Közvélemény és alanyai - “Hosszú forró nyár”. Gondolatok a népszavazásról 1.0

A következő bejegyzés-sorozatban a pillanatnyi (rendkívüli) politikai helyzetet elemezzük. Kitérünk majd a megelőző esemény-sor bemutatására, a tágabb társadalmi kontextus vázlatára, a helyzet fő paramétereinek bemútatására, majd a lehetséges következményeket és forgatókönyveket tárgyaljuk.

1.0. Hogyan jutottunk ide? Releváns szemelvények a közelmúlt eseményeiből

Véget ért a népszavazás és az azt megelőző “meggyőző kampány” - már ha ezt annak lehet nevezni. Majdnem ténynek lehet tekinteni, hogy bármi is legyen, a történetnek nem lesz egyhamar vége: elérkezett a hosszú, forró politikai nyár. Csak kemény idegzetűeknek vagy ignoránsoknak! - ez lehet a közeljövő jelmondata...

A helyhatósági választásokon elért elsöprő győzelem után, beindult az USL-s turbómotor: “privatizálták” a Hivatalos Közlönyt, lecserélték a házelnököket, kirúgták az ombudsmant, aztán felfüggesztették a hivatalban lévő elnököt - többek között. (A PDL-s hivatalos kommunikáció ellenére, ebben a politikai gyakorlatban semmi újszerű nem volt: lényegében mindenki ezt tette korábban is, csak diszkrétebben. Akárcsak az előttük lévők korábban is. Ez nem azt jelenti, hogy helyesen is tették, de hasonló “államcsínyeket” sajnos már korábban is elkövettek...).  Bár a Băsescu felfüggesztésének projektje érezhetően benne volt a mindenkori “USL-s szép remények” listáján, a folyamatokat mégis a Nastase-ítélet siettette. Ez volt az a pont, amikor a korábbi korlátozott politikai háború egyszeriben totális csatározássá fajult. A jelek szerint meg az is marad, sőt...

A Nastase-féle (ál)öngyilkosság alkalmával hullajtott vércseppek azonnal kiváltották a nyers, totális “vendetta-politizálást”; egyszeriben minden személyessé vált, a nyomelemeiben mégis létező versengő-politika helyébe hangsúlyosan az ellenség-politika lépett (ebben a játékos-elnök praxis-teremtő szerepe kapitális, hiszen az ellenség-politika alapjait az ő fektette- és járatta be az elmúlt években). Magyarán: a Nastase-ítélet óta a cselekvéseket a személyes indulatok alakítják, a lépéseknek és ellenlépéseknek elsősorban érzelmi-affektív alapja van. Ebben a totális háborúban már nincsenek szabályok, a szereplők végső célja a másik fél teljes megsemmisítése, hiteltelenítése, kölcsönös bebörtönzése. 

A lépések és ellenlépések nem kiszámíthatóak, a hatások alig kontrolláltak, gyorsan változnak, a táborokra jellemző “pillanatnyi érzelmi klíma és hangulat” eredményeképpen.  Lásd a kampánytémákat, fenyegetéseket, felhívásokat. A politikusok már a látszatra sem adnak: egymás szavába vágnak, nyíltan és sűrűn hazugozzák egymást, kölcsönösen titkos és félig titkos dossziékkal zsarolnak, tapasztalt kocsisokat megszégyenítő módon gyalázzák az ellenfelet és mindenekelőtt címkéznek, stigmatizálnak... A ma még felfüggesztett és az érvénytelen ellenszavazatok mentén “elkergetett” elnök ebben (is) “világbajnok”: a jelenlegi akasztók, (suspendaci), fegyencek (puscariabili), majom, kínos-nevetséges (penibilul) stigmák természetszerűen követték a büdös cigány, pina, lagymatag (gaozar) kifejezéseket. A másik fél sem rest a hazug, szarházi, gazember címkék sűrűn felemlegetésében. 

Tehát a közelmúlt legfontosabb eseményei a Nastase-ítélet, illetve az általa kiváltott irracionális akciók és reakciók sora. A másik a főtt béka-effektus szerint degradálódott politikai stílus és beszédmód térnyerése a politikai kommunikációban, a trasszeizmus jelensége, valamint  az USL-s helyhatósági győzelem (amit a kormányváltás előzött meg).

Közvélemény és alanyai – Basescu és a tízszázalékos küszöb esete. Fewer is the better?

Basescu elnök tízszázalékosra akarja emelni a parlamenti küszöböt. Ez az RMDSZ végét jelentheti. Adott esetben a PNL-t marginalizálja. Azonban a demokráciára sincsen feltétlenül kedvező hatással, sőt. Széles társadalmi nagycsoportok érdekképviselet nélkül maradnak, kiemelten a magyar kisebbség. A kétpártrendszer erőszakos kiépítése további kockázatokat jelent: ha a két nagypárt egymással kiegyez, senki sem gyakorolhat felettük ellenőrzést. Kell ez Romániának, ami húsz éve lábalt ki egy totalitárius rendszerből és ahol a társadalom erősen fragmentált és heterogén?

Basescu víziója egy idejétmúlt modellt idéz: az egyszerű többségi demokráciamodellt (ennek aktualizált formáját egyébként a két legrégibb demokrácia alkalmazza: az USA és Nagy Britannia).

A demokráciában a többség és a kisebbség közötti viszonyról tehát két felfogás honos. Az egyik az egyszerű többségi, a másik pedig a pluralista modell. A többségi demokrácia modelljében a többségi – kisebbségi vélemények (és szavazatok) mennyiségi eloszlása koordinálja a kormányzati politikáját (cselekvéseit és döntéseit). A többségi vélemények jelentik a kormányzat legitimitásának a fő forrását (az állampolgároknak a legalitásba vetett hite mellett).

A pluralista demokráciának alaptétele, hogy mindég figyelembe kell venni a többségtől eltérő véleményeket is. Törvényesen garantálni kell a kisebbségi vélemények kinyilvánítási lehetőségét, illetve törekedni kell a kisebbségi érdekek és akaratok sikeres gyakorlatba ültetésére. Mindez konszenzuskereső mechanizmust feltételez: arra vonatkozik, hogy a társadalom szegmensei közötti konfliktusokat ne más konfliktusok gerjesztésével, hanem kompromisszumos formában oldják meg. A pluralizmus a társadalom természetes tagoltságát és a politikai hatalom ennek megfelelő megosztását fejezi ki, vagyis azt az állapotot, amelyben a hatalomnak és a befolyásnak számos alapja és forrása van.

A két modellben eltérő a statisztikai kisebbség (faji-etnikai csoportok, bevándorlók, szexuális kisebbségek) befolyása és szerepe. A többségi modell azt feltételezi, hogy a politikai döntéseket kizárólag a többség akarata artikulálja. Így a kisebbségi érdekeik érvényesítse problémás – egyszerűen azért, mert kevesebben vannak. A pluralista modell pedig amellett érvel, hogy a társadalom heterogén, sok kérdésben mindig megosztott, nem konvergens, tehát a többségi és kisebbségi vélemények közös pontjait kell megkeresni, és konszenzust kialakítani.

Ugyanis a demokrácia a weberi értelemben vett modern legális-racionális uralomnak megfelelő politikai rendszer. Politikai tagoltságot, többféle gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai értéket, valamint az alternatívák természetes és kiküszöbölhetetlen sokféleségét feltételezi. A demokráciában egyszerre több különböző érdek van jelen, ezek egymással versengenek és a hatalommegosztás intézményei révén szabályos időközönként – a szabad, általános és titkos választások során - részesülnek a hatalomból. A modern, egyre inkább participatív demokráciának feltétele tehát a pluralizmus, vagyis az egy időben és ugyanabban az államban egyszerre több, különböző (olykor egymásnak ellentmondó, de mindenképpen eltérő) politikai törekvés létezésének lehetősége és természetessége. Az érdekek, értékrendek, ideológiák, pártok, politikai és civil intézmények egymással versengő sokfélesége egyszerre kell jelen legyen – a törvényhozásban is!

A jelek szerint a jelenlegi elnöknek a legkisebb baja is nagyobb annál, hogy a demokráciát erősítse…

Közvélemény és alanyai – Basescu és a Hayssam-kockázat

Véget ért az elnökválasztási kampány első hete. Ennek egyik „hírbombája” a Gardianul napilap által felröppentett gyanú volt, miszerint a versenyben lévő jelenlegi elnöknek köze volna a „hazai fő terrorista”, Omar Hayssam futásához. A Jurnalul National olyan szövegrészeket publikált Hayssam és egy elnöki tanácsos közötti beszélgetésből, amiben utalások szintjén Basescu elnök ismételten felmerült. Világos, hogy a sajtó napokig tárgyalta az ügyet, egyesek pedig a Professzor megnevezés alatt minden kétséget kizáróan Basescut értették.

Két mozzanat érdekes ebben az ügyben. Az egyik az elnökjelöltek relatív passzív magatartása az ügy kapcsán. A Hayssam-ügy valahogyan marginális téma maradt, a jelenlegi ellenjelöltek közül egyiknek sem sikerült igazán azt tematizálni, az egyszerű választópolgárok nyelvére lefordítani (legalábbis egyelőre). Bár sok előnnyel járt volna számukra. Várható azonban, hogy a sajtó továbbra is napirenden tartja, különösképpen, ha újabb dokumentumok kerülnek napvilágra (amire megvan az esély, ahogy a küzdelem pillanatnyi állása tart).

A másik mozzanat az elnök magatartása. Basescu egy újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy „ez nem kampánytéma”. Más szavakkal, nem kommentálta, olyan valaminek állította be, mintha számára teljesen érdektelen lenne. Ez az attitűd jelenleg magabiztosságot sugall, azonban hosszabb távon visszaüthet. Különösen, ha újabb és egyértelmű dokumentumok jelennek meg, amit a választók egy része „elhisz” – a média azon van, hogy a választók ezt meg is tegyék. Miről van szó? Egyszerűen arról, hogy ez a magatartás visszaüthet, ha a hitelt adók száma meghalad egy kritikus küszöböt.

A politikai marketing ezt Dukakis-effektusnak nevezi. Az egyenlet elemei a következők: egy jelöltet negatív vádakkal illetik; az nem hárítja el, nem reagál rá; a téma továbbra is napirenden van; növekszik azoknak a száma, akik reakcióra várnak illetve azoké, akik hitelt adnak a vádaknak. Ennek eredménye: a jelölt hitelének romlása. A jelenség megnevezése konkrét esetet jelöl.

1988-ban Michael Dukakis (demokrata) és a George Bush (republikánus) mérkőzött meg az elnöki tisztségért. Dukakis korábban kormányzó volt Massachusetts-ben, és támogatott egy intézkedést, aminek értelmében erőszakot elkövető elítélteket engedtek szabadon hétvégére. Az egyik elítélt (Willie Horton) a szabad hétvégén gyilkosságot követett el. Bush kampánymenedzserei Dukakist egy tévé-klipben úgy mutatták be, mint a bűnözök protektora. Ez volt a híres The Willie Horton klip, a negatív reklám-kampány tiszta típusa. Duakisék erre nem reagáltak, és mire észbe kaptak (reakció hiányában egyre többen gondoltak rá úgy, mint aki a történtekért felelős) jelöljük fontos pontokat vesztett, hiszen a késői reakció mentegetőzésnek hatott. Azóta a politikai kommunikáció egyik törvényévé vált, hogy a vádakra mindég válaszolni kell (és időben).

Abban az esetben, ha a Hayssam-ügy tovább fejlődik, könnyen meglehet, hogy az elnök megbánja, miért nem foglalt korábban állást.

Közvélemény és alanyai - Az elnök útjai kifürkészhetetlenek? Basescu újabb ötlete

A múlt héten újabb ötlettel rukkolt elő a hivatalban lévő elnök. A cinikusok azt is mondhatnák, előállt egy „olcsó megoldással”: az időszak költségsporló hangulatával összhangban azt szeretné megkérdezni a néptől, csapják-e el a törvényhozók jó felét? A javasolt népszavazásról van szó, amit Basescu elnök az elnökválasztás napjára szeretne kiíratni. Talán nem is véletlenül…

Kétségtelen, hogy ha sikerül a tervet keresztülvinnie, akkor a népszavazás növelheti az újraválasztási esélyeit. De felmerül a kérdés: ami jó neki, az egyben a demokráciának, tehát közvetetten a népességnek is jó?

A parlament képezi a demokrácia központi intézményét. A modern társadalomban a hatalom (döntéshozók) hatalomgyakorlásához szükséges legitimitását a népből meríti. A legitimitás arra vonatkozik, hogy a vezetettek beleegyeznek abba, hogy mások az ők nevükben a társadalom vezetéséhez elengedhetetlen döntéseket meghozzák, gyakorlatba ültessék, és kötelező érvényűvé tegyék. Ennek legfontosabb eszköze a választás: a modern demokráciák képviseleti elven működnek, a nép választással delegálja a hatalmat, más szavakkal ruház fel egyeseket a döntéshozásra. Lényeg a „sokak uralma”, mert ezzel elejét lehet venni a hatalom túlzott koncentrálódásának. Szintén ezt a célt szolgálja a hatalmi ágak (törvényhozás – parlament -, végrehajtás – kormány és elnöki hivatal -, igazságszolgáltatás) intézményes szétválasztása és kölcsönös ellenőrzése. Kulcskérdés tehát, hogy ezek az intézmények egymást hatékonyan kontrollálják.

Az elnök javaslata – amellett, hogy egyértelmű választási célokat szolgál – a parlament szerepének korlátozását célozza, a „kevesebb törvényhozó, kisebb kontroll” el alapján; ez pedig az autoriterebb vezetés kockázatát rejti magába (ami összeillik egyébként a játékos-elnök filozófiával).

A kezdeményezés kétségtelenül (és veszélyesen) népszerű, hiszen az elmúlt húsz évben a lakosság szemében a parlament testesítette meg az új rendszer minden diszfunkcióját, és a piacgazdaság által teremtett negatív következmények végső okát. A Barométer közvélemény-kutatások összes eredménye szerint a parlament folyamatosan a legkevesebb bizalmi indexeket produkálta. A skála másik végén a katonaság, az egyház és az elnöki hivatal áll. Amelyekről nem az mondható el, hogy demokratikusak.

A parlament működésére vonatkozó információk hiányában (értsd, az igazi munka a szakbizottságokban folyik, a plénum rendszerint legitimációs célokat szolgál, stb.) a választók az olykor sokszor alvó képviselők, a hiányzások láttán az intézményt a korrupció megtestesítőjeként érzékelik. Az elnök felvetése erre alapoz, ugyanakkor a kérdést – hamisan – mennyiségi természetűként veti fel: kevesebb képviselő, kevesebb pénz, és kevesebb korrupció.

Az igazi tétje azonban a kontroll hangsúlyának elmozdítása a „kevesek” irányába. Ami a romániai félelnöki politikai berendezkedés jelenlegi formájában is immanensen benne rejti a hatalmi túlkapások lehetőségét.

Mindezek a kockázatok a kommunizmus „hagyatékának” köszönhetően reális kihívást jelenthetnek a demokráciára nézve.

Közvélemény és alanyai - Augusztusi csillaghullás? Băsescu a spirálban

Az utolsó három (INSOMAR, BCS, CSOP) nyilvánosságra hozott politikai közvélemény-kutatás becslései szerint a jelenlegi Băsescu elnökre a választási opcióval rendelkezők 35 százaléka szavazna. Az elnök tanácsadói is tudják, hogy ez jócskán elmarad a felfüggesztést elsöprően elutasító népszavazás eredményétől, de a tavalyról megszokott népszerűségi indexektől is. A „régi szép időkben” Băsescu már első fordulóban nyert volna, most – amikor a valóságban is elnökválasztások lesznek – ez már aligha következik be, sőt, akár el is veszítheti tisztségét.

Eszmefutatásunk nem esélylatolgatás, hiszen a jövőben bármi történhet, ha a jelenlegi egyenlet valamelyik változója módosul. Csupán megkíséreljük megragadni azokat a tágabb és mögöttes folyamatokat, ami a jelenlegi 35 százalékhoz vezet(he)tek. Véleményünk szerint három plusz egy ilyen ok lehet.

Egyfelől: a népszerűség általános trendjei. Ha idősor-elemzést végzünk a megválasztott elnökök népszerűségi mutatóinak tükrében, akkor a következők derülnek ki. A választási ciklusok elején a mindenkori elnök népszerűsége magas; a megválasztás után még kicsivel népszerűbb is, mint amennyi szavazatot a választáson ténylegesen begyűjtött. (Ez annak tudható be, hogy a szavazáson távolmaradók bő ötöde rendszerint a győztessel azonosul, és a mérések során „úgy emlékszik”, a nyertesre szavazott). A ciklus közepéig a népszerűség enyhe, de folyamatos növekedést mutat, majd tetőzik. A két választás közötti időszak fele után azonban a népszerűség görbéje elindul lefele. Ez a „lázgörbe” volt jellemző 1996 után Constantinescu, majd Iliescu elnökre is 2000 után. Egyiket sem választották újra. De Băsescu esetében sem volt lényegesen másképp a 2004 decembere és 2007 áprilisa közötti periódusban. Ő 2004-ben a leadott szavazatok alig felével győzött, aztán hirtelen megugrott a népszerűsége, ami 2007 januárjában tetőzni látszott; ezután beállt a lassú, de érzékelhető „hagyományos” hanyatlás. Egyvalami azonban teljesen másképpen alakult: tavasszal a parlament felfüggesztette tisztségéből, ami lehetőséget adott számára, hogy a választókkal közvetlenül kommunikálhasson; így javított a népszerűségén. Nos, az idősor-elemzésből kiderült, hogy ezek a ciklusok átlagban négyéves periódusokra kalibrálódtak. Azonban az elnök mandátuma újabban ötéves. Ami úgy véljük éppen elég arra, hogy a népszavazás során másodjára csúcsosodott népszerűségi index befuthassa leszálló ágát is.

Másfelől: az elnök pillanatnyi státusa. Az összes elnökjelölt közül Băsescu az egyetlen, aki hivatalosan még nem jelölt. Csak potenciális, de nem biztos jelölt. És ezt a közvélemény-kutatás alanyai is jól tudják, hogy különbség van a „lehet-hogy-jelölt-lesz” és a szándékát már hivatalosan is bejelentő jelöltek között.

Végül: az elhallgatás spirálja. Ezt a nyilvánosságban folyó közbeszéd hangja, tartalma, és az agenda-setter szerep határozza meg. Jelenleg már mindenki számára világos, hogy pillanatnyilag nem Băsescu alakítja a közbeszédet: mások dobnak be témákat, határozzák meg a prioritási sorrendet, a közviták paramétereit, ennek keretét. Ez önmagában egy súlyos veszteség. Ennek azonban van egy nagyon fontos, meglehet döntő következménye is: Băsescu egyféle bezáruló és halkuló spirálba került. Miről van szó?

Az elhallgatás spirálja a kinyilvánított egyéni és közösségi (értsd össztársadalmi) vélemények kölcsönhatásának eredménye. Az E. Noelle-Neumann által megfogalmazott gondolat lényege, hogy az embert az izolációtól való félelem jellemzi: az egyének társadalmi interakcióikon keresztül befolyásolják egymás vélemény-nyilvánítási hajlandóságát, illetve a vallott véleményeket, preferenciákat. Éppen emiatt az egyének egy ún. kvázi-statisztikai percepcióval rendelkeznek, ami meghatározza az egyének politikai véleményeinek a kinyilvánítási hajlandóságát. Magyarán, az emberek gondolnak valamit arról, hogy a többség kit preferál. Aztán, a közösség szintjére vonatkozó vélemények eloszlásáról való elképzelés egyéni szinten meghatározza a vélemény-nyilvánítási hajlandóságot. A vélemény-nyilvánítási hajlandóság visszahat a rendszer szintjére, és kivált egy dinamikát. A kvázi-statisztikai percepció arra vonatkozik tehát, hogy az egyénekben kialakul egy elképzelés arról, hogy a társadalom, a rendszer szintjén a vélemények statisztikai eloszlása hogyan alakul. Fontos kiemelni, hogy a percepció nem empirikus alapú, hanem inkább benyomás, hit, de statisztikainak vélt „valóságra” vonatkozik. Mégis, az egyének azt gondolják, hogy helyesen tudják, ismerik, a vélemények rendszerszintű eloszlását. Hogy rendszerint honnan „tudják”? A médiaüzenetek egyéni értelmezéseiből, benyomásaiból, a másokkal való beszélgetésekből. A romániai média többsége jelenleg „a mogul ügyek miatt” erősen elnökellenes… tehát az egyének is érezhetik, hogy „vesztésre áll”.

Továbbá, azok, akik a saját vallott véleményeiket a hovatartozási csoportban és közösségben vagy a társadalomban domináns, többség által osztott véleménynek képzelik, a továbbiakban magas hajlandóságot mutatnak véleményeik nyilvános kifejezésére és hangoztatására. Míg, az előbbiekkel gyökeres ellentétben, akik saját véleményeiket kisebbségben levőnek érzékelik, kisebb hajlandóságot mutatnak a kinyilvánításra, és csendesek, hallgatagok, silent-ek maradnak. Más szavakkal, a „vélt többség egyre inkább beszél, a kisebbség meg egyre inkább hallgat”. Még egyszer, az hogy ki a többség, az nem pontos empirikus adatokon alapul, hanem azon, mit gondolnak, sejtenek, éreznek az egyének domináns véleménynek. Az izolációtól való félelmükben, az egyének szeretik az erősebb oldal mentén érezni magukat, ezért egyre többen teszik de facto magukévá a többséginek vélt-gondolt véleményt. Ami aztán az önmagát beteljesítő jóslat alapján sok esetben tényleges többségi véleménnyé válik. A Băsescu-ellenes trösztök látványosan dolgoznak érte. Ezek a hangok meg egyre erősebbek – az 59 százaléktól a 35 százalékig való pontkülönbség ezt egészen jól kifejezi.

Kiegészítésképpen: a válság. A válság miatt a népesség spontánul is felelősöket keres, amellett, hogy a krízis a fenti folyamatokat is katalizálja.

Minden esetre a 35 százalék korántsem a véletlen műve!