Nyílt tér – WC Világnap, Karácsony, Valentin Nap és December 1. Négyféle ünnep?

Ma van a WC Világnapja. Nem éppen klasszikus ünnep, de szerepe fontos. Ott, ahol az egészséges életkörülmények nem biztosítottak. Nyilván mindez a higiéniára hívja fel a figyelmet: évi kétmillió ember hal bele betegségbe emiatt, két és fél milliárd ember pedig nélkülözi a rendes vécézési körülményeket! De mi van a „Napok” mögött? A következőkben erre reflektálunk, az ünnepek prizmáján keresztül.

Az idő társadalmilag tagolt, különböző pillanatok, momentumok mást jelentenek, kell jelentsenek a társadalom, a kultúra tagjai számára. Az idő sohasem egynemű, nem folyamatos a jelentések szintjén. Vannak hétköznapok, amikor rutintevékenységeket kell végezni, és vannak az ünnepnapok, amikor kollektíven emlékezni szokás, másokkal együtt lenni, másokra kell gondolni. Képletesen fogalmazva: léteznek a vasárnapok.

Az ünnep tehát társadalmilag rendkívül fontos: arra való, hogy a közösség megerősítse, kifejezze identitását, válaszoljon arra a kérdésre, hogy valójában kik is vagyunk? És hogy ezt közösen másokkal megéljük, megtapasztaljuk – lényegében a kollektív tudatunk erősődik általa. Milyen ünnepek vannak, és hogy jön ide a WC Nap?

Először. A fenti logikában működő történelmi-állami ünnepek, amelyek a nemzetet erősítik, az állampolgári tagságot fűzik az államhoz. Ilyenek a Március 15. és Október 6. A magyarok miatt Romániában December 1. problémás, így szociológialag az ünnepválasztás „deficites”. Nálunk 1989 előtt pártünnepek voltak és a diktátorpárt, illetve a RKP-t, valójában a diktatúrát ünnepeltették. Azonban a társadalomban vannak más jellegű ünnepek is.

Másodszor. Léteznek és fontosak a vallási ünnepek, ezek a vallási hovatartozást, nézetrendszert fejeznek ki, de ezek is a közösséget erősítik. Fontosak, bár a szekularizáció miatt már nem mindenkinek és nem egyformán.

Harmadszor. Újabban - nálunk 15-20 éve, máshol a II. Világháború után - léteznek a kereskedelmi jellegű ünnepek, amelyek látszólag valami ünnepelnek, február 14, Valentin nap, a szeretetet, és a párkapcsolat ünnepe, de igazából ez és az ehhez hasonlók kitalalt ünnepek, és a fogyasztást szolgálják. Ezek is szaporodnak. Ne feledjük, a modern korszak hajnalán a kereskedelemnek fontos szerepe volt abban, ahogyan teszem azt ma Karácsonyt ünnepeljük. Az ajándékozás momentum újszerű jelenség. Először a felső osztályok tagjai ajándékoztak, aztán egyre többen engedhették meg maguknak.

Negyedszer. Aztán vannak azok az ünnepek, Napok, amelyek valamire fel akarják hívni a társadalom felelős tagjainak a figyelmét: Oregek napja, szegénység-ellenes nap, energia nap, a mai WC nap is ilyen. Ezek lehetnek Világnapok, vagy egy-egy ország saját napja, náluk immáron EU-s napok, ha így lehet mondani.

Mi az oka? Ez utóbbiaknak? A létező, szaporodó társadalmi problémák, amelyeket csak odafigyeléssel, közösen lehet megoldani: az állam, értsd a hatóság és a társadalom egyes tagjainak az összefogásával. Arra jók, hogy tematizáljanak problémákat, nehézségeket, hogy érzékennyé, fogékonnyá tegyék az embereket a probléma megoldása iránt. Ebben az NGO-k és a média szerepe nagy.

Összefoglalva: egyfelől az embereknek eredendően szükségük van az ünnepekre, hiszen a társadalom csak így működhet. Ha a társadalom bonyolultabbá válik, annál inkább, mert a nagy népességnövekedés miatt (is) egyre különbözőbbek vagyunk, valamivel össze kell bennünket globálisan is kötni, másfelől pedig egyre több a megoldandó probléma, amire csak így lehet a figyelmet felhívni, ílyetén lehet a problémát tematizálni.

Az jó kérdés, hogy mennyi az elég... mert meglehet, a "minden napra egy ünnep" logika révén éppen a dolog varázsa megy el...

Szabadidő. Érdekes filmek – Avatar, vagyis a going native 3D-ben

Tény, hogy az Avatar világjelenség lett. Tettek is érte a gyártók, hiszen az 500 millió dollaros előállítási- és marketing költségek példátlanok az eddigi filmtörténelemben. Cameron filmje kapcsán a december 18.-i premier óta már jóformán mindent leírtak a populáris és szaksajtóban egyaránt; hogy csodálatos, anti-kolonialista, Bush-ellenes, a terrorista-ellenes küzdelem kritikája, zöld ars poetica, profetikus, antimaterialista, misztikus, depressziót és öngyilkosságot okozó… többek között.

Szociológus szemmel nézve két szempontot emelnék mindenképpen ki.

Az egyik: kétségtelenül beteljesedett a „jóslat”. Mármint a médiák kapcsán megfogalmazott, „the mean is the message”, vagyis „a csatorna az üzenet”. A sztori másodlagossá vált, és a képi látvány, a néző szubjektív élménye egyértelműen elsődleges a sztorival, a történettel szemben. Majdnem mindegy mi történik a filmben, a hangsúly (és egyben az újszerűség) a fantasztikus 3D-s hatásokon van, ami a néző szemüveges szeme elé tárul. A klisékkel megpakolt forgatókönyv nem túl rossz, de nem is nagyon számít a látvány hatásai mellett.

A másik pedig: a „főhős a terepen”mozzanat. Klasszikus antropológiai folyamat és egyben probléma az a metamorfózis, amin a kutató megy keresztül, amíg terepmunkáját végzi. A megfigyelői szerepet fokozatosan átveszi a résztvevő szerepe, aki „ingázik” a tudós és a bennszülött státusok között. Kutatóként (ebben az esetben katonaként, kíváncsiként, kémként) feltett célja, „idegen” tudata, szándéka, szándéka és viselkedése, illetve cselekedete valamint „helyi” (beleérző, szerelmes, harcos, megváltó) habitusa, érzelme, célja és szándéka között. Sem az ingázás, sem pedig a két státusnak való megfelelés nem problémamentes. (Gyakorlott terepkutatók sokat mesélhetnek, hogyan élték meg saját bőrükön mindezt). Igazából két külön identitás létezik: az „idegen” és a „közülünk” való, ami között elkerülhetetlen a konfliktus.

Az Avatar hősének viszontagságos életútja a Pandora bolygón, a Na’vi népei között kiválóan illusztrálja a going native valós folyamatának dilemmáit. Könnyebben el tudjuk képzelni – ebből a szempontból a google-en és messengeren nevelkedet diákság számára szemléltető eszköz is egyben.

Társadalmi problémák - A fogyasztás, válság előtt

Az utóbbi évek folyamatos gazdasági növekedésének vannak szemmel látható eredményei is. Ezek talán leginkább a gombamód szaporodó, szuper- és hipermarketek, szabadidős funkciót betöltő nagy bevásárlóközpontok (plázák, mallok), vagy a belvárosokban megjelenő elitréteget kiszolgáló luxusboltok (amelyek lassan, de biztosan tűnnek el a válság hatására).

 De a nagyáruházakban egyelőre még sokan vásárolnak… Ennek történeti és társadalmi okai vannak, hiszen a múlt rendszer említése kapcsán a népesség többsége leginkább az áruhiányt, a boltok krónikus ürességét és a kényszerű sorbanállást említi – szociológia vizsgálatainkból tudjuk ezt. Az efféle szűkösségből mára már csak egyszerű emlék maradt, hiszen a piaci kínálatot korábban nem remélt sokszínűség, termékskála, választási alternatívák tömkelege jellemzi – egyszóval mára a „bőség zavara” képez valóságot (legalábbis elvben, hiszen a romló anyagi háttér függvényében számos termék továbbra is egyszerűen elérhetetlen a szegényebb helyzetben élők számára).

 Azonban akárcsak a hiány, az árubőség is komoly problémákat gerjeszt – az eltérés csak annyi, hogy más jellegűeket. Az átmenet vége többek között azt is eredményezte, hogy Románia szerves részévé vált annak a társadalmi és gazdasági rendszernek, amit a szakirodalom egyszerűen csak a kapitalista Nyugatnak nevez. A gazdasági folyamatok végső logikájának értelmében (minél több terméket és szolgáltatást megvásárolni, lehetőleg minél rövidebb időközönként) fogyasztói társadalom lettünk: annak minden latens és manifeszt problémájával, rendszerszerű belső ellentmondásaival együtt.

 Tehát lehet-e probléma a fogyasztás? A kérdésre adott választ az egyértelmű igen, hiszen a tartós és felfokozott fogyasztás kimeríti az energiatartalékokat, halmozza a hulladékot és hozzájárul a globális felmelegedéshez – erre korábban már részletesebben is reflektáltunk. Most elsősorban a kapitalista termelés és a fogyasztás mintája, valamint a fogyasztás és a polgári kultúra közötti ellentmondásra térünk ki, illetve rámutatunk a fogyasztói magatartás szerkezete és a társadalmi részvétel negatív irányú kapcsolatára. Nézzük meg ezeket közelebbről.

 A kapitalista gazdasági rend ma ismert Nyugaton kialakult formája lényegileg a tőkefelhalmozás elvére épül. A szerzett profit ismétel, szigorú racionális kalkuláció nyomán történő beruházási előfeltétele kizárja a nyereség személyes célokra történő felhasználását. A nyereséget további nyereséggé kell alakítani; ennek kezdetben vallási okai voltak (az önmegtartóztatás, a protestáns aszkézis), aztán egyszerűen hatékonysági ismérvek tartották működésben. Magyarán, a gazdasági célokat csak szigorú kalkuláció és önkontroll révén lehet elérni: a kapitalista gazdaság kultúrája a hideg számító tervezés köré szerveződött. Mára azonban a társadalom (nem termelő) többségére szemmel láthatólag egy ezzel ellentétes, fogyasztói kultúra jellemző: minél többet és többfélét fogyasztani (lényegében vásárolni), lehetőleg minél gyakrabban Ez a fajta nálunk is elterjedőben lévő magatartás a lényeges pontokon teljes mértékben ellentmond a kapitalizmus logikájának. Hedonista és idegen az önmegtartóztatástól, valamint irracionális, vagyis olyan termékeket és szolgáltatásokat is fogyaszt, amire valójában nincs is szüksége, s amit a divat és külső befolyás, nem az önálló döntés hatására vesz meg. A fogyasztói kultúra hazai térhódításának objektív okai vannak: egyrészt a múlt rendszer kísértő emléke, másrészt a nagyvállalatok által sikeresen kultivált fogyasztói éthosz összekapcsolódik a feltörekvő új közép és felsőosztály identitáskinyilvánítási igényével. A hivalkodó fogyasztás médiában való megjelentése mindennapos; az új generációk „bolti” szocializációjára pedig jó terrénumot kínálnak a plázák, ahol különféle finom és praktikus technikákkal (gyermekszekerek, játszóterek, gyermekeknek szánt törzsvásárlói kártyák, speciális standok, stb.) tudatos fogyasztókká nevelik-gyúrják a következő generáció tagjait – anélkül, hogy ők vagy szüleik ennek tudatában lennének. Az üzletközpontok a rendszeresen kiadott „újságok” és „hírlevelek” révén közvetlenül a privát szférába is behatolnak, mesterségesen átszabják a család költségvetését és időbeosztását. Sugallják, hogy mit és mikor kell vásárolni: a leszállított árut, akkor és ott, amikor a bolt éppen jónak gondolja. Böngészésül önálló tevékenységgé válik.

 A fogyasztói kultúra a polgári kultúra ideálja is ellentmondásban áll egymással. A polgári kultúra központi értékei szellemiek: elég a felvilágosodás szabadság, egyenlőség, testvériség hármasra gondolni, amire a modern társadalom eszméje ráépült. Továbbá, a polgári kultúrában a munka és a megfeszített munka eredménye az egyéni identitás forrása. Ez a közösségben betöltött társadalmi szerepben ölt testet.

 Az önmegtartóztatásra és céljait ésszerűen követő egyén feloldódik a felfokozott fogyasztásban, hiszen az egyén identitását is a sok esetben érzelmi-indulati okokból megvásárolt termékből származtatja: a reklámok által, kívülről vezérelten úgy véli, hogy „az vagyok, amit fogyasztok”. Az újonnan kialakult fogyasztói kultúra egyre inkább a szórakozás szerepét is betölti: a megfeszített munka után a vásárlás egyfajta szórakozás lesz, kielégülés. A plázákban éppen ezért összemosódnak a hagyományos szórakozás (mozi, játszótér, stb.) és a vásárlás, mint szórakozás tényleges határai. A fiatalabb generációk tagjai számára – a pillanatnyi anyagi fedezet hiányában – a vágyakozás és a tényleges vásárlás együttesen tölti be a szabadidőtöltés szerepét. A „shoppingolás” egyaránt utal a szisztematikus termékmustrára („mit vennék meg, ha most lenne pénzem rá” típusú attitűdökre) és a tényleges vásárlásra. A bolt tehát a megvalósítható vágyak színházává vált, az egyéni önmegvalósítás és identitástermelés nyilvános színhelyévé, katedrálisává.

 A fogyasztói kultúra egyik legfontosabb negatív következménye, hogy az egyének állampolgári szerepe és a közélettel szembeni magatartása módosul. A fogyasztással való „elfoglaltság” kikezdi a közösségi ügyekre való figyelést, a kritikai attitűdöt, az okoskodást. A többség esetében az állampolgár szerepét fokozatosan átveszi a fogyasztó szerep. A fiatal generációk tagjai – vélik a szekértők – sokkal hajlamosabbak lesznek elfogadni a hatalom esetleges túlkapásait, hiszen jólétük kritériumát a fogyasztás lehetőségében látják, mintsem politikai jogaik gyakorlásában.

 A fentebb megnevezett aspektusok természetesen trendek, irányok, azonban jó érzékelni, hogy a fogyasztás – ami természetesen fontos – még „nem minden”.