Közvélemény és alanyai – Basescu és a Hayssam-kockázat

Véget ért az elnökválasztási kampány első hete. Ennek egyik „hírbombája” a Gardianul napilap által felröppentett gyanú volt, miszerint a versenyben lévő jelenlegi elnöknek köze volna a „hazai fő terrorista”, Omar Hayssam futásához. A Jurnalul National olyan szövegrészeket publikált Hayssam és egy elnöki tanácsos közötti beszélgetésből, amiben utalások szintjén Basescu elnök ismételten felmerült. Világos, hogy a sajtó napokig tárgyalta az ügyet, egyesek pedig a Professzor megnevezés alatt minden kétséget kizáróan Basescut értették.

Két mozzanat érdekes ebben az ügyben. Az egyik az elnökjelöltek relatív passzív magatartása az ügy kapcsán. A Hayssam-ügy valahogyan marginális téma maradt, a jelenlegi ellenjelöltek közül egyiknek sem sikerült igazán azt tematizálni, az egyszerű választópolgárok nyelvére lefordítani (legalábbis egyelőre). Bár sok előnnyel járt volna számukra. Várható azonban, hogy a sajtó továbbra is napirenden tartja, különösképpen, ha újabb dokumentumok kerülnek napvilágra (amire megvan az esély, ahogy a küzdelem pillanatnyi állása tart).

A másik mozzanat az elnök magatartása. Basescu egy újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy „ez nem kampánytéma”. Más szavakkal, nem kommentálta, olyan valaminek állította be, mintha számára teljesen érdektelen lenne. Ez az attitűd jelenleg magabiztosságot sugall, azonban hosszabb távon visszaüthet. Különösen, ha újabb és egyértelmű dokumentumok jelennek meg, amit a választók egy része „elhisz” – a média azon van, hogy a választók ezt meg is tegyék. Miről van szó? Egyszerűen arról, hogy ez a magatartás visszaüthet, ha a hitelt adók száma meghalad egy kritikus küszöböt.

A politikai marketing ezt Dukakis-effektusnak nevezi. Az egyenlet elemei a következők: egy jelöltet negatív vádakkal illetik; az nem hárítja el, nem reagál rá; a téma továbbra is napirenden van; növekszik azoknak a száma, akik reakcióra várnak illetve azoké, akik hitelt adnak a vádaknak. Ennek eredménye: a jelölt hitelének romlása. A jelenség megnevezése konkrét esetet jelöl.

1988-ban Michael Dukakis (demokrata) és a George Bush (republikánus) mérkőzött meg az elnöki tisztségért. Dukakis korábban kormányzó volt Massachusetts-ben, és támogatott egy intézkedést, aminek értelmében erőszakot elkövető elítélteket engedtek szabadon hétvégére. Az egyik elítélt (Willie Horton) a szabad hétvégén gyilkosságot követett el. Bush kampánymenedzserei Dukakist egy tévé-klipben úgy mutatták be, mint a bűnözök protektora. Ez volt a híres The Willie Horton klip, a negatív reklám-kampány tiszta típusa. Duakisék erre nem reagáltak, és mire észbe kaptak (reakció hiányában egyre többen gondoltak rá úgy, mint aki a történtekért felelős) jelöljük fontos pontokat vesztett, hiszen a késői reakció mentegetőzésnek hatott. Azóta a politikai kommunikáció egyik törvényévé vált, hogy a vádakra mindég válaszolni kell (és időben).

Abban az esetben, ha a Hayssam-ügy tovább fejlődik, könnyen meglehet, hogy az elnök megbánja, miért nem foglalt korábban állást.