Tény, hogy az Avatar világjelenség lett. Tettek is érte a gyártók, hiszen az 500 millió dollaros előállítási- és marketing költségek példátlanok az eddigi filmtörténelemben. Cameron filmje kapcsán a december 18.-i premier óta már jóformán mindent leírtak a populáris és szaksajtóban egyaránt; hogy csodálatos, anti-kolonialista, Bush-ellenes, a terrorista-ellenes küzdelem kritikája, zöld ars poetica, profetikus, antimaterialista, misztikus, depressziót és öngyilkosságot okozó… többek között.
Szociológus szemmel nézve két szempontot emelnék mindenképpen ki.
Az egyik: kétségtelenül beteljesedett a „jóslat”. Mármint a médiák kapcsán megfogalmazott, „the mean is the message”, vagyis „a csatorna az üzenet”. A sztori másodlagossá vált, és a képi látvány, a néző szubjektív élménye egyértelműen elsődleges a sztorival, a történettel szemben. Majdnem mindegy mi történik a filmben, a hangsúly (és egyben az újszerűség) a fantasztikus 3D-s hatásokon van, ami a néző szemüveges szeme elé tárul. A klisékkel megpakolt forgatókönyv nem túl rossz, de nem is nagyon számít a látvány hatásai mellett.
A másik pedig: a „főhős a terepen”mozzanat. Klasszikus antropológiai folyamat és egyben probléma az a metamorfózis, amin a kutató megy keresztül, amíg terepmunkáját végzi. A megfigyelői szerepet fokozatosan átveszi a résztvevő szerepe, aki „ingázik” a tudós és a bennszülött státusok között. Kutatóként (ebben az esetben katonaként, kíváncsiként, kémként) feltett célja, „idegen” tudata, szándéka, szándéka és viselkedése, illetve cselekedete valamint „helyi” (beleérző, szerelmes, harcos, megváltó) habitusa, érzelme, célja és szándéka között. Sem az ingázás, sem pedig a két státusnak való megfelelés nem problémamentes. (Gyakorlott terepkutatók sokat mesélhetnek, hogyan élték meg saját bőrükön mindezt). Igazából két külön identitás létezik: az „idegen” és a „közülünk” való, ami között elkerülhetetlen a konfliktus.
Az Avatar hősének viszontagságos életútja a Pandora bolygón, a Na’vi népei között kiválóan illusztrálja a going native valós folyamatának dilemmáit. Könnyebben el tudjuk képzelni – ebből a szempontból a google-en és messengeren nevelkedet diákság számára szemléltető eszköz is egyben.
A filmnek több, antropológiai szempontból érdekes mozzanata van, mint azt első látásra gondolnánk. A néző kb. az első 10 percben a gyarmatosításra asszociál, jómagam mondjuk az Irak & Afganisztán-párhuzamot sem látom feltétlenül erőltetettnek.
VálaszTörlésDe nemcsak a terepmunka allegóriája ez (nagy szó persze egy olyan filmre, amely 4 évig készült, de tényleges filmezés mindössze 30 napig zajlott - a többi a számítógép előtt történt a kék emberek és zöld indák tökéletesítésére). Az antropológusi szem is benne van a maga kliséivel és utópiáival: a bennszülött boldog és harmonikus életet él, "fejletlensége" "romlatlanságának" záloga, erősen szembenáll a saját természeti környezetét felemésztett "civilizált" földiekkel. Ott van az antropológusok által mindig csak keresett, ténylegesen meg nem talált ősmatriarchátus (ezúttal csak a női sámán képében), a kiszolgáltatottság, a kutatónál (sajátnál) szükségszerűen alacsonyabb státus. Tény, hogy tananyagként én is gondoltam már rá :)
Kedves Réka!
VálaszTörlésIgen, teljes mertékben igazad van. Szerintem ezek miatt jó a film. (Bár a látvány felülmúlhatatlan).
Laci
Ezt érdemes megnézni: Avatar = Pocahontas In Space http://inzert.wordpress.com/2010/01/04/avatar-pocahontas-in-space-picture
VálaszTörlésSzevasz Zsolt!
VálaszTörlésIgen, semmi uj e teren a nap alatt. A forma mas.
Laci