Ma van a Föld Napja. A társadalmak ezen a napon (remélhetőleg) „kötelességtudóan” felfigyelnek a természetre, a média is a hírek között szerepelteti az eseményt; de a köz érdekében nem ártana, ha mindennapos lenne a zöldebb magatartás. Égetően szükséges lenne egy paradigmaváltásra, mind az intézményi (össztársadalmi/makro), mind az individuális (egyéni/mikro) szinteken. Miben állhatnának ezek?
2010. április 22., csütörtök
Társadalmi problémák – A Föld Napja. Klímaváltozás és zöld magatartás
2010. április 17., szombat
Közvélemény és alanyai – Kolozsvári 11/13 pont. Áttörés? Kiegyezés?
Pénteken találkoztak a kolozsvári helyi magyar elöljárók Apostu polgármesterrel a Tizenegy pont érdemi megtárgyalására. Az eredményt eddig mindenki optimistán értékelte. De beszélhetünk-e áttörésről? Ha igen, akkor milyen értelemben? Néhány reflexió a teljeség és a kimerítés igénye nélkül a pozitívumok és a kockázatok tekintetében.
A pozitívumok
Egyrészt, mind a kezdeményezés, mind pedig a találkozó maga már önmagában is nagyon fontos, pozitív fejlemény. A kezdeményezés egyértelmű jele annak, hogy a helyi politikai érdekképviselet elindult a proaktív, pragmatikus irányba. (A múltat idéző és kisebbségi neurózistól terhes paradigma mára már semmit sem ér, hiszen a funári időkre jellemző etnikai konfliktust felváltotta egy etnikai kompetíció, ami más eszközöket igényel).
Másrészt, a találkozó ténye pedig jelzi, hogy a városvezetés kénytelen-kelletlen elfogadja a de facto helyzetet, vagyis hogy a 60 000 adófizető magyar legitim kéréseket fogalmazhat meg. Ez mindenképpen áttörés, hiszen eddig ténylegesen ezt sohasem lett elismerve a formális hatóságok részéről. Vélhetően a másik tárgyaló fél is rájött arra, hogy a konszolidáció érdekében a „kiegyezés” sokkal előnyösebb, mint az anakronisztikus konfrontáció.
Végül pedig, a megegyezés tartalma: ezek mind rendkívül értékesek, és fontosak, ha megvalósulnak a tárgyalók akár „hősök” is lehetnek.
A kockázatok
A tizenegy pontból végül a jelek szerint tizenhárom lett, és elvben egyiket sem utasították vissza.
Nos, játékelméleti szempontból üzleti logikával élve, ez ellentmond annak a gyakorlatnak, miszerint „ami olyan szép, hogy már nem is lehet igaz, az valójában nem is igaz”. Ezt az idő majd kideríti, de tény, hogy minden tárgyaláson a közös nevezőt úgy lehet elérni, hogy mindkét fél valamit enged (ezért eleve többet kell mindég kérni). (Meglehet így is volt, és én nem értettem jól abból, amit a sajtóban olvastam). A „mindent viszünk” esetek rendkívül ritkák. (Ezen az elvi szinten, mert a gyakorlat az más regiszter).
Továbbá, fennáll annak a reális kockázata, hogy a városvezetés (értsd polgármester, mert a magyar tanácsosok szerves részét képezik a városvezetésnek) stratégiát váltott a kérdésben. Vagyis: nem tagadja a kérések jogosságát – ami már eleve nyereség a magyarok számára -, csak a folyamatos elodázás stratégiáját alkalmazza. Ugyanis, a megegyezésből hiányzik egy fontos elem (vagy nem került nyilvánosságra), ami minden szerződésben kapitális jelentőségű: a határidők. (Képzeljünk el egy olyan üzleti szerződést, amiből hiányzik a deadline és a szerződött összeg).
Végül, a behajthatóság, az elszámoltathatóság. A gentleman agreement remélhetőleg jó lesz (bár az inkább ott működik, ahol a felek legalább az Etonban jártak és a Boodle’s esetleg a Brook’s Club tagjai…), azonban a rögtönzött sajtótájékoztató helyett talán a későbbiekben egy szokványos/rendes sajtótájékoztató eszköz és érv lehetett volna az elszámoltatásnál. Hiszen a közönség tájékoztatása a megegyezés részletes konkrétumairól, valamint a transzparencia nyomásgyakorló eszköz. (Ha mindez a másik fél explicit kérésére történt, akkor a kockázatok alapja erősebb).
Mindent egybevetve, a pénteki események történelmiek lehetnek!
2010. április 15., csütörtök
Közvélemény és alanyai – Basescu és a tízszázalékos küszöb esete. Fewer is the better?
Basescu elnök tízszázalékosra akarja emelni a parlamenti küszöböt. Ez az RMDSZ végét jelentheti. Adott esetben a PNL-t marginalizálja. Azonban a demokráciára sincsen feltétlenül kedvező hatással, sőt. Széles társadalmi nagycsoportok érdekképviselet nélkül maradnak, kiemelten a magyar kisebbség. A kétpártrendszer erőszakos kiépítése további kockázatokat jelent: ha a két nagypárt egymással kiegyez, senki sem gyakorolhat felettük ellenőrzést. Kell ez Romániának, ami húsz éve lábalt ki egy totalitárius rendszerből és ahol a társadalom erősen fragmentált és heterogén?
A demokráciában a többség és a kisebbség közötti viszonyról tehát két felfogás honos. Az egyik az egyszerű többségi, a másik pedig a pluralista modell. A többségi demokrácia modelljében a többségi – kisebbségi vélemények (és szavazatok) mennyiségi eloszlása koordinálja a kormányzati politikáját (cselekvéseit és döntéseit). A többségi vélemények jelentik a kormányzat legitimitásának a fő forrását (az állampolgároknak a legalitásba vetett hite mellett).
A pluralista demokráciának alaptétele, hogy mindég figyelembe kell venni a többségtől eltérő véleményeket is. Törvényesen garantálni kell a kisebbségi vélemények kinyilvánítási lehetőségét, illetve törekedni kell a kisebbségi érdekek és akaratok sikeres gyakorlatba ültetésére. Mindez konszenzuskereső mechanizmust feltételez: arra vonatkozik, hogy a társadalom szegmensei közötti konfliktusokat ne más konfliktusok gerjesztésével, hanem kompromisszumos formában oldják meg. A pluralizmus a társadalom természetes tagoltságát és a politikai hatalom ennek megfelelő megosztását fejezi ki, vagyis azt az állapotot, amelyben a hatalomnak és a befolyásnak számos alapja és forrása van.
A két modellben eltérő a statisztikai kisebbség (faji-etnikai csoportok, bevándorlók, szexuális kisebbségek) befolyása és szerepe. A többségi modell azt feltételezi, hogy a politikai döntéseket kizárólag a többség akarata artikulálja. Így a kisebbségi érdekeik érvényesítse problémás – egyszerűen azért, mert kevesebben vannak. A pluralista modell pedig amellett érvel, hogy a társadalom heterogén, sok kérdésben mindig megosztott, nem konvergens, tehát a többségi és kisebbségi vélemények közös pontjait kell megkeresni, és konszenzust kialakítani.
Ugyanis a demokrácia a weberi értelemben vett modern legális-racionális uralomnak megfelelő politikai rendszer. Politikai tagoltságot, többféle gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai értéket, valamint az alternatívák természetes és kiküszöbölhetetlen sokféleségét feltételezi. A demokráciában egyszerre több különböző érdek van jelen, ezek egymással versengenek és a hatalommegosztás intézményei révén szabályos időközönként – a szabad, általános és titkos választások során - részesülnek a hatalomból. A modern, egyre inkább participatív demokráciának feltétele tehát a pluralizmus, vagyis az egy időben és ugyanabban az államban egyszerre több, különböző (olykor egymásnak ellentmondó, de mindenképpen eltérő) politikai törekvés létezésének lehetősége és természetessége. Az érdekek, értékrendek, ideológiák, pártok, politikai és civil intézmények egymással versengő sokfélesége egyszerre kell jelen legyen – a törvényhozásban is!
A jelek szerint a jelenlegi elnöknek a legkisebb baja is nagyobb annál, hogy a demokráciát erősítse…
2010. április 11., vasárnap
Szabadidő – Foci: El Clasico. Állam versus kisebbség
Tegnap este volt az El Clasico, a spanyol focibajnokság legfontosabb tétmérkőzése a madridi Santiago Bernabeu stadionban. A tét nagy volt, hiszen a meccs előtt a két csapatnak egyenlő volt a pontszáma – így aztán természetes, hogy mindkét csapatnak győzni kellett (volna). De a Real – Barca több mint sport. Etnikai biznisz.
A mérkőzést ezennel is hatalmas érdeklődés előzte meg – de ez csak természetes két olyan csapat esetében, amelyek összértéke pillanatnyilag 982,5 millió euró, a Deloitte szerint. A Real az idén 300 millió eurót öltött játékosokra; a ket csapatban vannak a legnagyobb sztárfizetések. A tegnapi meccs egyébként 1,3 milliárd emberhez jutott el a tévé révé…
Kétségtelen, hogy ezek a hatalmas összegek nem „csupán” a sport kedvéért ekkorák. A Real – Barca másról is szól, sőt, elsősorban másról szól (az üzlet mellett). A két csapat valójában két eltérő jelentésű nagyon erős társadalmi szimbólum. A Real a központi spanyol királyi államot testesíti meg. A Barca pedig a katalán polgárosodás és modernizáció, a helyi kapitalista nagyipar és legfőképpen a katalán etnikai identitás legfontosabb intézménye. A spanyol polgárháború után Franco megszűntette a katalánok autonómiáját, a helyi nyelvet nem lehetett a nyilvános térben használni. Katalánnak lenni csak a Barca stadionjában lehetett, szurkolóként. Nem csoda tehát, hogy a csapat a katalán etnikai identitást jelentette (és jelenti most is) a diktatúra éveiben. A Real-Barca vagy Barca-Real mindannyiszor a központi állam és a helyi kisebbség szimbolikus harcát képezi.
Csak egy érdekes mozzanat: a Barca közösségi tulajdonban van (nincsen „patrona”, „részvényese”, „finaszírozója” – ha a hazai fogalmakat akarjuk használni), az úgynevezett socios-ok, magyarul a támogatók birtokában. És sok socios hamarabb beíratja újszülött fiát a socios-ok közé, mint azt megkereszteli!
Azt hiszem, ez világosan jelzi, hogy a foci elsősorban társadalmi jelenség, és csak aztán sport.
Ja. Az eredmény 2-0 volt. A kisebbség javára.
Deloitte Football Money League 2010
2010. április 10., szombat
Közvélemény és alanyai – Magyarország választ
A holnap magyarországi választásokra egy sajátos kampány után kerül sor: a küzdelmet kizárólag belpolitikai témák uralták, ami a válság kapcsán amúgy várható is volt. Ugyanakkor – ez érdekes aspektus – a politikai szereplők eleve nyertes (FIDESZ), „morális” nyertes (a Jobbik) és majdnem biztosan vesztes (MSZP) pozícióból kampányoltak. Ami minden valószínűség szerint önmagát beteljesítő jóslatként működik holnap. Ezt jól jelezte az a félig rejtett kérdés, hogy a FIDESZ szerez-e kétharmados többséget, vagy sem. Még megjegyzendő, hogy a határon túli magyarság kérdése alig jelent meg a vetélkedés során.
A várható eredmény erdélyi implikációi? Mindenekelőtt, egy valószínűsíthető PDL és a FIDESZ közeledés, ami adott esetben az RMDSZ kárára lehet, aztán sajnos a szélsőjobb térnyerése a hazai magyarság körében, amit a Jobbik parlamenti jelenléte legitimál majd.