Fociológia – Ghenceában a helyzet változatlan

Megint edzőcsre történt a Bukaresti Steaua labdarúgó egyesületnél – M. Lacatus ismét megvált a katonacsapattól, miután a múlt héten otthon kikaptak a brassóiaktól. Az események további folyását már ismerjük: a Ghenceában a helyzet változatlan. A stadiont elhagyó Gigi Becali a vereség után össztűzet zúdított a korábbi edzőre és a játékosok jó részére. Stigmatizált, címkézett, észt osztott. A (sport)tévé-stúdiókban alpári hangnemben becsmérelt mindenkit, sűrűn emlegetve, hogy ő itt a főnök, a pénzt ő adja, így mindég neki van igaza, az edző lényegében azért van, hogy értékes utasításait és meglátásait a gyakorlatban alkalmazza. Tehát logikus a végkövetleztetése: aki saját edzői feje után megy, annak „fel is út, meg le is út”.

Tény, hogy a Ghencea körüli ismételt események néhány lényeges dologra hívják fel a figyelmet – ezek nem csak a focira, hanem az egész hazai társadalomra is vonatkoznak. Ezek közül néhány.

Egyfelől, a probléma-megoldás mintája. A hazai társadalomra jellemző, hogy szereplők a felmerülő konfliktusokat és problémákat nem konszenzusosan, hanem mindinkább konfliktusosan oldják meg (a konfliktus-megoldása egy ötfokozatú skálán a konfliktus-konszenzus tengelyen történhet – lásd R. K. Merton). Egyik fél – jelen esetben a Becalié – akarata teljes mértékben felülírja a körülményeket és a másik fél esetleges ellenvéleményét, ellenérveit, cselekvéseinek eredeti szándékait. A tejes alávetettség nyomán az egyik fél – jelen esetben M. Lacatus – egyszerűen „megsemmisül”. A Steaua esetében úgy válik meg tőle, hogy fizikailag szóba sem áll vele, álláspontjára egyáltalán nem kíváncsi.

Miért probléma mindez? Mert ez a modell az alkalmazó-alkalmazott viszonyban is így működik. És az (ismételt) Becali-Lacatus esethez hasonlók arra valók, hogy az autoriter alkalmazók legitimálva, az éppen kirúgott alkalmazottak meg nullának érezzék magukat. (Ha Lacatussal meg lehet a világ színe előtt tenni, akkor „nekem” a „főnökkel” szemben milyen esélyeim lehetnek alapon).

Másfelől, a veszteség elfogadásádnak képtelensége. Tény, hogy a foci társasjáték: több szereplője van (csapatok), a meccsek kimenetele meg többesélyes (nyereség, veszteség, döntetlen). Statisztikai fogalmakat használva, a bajnokság több eseményből áll (sok meccs van a csapatok között), így aztán matematikai szükségszerűség, hogy a csapat veszíteni is fog. Azt elvárni, hogy a csapat mindég nyerjen, egyenértékű azzal, hogy a lehetetlen akarják az edzőtől (vagy a játákosoktól). Stochasztikusan valószínűtlen, hogy ugyanaz a csapat csak nyerjen. Mindez a társadalomra is érvények: több eltérő célokkal rendelkező nagycsoport van, mindegyik érdeke kellene érvényesüljön élőbb-utóbb, nem csupán az erősebbek akarata.

Aztán, az intézmény-személy összemosódása. A esetből jól látszik a tradicionalista, sőt szultanista uralom jegye: Steaua esetében a személy (Becali) azonos a csapattal és a klubbal. Semmilyen formális ellenvélemény nem lehetséges, ebben az abszolutista logikában a vezető akarata egyenértékű a jogi személy „akaratával”. Ez a felfogás belekényszeríti az edzőt is, hogy elfogadja, hogy ő is egyenértékű, azonos a csapattal, annak megszemélyesítése legyen. Miközben világos, hogy a pályán egy tizenegy elemes rendszer működik, ami tetejében több, mint az elemek egyszerű, algebrai összege - az edző csak korlátozott ellenőrzést gyakorol felette.

Weber óta tudjuk, hogy ez a részint tradicionális és részint érzelmi-affektív cselekvésekre épülő irracionális modell nem fér őssze a célracionális hatékonysággal – így a Steaua garantáltan arra van ítélve, hogy nem nyerheti meg a bajnokságot – mint ahogyan az utóbbi időben nem is nyerte meg.

Végül pedig, a szaktudás el nem ismerése. „Az edző azért van, hogy az én utasításaimat hűen kövesse” logika a legsúlyosabb következménye. A mindenkori szakvezetővel szembeni attitűd a társadalom többségének a tudással, szaktudással (és implicite a tanulással) szembeni nézeteit tükrözi vissza.

Más szavakkal: a pénz – tudás hamis szembeállítása, és a pénz öncélú kultusza, mindennel szembeni elsőbbsége nyilvánul meg általa.

Fociológia – Cseferizmus. A kolozsvári CFR focicsapat mint társadalmi jelenség

Az elmúlt öt-hat évben egy újszerű és minden szempontból figyelemre méltó társadalmi jelenség terebélyesedett ki Kolozsváron (hatásaiban pedig talán egész Erdélyben): a cseferizmus. Ez a CFR focicsapat köré szerveződött, és jóval több, mint foci. De mi is ez? Vessünk erre egy tömör pillantást.

Maga a csapat és pályafutása: a siker képzete. Ha pusztán a sport és az üzlet szempontjait tartjuk szem előtt, akkor nyugodtan kijelenthető (mert jól kvantifikálható), hogy a CFR sikerpályát futott be, hiszen a harmadosztálytól a Bajnokok Ligájáig tartó utat majdnem fénysebességgel tette meg. Ez két bajnoki győzelmet és kupagyőzelmeket előfeltételezett. A CFR a hazai labdarúgásban a siker szinonimája lett, de a sportszervezés üzleti módelljét is példaértékűvé tette. Valójában ezek képezik a cseferizmus kemény magját, és annak előfeltételeit.

A csapat mint szimbólum. A CFR által elért gyors sikerek Kolozsvárt feltették a világtérképre. Egyfelől, a külföldi focisták szerződtetése olyan hálózatokat mozgatott meg, amelyek befoka Kolozsvár lett (a befok hálózatelméleti fogalom: egy elemhez a környezetéből hozzá kötött, rá irányuló kapcsolatainak mértékét jelenti – durván). Másfelől pedig, a BL vendégszereplések révén a külföldi nagyközönség is tudomást vett városunkról, sokan ide is utaztak a meccsek alkalmával, akik közül vélhetően egyesek turistaként is visszatérnek (akár rokonaik, barátaik is). A cseferizmus azonban ennél jóval több, és a Kolozsváron az elmúlt években tetten érhető társadalmi folyamatokkal fonódott össze és ezekben terebélyesedett ki. Melyek ezek?

A középosztályosodás és a CFR. A csapat és a válság előtti gazdasági növekedés teremtette középosztályosodás folyamata spontánul és termszetszerűleg találtak egymásra és kapcsolódtak össze. A fiatalabb, képzettebb és aktív életkorú felfele mobilis rétegek a maguk karierrsikereit látták visszatűkrüződni a csapat felemelkedésében. Ez a frissen megjelent középréteg kollektív szinten talált példát és azonosulási lehetőséget focisapatban. Ez magyarázza a szurkolótábor hirtelen növekedését és ennek tipikus (Románia szerte majdnem szokatlan) minőségét, már ami a stadionban való viselkedést, megnyilvánulást illeti. (A válság előtt mindenképpen ez volt jellemző, pillanatnyilag ez a réteg zsugorodik).

A helyiség-kolozsváriság és a CFR. A sikeres csoportok esetében rendszerint a közvetlen, lokális kapcsolataik erősődnek meg, amelyek a helyi identitásokat alakítják. A CFR akarva-akaratlanul a helyi, civis-urbánus identitások hordozójaként jelent meg, az „elveszett polgári múlt” letéteményesét. Ezt az 1907 dátum folyamatosan jeleníti meg – mint egy felvállalandó tradíciót.

A „magyar” elem. Ez utóbbi a kolozsváriság egyik konkrét megnyilvánulása, ami a kisebbségi létet megélő magyarság egyes rétegeire jellemző. A médiában sokszor stigmaként megjelenő vonás Kolozsvár magyarságának bő része számára az etnikai identitás nyilvános térben való megélésének alkalma, társadalmi tere, lehetősége.

A KVSC összetétele, viselkedési mintája, etnikai kompozíciója az utóbbi három fő tényező kombinálódásának mentén bontakozott ki.

Összességében tehát kijelenthető, hogy a cseferizmus igazi társadalmi jelenség, ami a sportbeli sikerekre ráépülve a középosztályosodás, a helyi identitások megerősödése, a polgári kolozsváriság tradíciója mentén működik. A CFR ezeket erősíti, a CFR-t pedig ezek a folyamatok erősítik.

Fociológia – Hogy kerül a bakancs az ablakba? A CFR edzője és a svájci hatékonyság

A várakozások alatt szerepelt a tegnap a kolozsvári CFR (a hazai kárörvendő és szenzációhajhász sajtó egyenesen leszereplésről beszél). Tény, hogy a legemlékezetesebb akció nem is pályához, hanem a vendégek kispadjához kötődik. Itt esett meg az a vitézi tett, amit a cinikusok akár bakancstesztnek is nevezhetnek: a vendégcsapat edzője hirtelen indulatában az oldalplexit kezdte ütlegelni, majd hirtelen taktikai váltás után egy idegenlégióst is megszégyenítő technikával másodjára sikeresen kirúgta az „üveget”. (Ha a lábbeligyártó cég okos, akkor ezt a performanszt feltétlenül beépíti terméke promóciójába is, hiszen az – mint láttuk – teljesen váratlan helyzetben sem hagyja cserben viselőjét). De mi is a baj ezzel a meggondolatlan tettel? Hiszen mindenki elveszítheti a fejét (és nem csak a forradalomban).

Először, Max Weber óta tudjuk, a hatékonyságot csakis célracionális cselekvések révén lehet biztosítani (optimális eszközhasználat, logikusan érvelhető magyarázatok és tanácsok, reálisan elérhető célok, a felhasználható információmennyiség maximalizálása, tudás). Az érzelmi-indulati cselekvések nem csupán irracionálisak, hanem hatékonytalanok is. Mért mondjuk mindezt? Mert a sport manapság tudomány, ahol nemigen van helye az ilyesféle irracionalitásoknak. Ugyanis az „ablaktörés” valójában szimptomatikus jele az önfegyelem akut hiányának, a focisták szemében szükséges és normatív megfontolásnak, magabiztosságnak, racionális helyzet-kezelésnek, ésszerű problémamegoldásnak, példamútatásnak, bátorításnak.

Ha ezen a szinten a „bakancsteszt” a „Mester” „nívóján” megtörténhet, akkor az csakis a kontárság és a makarenkói sportpedagógia és brutalitás révén... (El tudjunk képzelni teszem azt Bölöni Lászlót, amint Salvatore Ferragamo cipőben a plexit rugdossa? Ő persze nem ordít és ugrándozik, hanem tollal jegyez és megállapít, majd ésszerű és lehetséges megoldásokat magyaráz).

Másodszor, az edző példakép és minta kell legyen. A csapat hatékony működéséhez (magyarán, hogy megnyerje a meccsek jó részét), feltétlenül szükséges az erős kollektív tudat és organikus szolidaritás. Ezek nélkül nincsen hatékony munkamegosztás, nem lehet kooperáció a pályán, és koordinálatlan a játék. Mindez egyéni (értsd játékos) szinten frusztrációhoz vezet, ami hibás kört indít el: még rosszabb a munkamegosztás, még alacsonyabb a kooperáció, míg végül kaotikus nem lesz a játék – és még frusztráltabbak a játékosok! (Igen, a spirál meg kezdődik előlről és ablak épen nem marad).

A kollektív tudat és a szolidaritás nem alakul ki magától (bár sokan tévesen azt gondolják, ha a játékost jól megfizetik, az elég). Azt elsősorban az edzőnek kell kultiválni, erősíteni, alakítani, modellálni (az erre kiképzett szakemberek mellett). Esetünkben Cirtu... aki például szünetben alig akart bemenni az öltözőbe „lelket ölteni”, bíztatni a csapattagokat, és aki duzzogva sitett vissza a kispadra. Könnyen meglehet, a „Mester” a maga illetékességi körével sincsen tisztában ezekben az érzelmi-indulati állapotokban...

Végül, a CFR (és implicite bármeylik edzője) nemzetközi szinten elsősorban reklámhordozó: Kolozsvárról, az idevaló emberekről, a középosztályi szurkolókról, összességében az itteni világról üzennek valamit: jót vagy rosszat, a tulajdonképpeni játékon túl. Magyarán, mivel a CFR több mint focicsapat, edzőjének is több a feladata, mint a játékosokat edzeni – része van Kolozsvár regionális marketingjében, gyereket szocializációjában, még ha nem is tudatosan alakult ez ki. A tegnapi eset pedig nemigen vágott egybe a Fair Play és a Respect jegyében megszervezett UEFA BL társadalmi céljával, de az itteni érző és szívből szurkoló emberek igazi karakterével sem. És vélhetően a szponzorok elvárásaival sem, hiszen a mezen viselt cégnevek is asszociálódnak az ablakrúgással.

Kérdéses, hogy ezt az kaotikus érzelmi-indulati cselekvési mintát kell-e tovább vinni egy kiszámítható célracionális ellenében?

PS. Ez az első bejegyzés a most induló új, Fociológia elnevezesu rovat keretében. Ebben a focit társadalmi szempontból elemzem, hiszen az társadalmilag beágyazott jelenség. A labdarúgásra, mint profi sportágra vonatkozó szakismeretek tekintetetében Romanek Imre volt profi labdarúgó (pl. FTC) tanácsaira és észrevételeire, illetve Török Artúr aktív ifi focista segítségére támaszkodom – a BBTE Testnevelési Karon oktató kollégák mellett. Köszönöm!

Nyílt tér –Szamos-parti Athén: áram és víz néküli Kolozsvár (a Blick szerint)

Beszédes „párharc” előzi meg a ma esti CFR – FC Basel BL nyitómerkőzését: a svájci Blick Kolozsvár prezentációjából az derül(t) ki, hogy városunkban luxus a víz és a villanyáram, illetve döglött kutyák hevernek az utcán. Erre meglehetősen indulatosan válaszolt a polgármester, még a meccsre sem megy el, tiltakozásképpen. (Amúgy korábban naivul azt hittem, a mieinket megy bíztatni, és nem a svájciakat csodálni).

A hírre a hazai reakció a szokásos módon alakult: túlreagálták a „hírt”, igazságtalannak és méltánytalannak titulálva, lényegében a „mi nem vagyunk ilyenek” és „kikérjük magunknak” sértődött attítűdöt hozva. Nos, valóban nem vagyunk a Harmadik Világban, de el kell ismerni, sajnos ilyen is van Kolozsváron. Bár nem ez a norma és nem az jellemzi a várost.

A Byron utcában nagyon szegények laknak, a Dallasban az emberek nyomorognak, a betonrengetegek is eltérnek Basel épületeitől, a pontosság sem svájci itt, az emberek jó része pedig karórát sem visel nálunkfele...

Az indulatok helyett/után talán helyénvaló(bb) lenne a helyi problémákat orvosolni (hogy ne a malíciózus svájciaknak kelljen elmékeztetni az elöljárókat arra, hogy a szegregáció és a nyomor sajnos Kolozsváron is jelen van), illetve a lapban megjelenteket kontextualizálni, árnyaltabban kezelni.

Ugyanis a Blick nem egy quality jellegű napilap – leginkább a Libertatea vagy a Cancan bulvárlapok svájci megfelelője, amit nem a vájtfülű értelmiség olvas (mármint a képeket nézegeti, mert sok betű abban sincsen). Aztán, jó tudni, hogy a Blick olvasókkal jó eséllyel egybeeső focirajongókat otthon (Svájcban) sem úgy tartják számon, mint akik a közvéleményt döntő módon meghatároznák, ahogy magát az újságot sem tekintik vezető napilapnak a véleményalakításban. Svájc egyébként rendszeresen segélyezi a hazai árvízkárosultakat, a falubontási terv idején testvérfalvakat választottak, az esetleges lebontások ellen nyilvánosan tiltakozva. A foci iránt a többség egyáltalán nem rajong; a hoki kivételével, egyetlen csapatjáték sem népszerű, a kompetitív klíma miatt inkább az egyéni sportokat részesítik előnyben (tenisz, biatlon).

Magyarán, a Blick olvasói nem azt a közönséget képezik, akik előtt a polgármesternek „védeni kellene” a Szamos-parti Athént. Őket Kolozsvárból legfenneb a sörárak érdeklik ... aki pedig idejött, úgyis mindent lát, ha akar.

Közvélemény és alanyai – Klónok országa. Másolatok, replikák és szurrogátumok futószalagon és a képernyőn

A média (különösképpen a bulvárjellegű) egyre gyakrabban talál fel neveket és megnevezéseket, amelyeket szereplőkre aggat: Latifundiarul din Pipera (azaz a Piperai Földesúr: Gigi Becali), Zeusz (Traian Băsescu), illetve Generalul (Tábornok: Anghel Iordănescu) olyan „nevek” közül valók, amelyekkel naponta találkozhatunk. Vessünk erre a jelenségre egy rövidebb kritikai pillantást.

A jelenség a média (egyre aggasztóbb) elbulvárosodásának egyértelmű jele, ami az elgiccsesedést kíséri, és az olcsó szórakoztatási szándékból adódik. De hol jelentkezik leginkább a „keresztelés”, és főleg, milyen jelzőket használ? Mit jelent mindez?

Egyfelől, a sportban, kiemelten a foci területén, hangsúlyosan pedig a sporthírekben és sportcsatornákon zajló beszélgetések során (amúgy a televízió elgiccsesedésének is ezek az elsődleges színterei). Másfelől az ún. show-biz-ben, ahol a hazai „álsztárokat” és médiaszereplőket találnak fel/ki. Végül pedig a politikában. Itt a politikusok egyértelmű címkézéséről van szó, ezért itt most erre nem térünk ki.

Három fő típusa van ezeknek a megnevezéseknek.

Az egyik típus, leginkább talán a labdarúgásra jellemző, amikor az illető „valakinek a másolata”, egy létező személy helyi megfelelője, „reinkarnált” változata vagy kópiája. Empirikus illusztrációként csak néhány közismert eset: Jardel de România (a román Jardel: Banel Nicolita, focista, Steaua Mario Jardel alapján); Maradona din Carpati (Kárpátok Maradonája: Gheorghe Hagi, volt focista, edző, vállalkozó, Armando Diego Maradona román változata); Lippi al Nostru (a Mi Lippink: Mihai Stoica, fociedző, az olasz Marcello Lippi edző másolata); Messi de Steaua (Steaua-s Messi: Florentin Matei, Steaua, Lionel Messi klónja); Xavi de Dinamo (Dinamo-s Xavi: Rafael Stanescu, Dinamo, Xavi Alonso után); Brad Pitt din Arbitraj (a Játékbezetők Brad Pittje: Alexandru Tudor, játékvezető, az amerikai színészre ütve). A sort nyilván folytathatnánk.

Ebben az esetben a kvalitást egy világszerte elismert figura helyi viszonyok között megnyilvánuló változata, a vele való hasonlóság képezi. De létezik adott helyre/országra jellemző tulajdonság hazai replikája is: a Kaiserul (Ionut Lupescu a FRF elnökhelyettese) vagy a Neamţul (Német: Dorinel Munteanu, fociedző), akik esetében a „németség” (értsd a sztereotip pontosság, akkurátusság, fegyelem, munkabírás) jelenik meg pozitív értékként. Hogy még érdekesebb legyen a dolog, ennek az ellenkezője is működik: a Corleone (Dumitru Dragomir a LPF elnöke, üzletember, volt politikus) vagy a Naşul (Keresztapa: Mircea Sandu, a FRF elnöke) az „olaszosnak” tartott korrupció, „smecherség” vagy tisztességtelenség szinonimájaként aggatott rájuk. Ebben a kategóriában megemlíthető a „médiasztár” Nikita is (Mihaela Ispas, a félanalfabéta és nyers stílusú örökös tévémeghívott, Luc Besson Nikita című film női főszereplője nyomán elkeresztelve).

A második típus esetében a „valakihez való tartozás”, a „valakinek a valakije”-ség adja a megnevezést. Az utóbbi időben orrvérzésig emlegetett figurák közül: Blonda lui Bote (Bote szőkéje: Bianca Dragusanu, Catalin Botezatu divattervező volt barátnője, az Antena1-en futó Un Show Capatos dísz-dekorja), vagy jellemzően a Blonda lui Iri (Iri szőkéje: Mariana Rosca, Irinel Columbeanu allítólagos volt szeretője). Itt a lényeg a valakivel való kapcsolat, az innen átragadó/fakadó tulajdonság a tranzitivitás elve szerint. Magyarán, azért lesz valakiből valaki, mert egy ismerthez tartozik (sokszor kellékként, tartozékként).

A harmadik hangsúlyos típus valamilyen kiemelt, önálló tulajdonság alapján képződik. Ez a legeredetibb, de ez is hamis, felületes. Például: a Simona Senzual (Érzéki Simona: Simona Cristina Suhoi, tévébemondó, énekesnő); Beyonce de Pitesti illetve Bomba Sexy vagy Sexoasa (Pitestii Beyonce, Sexbomba: Natalia Mateuţ, a Steauanál játszó Tănase volt barátnője); Sexy Brăileanca (Brailai Sexy: Florina Mihăila, prostituált). A Piticul Porno (Porno Törpe) vagy Mama Natura (Természet Anya) említésre is alig méltó figurák.

Azonban sohasem Atomfej Ioan, vagy Matematicus Andrei!

De mi a közös mindebben? A média azon elképzelése, miszerint a szereplők akkor hitelesek, ha klónok, másolatok, szurrogátumok és replikák (ha már az eredetiek másohol, másoknak megvannak), illetve az, hogy a fenti személyek örömmel elfogadják a rájuk aggatott neveket, hiszen jobb amúgy sincsen, amivel elénk állhatnának. Így lenne?

Szabadidő – Foci és politika. Az Észak Koreai-i játékosok, mint szénbányászok?

Elgondolkodtató (rém)hírek terjengnek az Észak-Koreai-i fociacsapattal kapcsolatosan a Portugália ellen elszenvedett nagyarányú vereségük nyomán. Az a cseppet sem bíztató „jóslat” kapott lábra, hogy a csapattagokat és az edzőt odahaza bizony alaposan megbüntetik, mert vereségükkel folt esett az ország becsületén, egyenesen a hőn szeretett és mindentudó vezérük kifogástalan minőségű parádés mundérján. Ami nem maradhat következmény nélkül ... Mindezeket egy olyan volt edző nyilatkozta, aki jelenleg menekült. Tehát elvben tudja mit beszél, hiszen belső ember volt, amíg otthon élt.

Tény, hogy pillanatnyilag a Koreai Demokratikus Köztársaság (ez elmúlt ötven évben megtanultuk, ha az ország nevében benne van a demokratikus jelző, akkor az kizárólag ott érvényesül, sehol másutt) a világ legelzártabb és legelszigeteltebb országa. Egy ázsiai, szultanista típusú totális rendszer uralkodik a szó szoros értelmében a szerencsétlen nép nyakán. (Idehaza még Kim Ir Szen idején ez inspirációként szolgált Ceausescu Cantarea Romaniei-ére és a személyi kultusz promoválására, a kínai Kultúrális Forradalom mellett). Mindez a globalizáció, az internet és a mobil-eszközök határtalan világában!

Világos, hogy az embargókkal súlytott, amúgy is szegény és elmaradott ország vaskezű katonai vezetése számára a VB nem sport, hanem propaganda-eszköz. Ha nyer a csapat, akkor ország-világ előtt bizonyítani lehet, hogy a rendszer hatékony, sikeres, tehát legitim. Vagyis számára nem a játék a tét, hanem győzelemből táplálkozó legitimitás, a „felsőbbrendűség” demonstrálása. A VB-t odahaza nem is közvetítik (emlékeznek a 89 előtti időkre?), hiszen a helyszíni képek a „külső világról” nem azt a rettenetes helyzetet mutatnák, amelyeket a propagandagépezet sulykol. Naponta csupán negyedórás összefoglalót közvetítenek, elsősorban az ellenségek (értsd a nyugati csapatok) vereségeit szemlézve. Állítólag az egyenruhába bújtatott KDK-beli szurkolók is hamisak, valójában kínai állampolgárságú fizetett emberek... Hihető is, hiszen a kommunista ország határai gyakorlatilag lezártak, a hivatalos diplomatákon és a nomenklatúra tagjain kívül senkit sem engednek külföldre. (Aki tőlünk 1984-ben az EB-n a helyszínen szurkolt, csak nyugodtan szóljon!).

Így könnyen felmerül annak az esélye is, hogy vereség után természetszerűen következnek a retorziók, a megtorlások. A játékosok családtagjait pedig jó gestapós módszer szerint gyakorlatilag túszul tart(hat)ják, a menekülés elejét veendő...

A meccs jelentése tehát É.-Koreában teljesen más paradigmában jelenik meg (akárcsak az 1936-os Olimpia Berlinben, a náci vezetés számára, vagy az LA-i 1984-ben Ceausescu számára), mint Portugáliában. Ebben a tekintetben merül fel, hogy amikor C. Ronaldo gólt rúg, akkor valójában mi is történik az ellenfél kapusával: tapasztalatot nyer és következőkor jobban véd, vagy gyakorlatilag a kényszermunkára való ítéletet kézbesíti az aranylabdás játékos? Az arckifejezésekeből ítélve, az utóbbi elég valószínű ... A tizenegy focista Kim Dzsong Il agyában katona, akinek állami küldetése van. Ha az nem sikerül, jogos a büntetés...

Korábbi bejegyzéseimben amellett érveltem, hogy a foci, sokkal több, mint játék vagy üzlet. A 23 focista sorsa ennek jó megmondója lehet az elkövetkezőkben. Ha valaha is kiderül ez ...\

Riport, Eszak-Korea: http://index.hu/kulfold/2010/06/26/korea/

Szabadidő – VB, a macsó férfiak, a háziasszonyok és a társadalom működésének háromszögében

Mire jó a VB? Hogy legyen amit a férfiak nézzenek és amiért a nők mérgelődjenek, mert nem látják a telenovellákat és a pletykaműsorokat - szól a hétköznapi és szexista válasz. Csak ennyi lenne? Kétségtelenül nem: valójában sokkal többről van szó, bár állítólag sok esetben ez sem elhanyagolható vonatkozás... Már a családi béke miatt sem.

Tény, hogy a Világbajnokság a hónap legfontosabb médiaeseménye: a tévécsatornák egésznapos lefedettséget nyújtanak, minden apró részlet eljut a nézőkig. Azonban mindennek megvan a szociológiailag könnyen megragadható haszna, funkciója. Más szavakkal, a VB-nek nagyon fontos szerepe van a társadalom olajozott működésében. Ezek közül nézzünk meg tömören egy párat (a kimerítés és a teljesség igénye nélkül, R. K. Merton fogalmi rendszerét alkalmazva, latens és manifeszt pozitív funkciókat megnevezve. A politikai funkciókról majd máskor).

A funkciókat durván két fő szinten kell keresni: makroszinten, vagyis az össztársadalom (a társadalmi rendszer egésze) szempontjából, illetve mikro, az egyén mindennapjainak (az életvilág) szintjén. Mindkettő nagyon fontos, egymással kapcsolatban is állnak.

Vegyük először a makro szintet.

A társadalmi szolidaritás megerősítése. Azokban a társadalmakban, akik csapattal képviseltetik magukat a viadalon, kimuthatóan növekszik a tagok közötti szolidaritás és belső kohézió. Döntő többségük azonosul a csapattal, mint nemzeti szimbólummal, a saját elképzelt közösségével, „A Nemzettel” – amire egyébként lássuk be, nem sok alkalom adódik „normálidőszakban”.

Kulturális sokszínűség és diverzitás promociója. Ha elfogadjuk azta premisszát, hogy a szurkolók és a focisták a „társadalom kicsiben”, akkor mindez jól fejezi ki az illető társadalom jellegét, kulturális mintáját, amit meg is erősít. A sokat emlegetett vuvuzella vagy a több etnikai csoportból származó játékost szerepeltető csapat a nézőkben a másság elfogadásában, a toleranciszint növelésében, a kulturális különbségek tudatosításában játszik szerepet.

A presztízs termelése. Már a jelenlét is fontos, hiszen az ország megjelenik a globális nyilvánosságban, eleve jó reklám. Néhány országról csak itt hallunk, egyébként azt sem tudnánk, hogy létezik. De ha tetejében még jól is teljesít a „nemzeti tizenegy”, akkor tekintélyes mennyiségű presztízstőke képződik, amit az ország – ha elég ügyes – a nemzetközi kapcsolatokban, az üzleti szférában okosan kiaknázhat.

A gazdasági funkciók. Egy-egy csapat VB-re való kijutása sokat lendít az illető ország gazdaságán is. Ha a VB-n szerepel a csapat, akkor kiemelkedően megugranak a tévé nézettségi rátái, tehát nőnek a médiabevételek, hasznot húznak a reklámozók, a cégek és végül az ott alkalmazottak. Kimutathatóan fellendül a turisztikai cégek forgalma, akik a szurkolók utaztatását bonyolítják a színhelyre. Hirtelen megnövekszik a focival és a csapattal kapcsolatos merchandise termékek (például trikók, labdák, zászlók, trombiták/) iránti kereslet, amiből az előállítóktól és kiskereskedőktől a fociszövetségig mindenki sokat profitál. A focisták és az impresszáriók is lefölözhetik a hasznot, ha a játékos jól szerepel. Aztán, nagyot növekszik a romlandó élelmiszerek fogyasztása: a sör, üditőitalok, ropik (nálunk a köpnivaló „szotyik”) forgalmából is számottevő a bevétel. Természetesen a szorakozóhelyek is a nyertesek közé tartoznak. (Egyáltalán nem véletlen, hogy a VB-k mindég nyáron vannak, pontosabban akkor, amikor Nyugaton nyár van, és az emberek szabadságra mehetnek, hiszen ez üzlet).

A diplomáciai lehetőségek kitágítása. A kiemelkedően jól teljesítő csapatok hírnevét a nemzetközi kapcsolatokba jól lehet konvertálni, felmutatva az közösen elért sikert – erre is való a sport.

A technikai újítások katalizálása. Itt elsősorban a televízió fejlesztésekre gondolunk. A HD és 3D közvetítések kialakítása, a legújabb generációs készülékek kifejlesztésének deadlineja a sportesemény előttre időzítettek (lásd például nálunk az RDS&RCS HD programcsomagjának lanszírozását).

De lássuk azt is, mi van a mikro szinten.

A társadalmi kapcsolatok és kötelékek megerősítése. Ez a egyik legfontosabb pozitív latens funkciója a vébének: közösségépítő szerepe van. A meccsnézés közös esemény – az igazi élmény a játék és eredmény másokkal való, közös megélése. A meccs valójában jó alkalom arra, hogy az egyének találkozzanak és a labdarúgás ürügyén kapcsolataikat megerősítsék, karban tartsák, továbbfejlesszék, újakat alakítsanak ki.

A társadalmi tagság megtapasztalása. Az individualizált és rohanó világunkban olyan alkalmakat teremt, amelyek kedvezően hatnak a közösségi érzés kultiválásában és fenntartásában. Vagy ahogyan a szociológusok fontoskodva mondják: a kollektív tudat és közösségi érzés konzerválásában tölt be fontos szerepet – mire nagy szükség van a társadalom működésében, hiszen alapját képezi a személyközi kooperációnak és bizalomnak, a konformitásnak.

A VB-nek tehát a közösségformáló funkciója a legfontosabb, a gazdasági szerep mellett. Jóval több, mint sportviadal! A modern társadalmak ceremoniális intézménye, egyik legfontosabb szimbolikus rítusa!

Szabadidő – Foci. Megkezdődött a Világbajnokság. Mi is ez valójában?

Tegnaptól vébé, vagyis foci egész nap. Ha nem meccs, akkor kommentár! Médiában, buszmegállóban, otthon, munkahelyen ...

Kétségtelen, hogy a jelenkori világban a labdarúgás, népszerűbb nevén a foci, jelentős szerepet tölt be a mindennapok világában. A legnépszerűbb sport, a „sportok királya”, ahogyan a latin országokban mondani szokták, a férfiak kiemelt és örökös beszédtémája, a tévécsatornák kedvence, a gyerekek vágyainak színhelye, szórakozás, örömök és szomorúságok forrása, az egyik legjövedelmezőbb reklámhordozó – többek között. „A megfizethetetlen élmény”, ahogyan az egyik főszponzor fogalmaz.

Nem véletlen tehát, hogy az országos és mindenféle nemzetközi bajnokságok és kupaküzdelmek, a nemzeti válogatottak közötti hivatalos és barátságos mérkőzések, az Európa- és Világbajnokságok óriási érdeklődést generálnak a rajongók körében, amit a média részletesen és hosszasan le is fed. Beszédes, hogy az Olimpia mellett a kereszt-négyévente megrendezett EB és VB vonzza a televíziók számára a legnagyobb nézettséget – és természetesen rengeteg bevételt, pénzt. Az utóbbi években a nézettség és a bevételek egyaránt növekedtek. A foci tehát amellett, hogy hivatásos sport, igencsak jólmenő üzlet is: a kluboknak, a médiának, a játékosoknak, az impresszároknak és a fociszövetségeknek egyaránt.

A foci azonban jóval több ennél: nem csupán sport, és nem csupán üzlet: egy társadalmi jelenség, a modern társadalom egyik legfontosabb szimbóluma és rítusa.

A mai (poszt)modern társadalomban jól magyarázza (pontosabban rajta keresztül érthető meg) az ember mindennapi életét meghatározó kulturális normák és értékek (szolidaritás, kooperáció, versenyszellem, férfiuralom), vagy a társadalmi konfliktusok és szereplőik (nálunk például a főváros-vidék illetve a régi és új gazdasági elitek közötti ellentét; leginkább a Steaua-CFR tengely mentén).

A mára globálissá vált „játék” a háborút (A Belgrádi Vörös Csillag szurkolóiból verbuválták az Arkan-féle gyilkos szabadcsapatokat a délszláv háborúban), a magánéleti boldogságot és személyes életutat (az elhivatott szurkoló életét), a nemzeti karaktert (nálunk a latinitást), a társadalmi viszonyok történeti alakulását (lásd román-magyar vagy holland-német meccs), valamint a globalizációt (kozmopolita csapatok, amiben egyetelen helyi játékos sincsen, példál Arsenal), illetve a társadalmi erőszakot (szegény szurkolók versus gazdag tulajdonosok, például Gigi versus Steauas rajongók), a technikai újításokat (például HD vagy 3D közvetítést) egyaránt képes szemléletesen „láttatni” és magyarázni.

A jelenlegi VB a poszt-apartheidi Dél Afrika sikerének katalizárora és az ország teljes jogú nemzetközi státusának szimbóluma. Ne feledjük, az ország a faji megkülönböztetés ideje alatt mindenféle nemzetközi vetélkedésből ki volt zárva, gazdaságilag pedig embargó alatt volt. Aztán a VB az a fórum (a Olimpia és az EB mellett), ahol a klaszikus nemzetállamok (értsd országok) megnyilvánulhatnak egy olyan kontextusban, ahol valójában az államfeletti szervezetek (EU, NATO, WTO, IMF) és korporációk mozgatják a világot. (Tény, hogy a szervező FIFA is ilyen globális és igencsak nagyhatalmú korporáció).

Nem véletlen tehát, hogy a népszerűtlen intézkedéseket hozó és megtépázott államfők tömegesen vesznek majd részt a megnyító ünnepségen, némi bizalmat és népszerűséget vadászva.

Lényeges aspektus az is, hogy az idei VB rendkívül fontos „cirkuszt” biztosít a válság által elkínzott tömegek számára, a „kilépést” biztosítva a mindennapok idegtépő világából.

Szabadidő – Foci: El Clasico. Állam versus kisebbség

Tegnap este volt az El Clasico, a spanyol focibajnokság legfontosabb tétmérkőzése a madridi Santiago Bernabeu stadionban. A tét nagy volt, hiszen a meccs előtt a két csapatnak egyenlő volt a pontszáma – így aztán természetes, hogy mindkét csapatnak győzni kellett (volna). De a Real – Barca több mint sport. Etnikai biznisz.

A mérkőzést ezennel is hatalmas érdeklődés előzte meg – de ez csak természetes két olyan csapat esetében, amelyek összértéke pillanatnyilag 982,5 millió euró, a Deloitte szerint. A Real az idén 300 millió eurót öltött játékosokra; a ket csapatban vannak a legnagyobb sztárfizetések. A tegnapi meccs egyébként 1,3 milliárd emberhez jutott el a tévé révé…

Kétségtelen, hogy ezek a hatalmas összegek nem „csupán” a sport kedvéért ekkorák. A Real – Barca másról is szól, sőt, elsősorban másról szól (az üzlet mellett). A két csapat valójában két eltérő jelentésű nagyon erős társadalmi szimbólum. A Real a központi spanyol királyi államot testesíti meg. A Barca pedig a katalán polgárosodás és modernizáció, a helyi kapitalista nagyipar és legfőképpen a katalán etnikai identitás legfontosabb intézménye. A spanyol polgárháború után Franco megszűntette a katalánok autonómiáját, a helyi nyelvet nem lehetett a nyilvános térben használni. Katalánnak lenni csak a Barca stadionjában lehetett, szurkolóként. Nem csoda tehát, hogy a csapat a katalán etnikai identitást jelentette (és jelenti most is) a diktatúra éveiben. A Real-Barca vagy Barca-Real mindannyiszor a központi állam és a helyi kisebbség szimbolikus harcát képezi.

Csak egy érdekes mozzanat: a Barca közösségi tulajdonban van (nincsen „patrona”, „részvényese”, „finaszírozója” – ha a hazai fogalmakat akarjuk használni), az úgynevezett socios-ok, magyarul a támogatók birtokában. És sok socios hamarabb beíratja újszülött fiát a socios-ok közé, mint azt megkereszteli!

Azt hiszem, ez világosan jelzi, hogy a foci elsősorban társadalmi jelenség, és csak aztán sport.

Ja. Az eredmény 2-0 volt. A kisebbség javára.

Deloitte Football Money League 2010

http://www.deloitte.com/view/en_GB/uk/industries/sportsbusinessgroup/6a5fb29b3f907210VgnVCM100000ba42f00aRCRD.htm

Szabadidő – Foci. Mutu a kémikus

Ezúttal valóban nagy süketséget követett el a futballsztár: a jelek szerint fogyókúrások számára készült gyógyszert vett be, ami egy rutin doppingvizsgálat során mutattak ki a tegnap este. Extázis és agónia. Hiszen az idei év erősen jól ment neki, majdnem ipari mennyiségben rúgta (pontosabban ontotta) a gólokat. Most meg úgy tűnik, mindennek vége.

Kimondottan bosszankodtam az eseten: mégsem jött neki össze a „legkisebb szegény gyermek elnyeri a fele királyságot és a szép – és nyilván legkisebb, értsd legfiatalabb - királylány kezét” illetve a „főnixmadár újra feltámad” forgatókönyv. Ami mindég jól jön egy versenyre kihegyezett társadalomban.

Az eset persze tanulságos is. Egyfelől a metroszexualitás és a média által agresszíven promovált testkultusz hátulütője nyilvánult meg: nem számít az eszköz, mindenáron szépnek kell lenni, lehetőleg most (addig a két edzésig miért nem bírta ki?). Szilikonmell, botox, és társai… a következmények egyszer csak megjelennek. „Nincsen olyan, hogy ingyen ebéd!”

Másfelől pedig, rávilágít arra, hogy nem értünk mindenhez: jó az, ha kikérjük szakértők véleményét. Hihetetlen, hogy a dopping-korszakban valaki ekkora butaságot kövessen el, ezen a magaslaton.

Az eset azért szimptomatikus, mert jól illusztrálja a média jó része által kultivált éthoszt: mindent meg kell tenni, hogy jól mutass és pénzhez juss! De arról sajna nem szól a fáma, hogy olykor gondolkodni is kellene, vagy esetleg nálad okosabbakhoz forduljál tanácsért, mert nem értesz mindenhez.

Szabadidő - A Foci VI.

A focihoz sokan értenek országunkban így aztán minden „rendes” tévében volt-van ilyen műsor, rendszerint vasárnap.

A főműsoridőben futott a tavaly az RTV-ben a „91.-k Perc”, most a Realitatea TV-n megy. A Kanal D-n, a „Foci Napja” volt, a Realitatea hírtelevízióban a „Sport Valósága”, a Telesporton a „Fanatik Show”, a Sport.ro-n a „Speciális” (az utóbbiak a két tematikus sportcsatornán minden nap), az Antena 2-n a (Procesul Etapei utód) „Forduló Fellebbezése” (eredetiben a Recursul Etapei) ugyanazzal a műsorvezetővel. A GSP tévén minden nap van egy focinak szánt műsor.

Ezek a műsorok tudatosan tárgyalásszerűek, ahol a meghívottak, döntőbírói, védőügyvédi és vádlói pozícióból a foci kapcsán ítélteket mondanak ki a társadalomról, pontosabban annak szabályait megsértő szereplőiről. Látható, hogy a műsorok nevei is beszédesek: a sport azonos a focival, ami a valósággal egyenértékű. A fociforduló legfontosabb napja (amikor a legjobb csapatok játszanak) a vasárnap nem az Úr napja, hanem a focié. Minden speciális, ami a focihoz kötődhet, amit természetesen minden fanatikus focirajongónak figyelemmel kell követnie. Paradigmatikusak azonban továbbra is a tárgyalás és a fellebbezés nevek maradnak, amelyek jól sűrítik az a jelentésmezőt és véleményklímát, amit a foci Romániában feltételez.

Érdemes odafigyelni az írott és az elektronikus média más szereplőire is. A két nagy sportnapilap – mindkettő két nagy konkurens tröszthöz tartozik, a Gazeta Sporturilor (89 előtti Gazeta de Sport jogutódja) az Intacthoz, ami négy Antena tévécsatornát, a GSP tévéket és más médiatermékeket is gondoz, illetve a ProSport, ami a MediaPro konszerné – több mint nyolcvan százalékban a focival foglalkozik. Az Onlinesport sportportál majdnem csak a focival, a Total Sport sportrádió úgyszintén a labdarúgásról beszél. Minden, ami a focisták életéhez, a klubvezetők megnyilvánulásaihoz kapcsolódik (milyen autót vásároltak legutóbb, hogy töltötték a Húsvéti Ünnepeket, stb.) szélesen lefedett és utána alaposan megvitatott problémát képez. A nem focira szakosodott Sport Total napilap másfél év után csődbement.

Az intézményes szereplők közé tartoznak még a klubok, a Román Labdarúgó Szövetség (FRF), a Labdarúgó Profi Liga (LPF), a Központi Játékvezető Bizottság (CCA), a drukkerek szervezetei, a politikum, alkalmanként a rendőrség. Az egyéni szereplők tekintetében beszédesek a státusok illetve a rájuk aggatott neveik is. Ők egy elég széles társadalmi spektrumból származnak.

A „hőskorban” (nagyjából az 1995 – 2005 közötti periódus) a szereplők között leginkább volt játékvezetők (ők képezik a játékszabályokkal kapcsolatosan a legitim beszélők testületét), játékosok (a látszólagos főszereplők), akik egyébként a legkevesebbet beszélnek, a klubvezetők és a klubtulajdonosok (mint az új kapitalista világrend exponált példaképei), a sportszövetségek vezetői, hivatalnokai (mint a törvényesség fenntartására hivatott instanciák képviselői), valamint zenészek, színészek (a román társadalom követendő sikertörténetei), a politikusok (rendszerint mint feketebárányok, akik nem támogatják pénzzel és befolyással a sportot, végeredményben a segítségre szoruló társadalmat), valamint a szurkolók (mint az egyszerű nép képviselői) és a sport-impresszárok (a foci szürke, de befolyásos eminenciásai) csoportjait lehetett elkülöníteni. Végeredményben az egész társadalmat kicsiben képezte-képezi le egy-egy ilyen műsor. Ez a szakasz a foci és a társadalom válságosabb periódusára volt tiszta formában jellemző, de ma is hasonlóan működik.

Gyakori meghívott valahol Gheorghe Stefan, egy moldoval város a Piatra Neamti-i Ceahlaul tulajdonosa (több pártban megfordult, jelenleg polgármester), akit rendszerint Pinalti-nak neveznek. Pinalti az angol tizenegyes büntetőt jelentő penalty tipikusan moldvai nyelvjárásban kiejtett változata. Az i-vel mondott penalty egyszerre jelölte viselőjének örökös gyanúját (sokszor valóban meglapozottan) hogy csapatának soha, ellenfelének pedig lehetőség szerint sűrűn ítélnek meg tizenegyest. Az erősen nyelvjárásban beszélő klubvezető Pinalti-nak való címkézése tartalmazza a többség moldvaiakkal szemben tanúsított kedvezőtlen, sztereotip magatartását: őket butábbaknak és alkalmatlanoknak tartják, mint az ország többi részén élőket. Csapata egyébként a tavalyi idei idényben úgy játszott az első ligában, hogy a szereplési jogát egyszerűen megvette egy másik, a 2 Ligából bejutott csapattól.

Másik állandó szereplő – újabban a telefonvonal végén – a hivatásos fociliga vezetője, Dumitru Dragomir. Színes és erősen vitatott figura, mármint, ami a habitusát illeti. Az elítélt, de titkon csodált smecher archetípusa. Lefordíthatatlan jelző: az élelmes, mindég lábára eső, a jég hátán is megélő típusra utal, aki nem riad vissza attól sem, hogy célját nonkonform módon elérje. Eszes, simulékony ha kell, de mindég a maga érdekét érvényesíti. A szónak társadalomtörténete van: az állandóan változó kontextusban boldogulni kényszerült, mindég megszorult, de állandóan győztes a smecher, akit a rendszer ellehetlenít, és csínytevésre kényszerít (erre az elmúlt százötven évben Romániában bőven volt alkalom). Ráaggatott nevei, a Corleone, az Oracolul de la Balcesti, a Mitica de la Liga rendkívül beszédesek. Az üzletember Dragomir, aki a múlt rendszerben egyaránt volt milicista (kommunista rendőr), klubvezető (az fentebb elmlített F. C. Olt Scornicest-et illetve a megszűntetett Victoria-t menedzselte többek között), csencselő (a válogatott külföldi utazásai alatt farmerekkel, vedeókkal, kozmetikumokkal és gyolyóscsapágyakkal üzletelt) és elítélt (állítólag szerencsejátékért, jogerősen soha nem ítélték el). A forradalom után rövid ideig mint a múlt rendszerben tevékenykedőt bebörtönözték, de hamar kiszabadult, megint ítélet nélkül. Hamar meggazdagodott, egyesek szerint az alvilág segítségével. A Corleone erre, illetve a bundameccseket intéző Cooperativa (szövetezet, a volt TSz-k román megnevezése) patronálására utal. Dragomir egy Balcesti nevő faluból származik, az Oracol az jóst jelent: sok eredményt helyesen „jósolt meg” – hála a Cooperativának. A Mitica jelző az igazán „húzós”. A mitica, vagy többes számban a mitici, a Dumitru keresztnév beceneve. Társadalmi használatában azonban mást jelent. Mitica az óromániai korrupt, gerinctelen profitőrökre, haszonlesőkre utaló megnevezés. A sajtó széleskörben alkalmazza, a fő erdélyi klubok magukat a mitica-kal szemben pozícionálják. Dragomir politikus is, a szélsőjobboldali revizonista Nagyrománia Párt képviselője volt, de az utóbbi időben komolyan fontolgatta az államelnök által patronált pártba való átigazolást. Híresen rossz román nyelvhasználatát a Román Akadémia nyilvánosan kifogásolta, a kommunistákra jellemző „fanyelv” után a „homoknyelv” szocioligvisztikai fogalom „atyja”. Továbbá ő a törvényozás által nemrégiben elfogadott sporthuliganizmus-ellenes törvény szellemi szerzője. Emiatt nyílt konfliktusba került a fociszurkolók képviselőivel.

Ritkább, de fontos meghívott a FRF-t, a Román Labdarúgó Szövetséget vezető Mircea Sandu is. Sandu válogatott focista volt, a szakma elfogadja, mint „maguk közül valót”. Az értelmiségi allűröket tudatosan ápoló és kifejező Sandu (több idegennyelvet beszél, egyetemet, végzett, jelenleg az UEFA egyik alelnöke) visszafogott és kigyesúlyozott FRF elnököt a sajtó Nasul-nak vagyis Keresztapának címkézi: a fociban uralkodó korrupció hallgatólagos eltűrése és hosszú regnálása miatt.

Emblematikus figura Giovanni Becali. Rendes neve Gheorghe, de ő a Giovanni-t kultiválja, mert olaszosan és arisztokratikusan hangzik. Ő is smecher-ként kezdte: állítólag a kommunista időkben a feketepiacon jól értékesíthető mozijegyeket árult az amerikai filmeket vetítő filmszínházak előtt, amíg Nyugatra nem szökött és ott – többek között egy állítólagos érdekházassággal megspékelve – meg nem gazdagodott. Ő, és fivére lettek a kilencvenes évek legjobb román focicsillagainak ügynökei, tetemes vagyont halmozva. Jelenleg a korrupcióellenes ügyészség pereli, adócsalás vádjával. Impresszári licenszét az UEFA visszavonta, de a fivérének dolgozik a háttérből – írják a szaklapok.

Azonban messze legexponáltabb szereplője a hazai nyilvánosságnak Gigi Becali. Becali az egyik leggazdagabb román, több mint egymilliárd euróra becsült vagyonnal. Teljesen atipikus figura, habitusa sajátos, száz százalékban nonkonform. Ő a Steaua klub tulajdonosa, egy kis szélsőjobb zsebpárt felkent elnöke, a legutóbbi választásokon az államelnöki tisztségért is versenybe szállt (kevesebb, mint 3 százalékot szerzett). De az idén bejutott a EP-be, miután több napot töltött előzetesben. Ő mindenféle tévéműsor egyik állandó szereplője, sorozatos botrányok főszereplője. Macedón (aromán) juhászcsaládból származik, a nyolcvanas években a Steaua volt katonacsapat körül forgott, míg azt pár éve meg nem szerezte. Tetemes vagyonára kétes földügyletek révén tett szert, többek között a Hadügyminisztériummal cserélt családi tulajdonú földet, aminek később az értéke csillagászatira nőtt. Teljesen műveletlen és tanulatlan (erre büszke is, és született intelligenciájára hivatkozik), sokszor alpárian beszél, káromkodik és senkire sincsen tekintettel: a csapat edzőjét rendszerint tévéműsorban utasítja a követendő taktikára, magát Mihály Vitéznek, a Fény Harcosának nevezi, akinek isteni missziója van a Földön. Minden kapcsán az Istenre és magára hivatkozik. A román társadalomtudósok több fórumon és tanulmányban figyelmeztetnek az ún. becalizálódás folyamatának (a nyomán elterjedő viselkedési minta) társadalomra gyakorolt negatív, káros hatására, veszélyeire. Példaképe az olasz oligarcha és politikus, Silvio Berlusconi. Politikusként demagóg, populista.

Megemlítendő még Iului Muresan, a kolozsvári CFR 1907 klub elnöke, aki más szempontból „lóg ki a sorból”. Az alapképzésében orvos Muresan az múlt évben exponálta magát leginkább, miután csapata, a CFR 1907 a 2007-2008-as szezonban folyamatosan az élen állt, majd a bajnokságot is meg nem nyerte. Ebbe a sorban tartozik Marian Iancu is, aki a Temesvári Poli pénzelője. Gyakran nyilatkozik, rendszerint a játékvezetőket és a bukaresti csapatokat bírálja, újabban egyenbesen szidalmazza. Mindketten heves szóváltásokban keveredtek Gigi Becalival.

Újabban állandó meghívott Mihai „Meme” Stoica, az Otelul és a Steaua volt elnöke, jelenleg a bajnokságot megnyerő Unirea vezetője. Őt tartják a legjobb klubvezetőnek, sokan intellektuális vonásokat is látnak benne. Steuas korában persze ő is elkövetett egyet-mást: például megütött egy szurkolót, mert az a csapatot bírálta. (A szereplők sorát természetesen ezzel nem merítettük ki).

Szabadidő – A Foci V.

Nacionalista-tradicionalista és modernista-kozmopolita ellentét. Az „Ősiek” versus „Bozgorok”

A harmadik törésvonal, amit a foci kifejez az etnikai jellegű. A foci és a nacionalizmus amúgy szoros kapcsolatban áll egymással: a jugoszláv polgárháborúban a szerb paramilitáris csapatok a Belgrádi Vörös Csillag szurkolóinak kemény magjából szerveződtek, akik korábban a horvát Dinamo Zágráb csapatának szurkolóival rendszeresen verekedtek a Jugoszláv Ligában (a szecesszió előtt). Vagy a katalán nemzeti identitás jó kifejezésre talált a ma is nemzeti integratív intézményként működő F. C. Barcelonában. Beszédes az is, hogy egy nemzet a foci révén hogyan vehet szimbolikus revansot egy másikon. Az 1988-as EB az elődöntőben a hollandok a házigazda nyugatnémeteket ütötték ki. A holland szurkolók számára ez volt az igazi döntő: végig az kiáltották, hogy „Adjátok vissza a kérékpáromat”, ami arra a Második Világháborús náci gyakorlatra utalt, ami szerint a németek elkobozták a hollandok biciklijeit…. A foci révén vettek elégtételt ezen…

Romániában a kilencvenes években virágzott a nacionalizmus. A hirtelen életvezérlő normák nélkül maradt rétegek számára utolsó fogódzót, „tagságot” (tehát valahová való tartozást) biztosító és kínáló nacionalizmusoknak a kilencvenes évek elején nagy sikere volt. Az etnikai-nemzeti csoportokhoz való tartozás érzése és tudata (pontosabban ennek az érzésnek a társadalmi szerepe) szolgáltatta, „találta fel”, és erősítette azt a (fiktív, csupán érzelmileg kondicionált) identitást, ami révén a társadalmi testbe integrálódni lehetett. Magyarán a nemzethez, etnikai csoporthoz való tartozás olyan kötőanyagokat hozott létre, amelyekkel – legalábbis időlegesen – pótolni lehetett az „elillant” identitások, életvezérlő normák hagyta űrt. A törzsi-primitív nacionalizmus azonban fokozatosan visszaszorult, a gazdasági növekedés révén az etnikai probéma ma nem képez égető kérdést.

A nacionalizmus természetesen továbbra is jelen van, a fociban különösen. Ezt leginkább a transzcendens és a fővárospárti diskurzus hordozza, habár az érdemtelenség diskurzusban is benne rejlik. Ebben az esetben a „nemzeti-ősi” áll szemben az „idegennel”. Az előzőt a Steaua (Becali révén), és részben a Dinamo (erőteljesen Turcu révén), az utóbbit a CFR testesíti meg. Az a tény, hogy a globalizáció következtében a hazai fociban is megjelentek a külföldi játékosok (a múlt idényben ők hozzávetőlegesen az összes első ligás focisták 23 százalékát teszik ki, összesen 118-an vannak a becslések szerint.) jó alkalmat és lehetőséget jelentenek, hogy a „mi”-re és „ők”-re bontott világképben körvonalazódjék egy nemzeti tematika. A külföldiekkel teletűzdelt csapatokkal való Steaua meccsek alkalmával sorozatosan terítékre kerül a foci nemzeti jellegének elvesztése és a hazai focisták érvényesülésének korlátozódásának toposza. A külföldiek „elözönlik” az első ligát, valóságos invázió van, „hól vannak a mieink?” kérdések hangzanak el. Ők „a szükséges rossz”, de akik „rendszerint nem alkottak nagyot” – egyébként is „…csak a gyengébbek jönnek”. Szimptomatikus erre a jeleségre a Craiovai polgármester Antonie Solomon kijelentése, aki azt mondta, hogy a csapatában (U) vannak beszélő majmok is – a színesbőrű játékosora utalva. (Az idézetek forrásait itt most elhagytuk).

Az igazi konfliktus azonban a CFR és a Steaua között van. Ez a konfliktus lényegében a tágabb kontextusba helyezett román-magyar társadalmi viszonyoktól szól. A felmutatható közös ellenség a magyarok, akik az ország területi épségére törnek. A külföldi játékosok (a CFR a Dinamo elleni meccsen tizenegy légióst küldött a pályára) ebben a logikában a magyarokat testesítik meg. Becali rendszeresen magyar csapatnak nevezi az együttest, idegenek gyökértelen seregének, akinek semmi köze sincsen ehhez az országhoz. „Steaua Románia szent szimbóluma, nem jöhetsz te egy magyar, és csúfot űzzél belőle. Ezek szerint ezeknek egy konkrét céljuk van. Csak a Románia szimbólumát támadják”. „Az a véleményem, hogy a CFR nem egy román csapat. És azt is gondolom, hogy azon mód szerint, ahogyan Pászkány a csapatánál cselekszik, ő az autonómiára törekszik” – véli a Dinamós Turcu.

Szabadidő – A Foci IV.

A hazai foci a főváros - vidék ellentét mellett (lásd korábbi bejegyzésünket) egy másik releváns törésvonal mentén kialakult ellentétet is visszatükröz. Nevezetesen a poszt-szocialista régi és globalista új gazdasági oligarchia között húzódó ellentétet (azt is mondhatnánk a „helyiek” versus „globálisak”). Mire gondolunk?

A rendszerváltást követő változásoknak egyik legfontosabb eleme a gazdasági szerkezetváltozás és a privatizáció volt. A szocialista nagyipar egy részét vagy bezárták, vagy átszervezték és privatizálták. A privatizáció nem csupán a szoros értelemben vett gazdasági egységekre terjedt ki, hanem többek között a labdarúgó klubokra is. A fociklubok privatizációja volt talán az egyik legkevésbé látható és átlátható folyamat. Sokáig nem volt világos kik a tulajdonosok, hogyan jutottak hozzá, és milyen a vagyoni-tulajdoni helyzet. Leginkább a felhalmozott adósságokról lehetett tudomást szerezni az adóhivatal (ANAF) jóvoltából. Újabban pedig a DNA vizsgálta játékvezető korrupciós botrányok kapcsán hallunk sokat.

A klubtulajdonok és szponzorok – mint mindenhol a világon – nagyon gazdag emberek. A foci jó alkalom és lehetőség arra, hogy a sikeres vállalkozók az üzleti világon kívül is széles körben ismertté váljanak, szimbolikus tőket szerezzenek.

Ez Romániában is így van. A csapatok „vetekedésében” két igencsak eltérő vezetési stílusú-habitusú üzletembercsoport küzdelme is kiolvasható: a poszt-szocialista régi és globalista új oligarchia konfliktusa.

Az előző csoporthoz tartozik a Dinamo tulajdonosainak egy része, kiemelten az elnök Nicolae Badea és Vasile Turcu; a Rapid elnök George Copos; de hozzájuk áll legközelebb a Steauás Gigi Becali is (természetesen még mások is). Rájuk az jellemző, hogy az előző rendszerben közel álltak az akkori hatalomhoz, idősebbek, és a foci révén keresik a nyilvánosságot. Nicolea Badea Ion Dinca volt miniszterelnök-helyettes lányának a volt férje; a rendszerváltás után kapcsolatai révén a belügyminisztériumot informatizálta a Computerland cégen keresztül, a Dinamóhoz is ezek révén került. Mára 160 millió eurós vagyona van a Capital 300 szerint. Vasile Turcu az építőiparban és az ingatlanpiacion tevékenykedik, kezdetben az állammal üzletelt. Becali pedig a Hadügyminisztériummal ápolt kapcsolatai révén jutányosan jutott földterületekhez. Copos korábban országos KISZ titkár volt, (állítólag vagyonát a volt kommunista ifjúsági szervezet tulajdonai révén alapozta meg).

A második csoport tagjai nagyon kevés alkalommal jelennek meg a nagy nyilvánosság előtt, fiatalabbak, és nagy részük természetesen vidéki. Kapcsolataik az előző hatalommal nemigen voltak – már koruk miatt sem –, inkább önerőből lettek gazdagok. Közéjük tartozik többek között a kolozsvári CFR-es Pászkány Árpád; ő maga alig szerepel a sajtóban, de a diskurzusok révén benne van a közbeszédben. Ez utóbbi csoport habitusa diszkrét, üzleti viszonyaik nemzetköziek. Az általuk patronált klubokon keresztül a kétféle habitus is ütközik: míg az első esetében „smecheres” vezetési stílus nyomán sorozatosak az edzőcserék, a hangos megnyilvánulások és a belső konfliktusok, addig az utóbbiak esetében a stabilitás, a célracionális tervezések és cselekvések az inkább jellemzőek. De ide tart az Unireas G. Bucsaru is, akiről majdnem semmit sem hallani, ha igen, akkor is Becali emlegeti (legutóbb a „javasolt” Steaua-Unirea esetleges fúziójának ötlete nyomán).

Talán nem véletlen, hogy a tavalyi és idei idényben is ez utóbbiak közül került ki a bajnokcsapat…