a terepen”mozzanat. Klasszikus antropológiai folyamat és egyben probléma az a metamorfózis, amin a kutató megy keresztül, amíg terepmunkáját végzi. A megfigyelői szerepet fokozatosan átveszi a résztvevő szerepe, aki „ingázik” a tudós és a bennszülött státusok között. Kutatóként (ebben az esetben katonaként, kíváncsiként, kémként) feltett célja, „idegen” tudata, szándéka, szándéka és viselkedése, illetve cselekedete valamint „helyi” (beleérző, szerelmes, harcos, megváltó) habitusa, érzelme, célja és szándéka között. Sem az ingázás, sem pedig a két státusnak való megfelelés nem problémamentes. (Gyakorlott terepkutatók sokat mesélhetnek, hogyan élték meg saját bőrükön mindezt). Igazából két külön identitás létezik: az „idegen” és a „közülünk” való, ami között elkerülhetetlen a konfliktus.

Az Avatar hősének viszontagságos életútja a Pandora bolygón, a Na’vi népei között kiválóan illusztrálja a going native valós folyamatának dilemmáit. Könnyebben el tudjuk képzelni – ebből a szempontból a google-en és messengeren nevelkedet diákság számára szemléltető eszköz is egyben.