Nyílt tér – Nem a ruha teszi az embert? Öltözködés és habitus

„Nem a ruha teszi az embert!” – nagyon gyakran halljuk ezt a közmondást. Van benne igazság, kétségtelenül, azonban az ember és a ruha közötti viszony is érdekes. Nemrégiben egy divattervező mesélte, hogy Romániába járva furcsa érzése támadt az emberek láttán. Pontosabban azt állította, hogy azok az emberek, akiket az utcán, irodákban és a boltokban látott „eltévesztették” az egyensúlyt az öltözetük és a helyszínek között. Szerinte (kicsit általánosítva) a hazai emberek alul- illetve túlöltözöttek (under- and overdressed). Mondanivalójának lényege, hogy a romániaiak többsége nem alkalomhoz illően öltözködik: túl sok a sportosan-lazán illetve a túl elegánsan ruházkodott. Közöttük pedig egy szakadék van, nemigen van átmenet.

Tény az, hogy a társadalomban a ruházkodást a kultúra szorosan meghatározza. A társadalmi pozíció, a munkamegosztásban betöltött szerep, a státus és az öltözködés között szoros kapcsolat van: az, hogy ki, mit, és mikor vesz magára, az réteg és osztály-specifikus. Létezik egy olyan, amit a szociológusok társadalmilag helyes öltözködésnek neveznek. Ez nem más, mint az a kulturális minta, ami szabályozza, hogy az adott hovatartozási csoport tagjai különböző alkalmakkor milyen öltözéket kell viselniük. A rendi társadalommal szemben, ahol a rendek tagjai nagyon szigorú előírásoknak kellett megfeleljenek, ellenkező esetben súlyos szankciókban részesültek, a modern társadalomban a „ruhaválasztás” jogilag szabad, de az ízlések a szocializáció során alakulnak ki, és csoportonként nagyon eltérőek.

Azonban nem csupán a réteghelyzet és az ízlés, tehát a viselt ruhák között van egy szoros kapcsolat, hanem érdekes módon, a viselt ruha és a viselőjének viselkedése között is. Mivel az egyének társadalmi szerepeket töltenek be a mindennapokban, a szerep (cselekvés) és a specifikus viselet között is dialektikus a viszony. Kísérletek bizonyították, hogy ugyanazt a tevékenységet, eltérő ruházatban az egyének eltérő teljesítménnyel illetve elszántsággal végezték el. Más szavakkal, például egy „komoly” (odafigyelést és intellektust igénylő) feladatot sportos szabadidőruhában rosszabbul végeztek el, mint klasszikus vászonruhában.

Az öltözet szociológiai értelemben státusjelző, de nem csupán kifejezi azt, hanem bizonyos mértékben a cselekvéseken keresztül azt meg is erősíti, kontúrozza, kalibrálja is. Erre a mozzanatra utal Bourdieu, amikor kijelenti, hogy az öltözék egyben beruházás, gazdasági és társadalmi értelemben; hiszen a habitus szerves része. A habitus ismeretek, prediszpozíciók és cselekvések rendszere, ami az egyének általános megnyilvánulásaira vonatkozik (érdeklődés, testtartás, nyelvhasználat, öltözködés, cselekvés).

A viselet-pozíció-viselkedés közötti dialektikus kapcsolat legjobb példája talán az iskolai egyenruha problematikája. Egyáltalán nem véletlen, hogy az elitiskolákban a diákok egyenruhát viselnek (azon jelzéseket, szimbólumokat). Hiszen az egyszerre tükrözi vissza társadalmi hovatartozásukat, tanárral szembeni diákstátusukat, valamint kollektív identitásukat.

A hazai ruházkodási modellek a designer meglátásában mintha nem venne tudomást a viselet-pozíció-viselkedés összefüggésről; szerinte túl sokan mennek sportosan felelős munkahelyekre, ahol sem őket nem veszik komolyan, sem ők a maguk munkáját emiatt (diszfunkcionális viselet-viselkedés kapcsolat), illetve túl sokat vesznek kisestélyit a mallba sétifikálni (problémás helyszín-viselet kapcsolat). De nem ritka, amikor az emberek hanyagul öltöznek (nem megfelelő pozíció-viselelet kapcsolat).

Tény, hogy az ember és ruha között szorosabb a kapcsolat, mint ami a köztudatban erről él.