A múlt héten újabb ötlettel rukkolt elő a hivatalban lévő elnök. A cinikusok azt is mondhatnák, előállt egy „olcsó megoldással”: az időszak költségsporló hangulatával összhangban azt szeretné megkérdezni a néptől, csapják-e el a törvényhozók jó felét? A javasolt népszavazásról van szó, amit Basescu elnök az elnökválasztás napjára szeretne kiíratni. Talán nem is véletlenül…
Kétségtelen, hogy ha sikerül a tervet keresztülvinnie, akkor a népszavazás növelheti az újraválasztási esélyeit. De felmerül a kérdés: ami jó neki, az egyben a demokráciának, tehát közvetetten a népességnek is jó?
A parlament képezi a demokrácia központi intézményét. A modern társadalomban a hatalom (döntéshozók) hatalomgyakorlásához szükséges legitimitását a népből meríti. A legitimitás arra vonatkozik, hogy a vezetettek beleegyeznek abba, hogy mások az ők nevükben a társadalom vezetéséhez elengedhetetlen döntéseket meghozzák, gyakorlatba ültessék, és kötelező érvényűvé tegyék. Ennek legfontosabb eszköze a választás: a modern demokráciák képviseleti elven működnek, a nép választással delegálja a hatalmat, más szavakkal ruház fel egyeseket a döntéshozásra. Lényeg a „sokak uralma”, mert ezzel elejét lehet venni a hatalom túlzott koncentrálódásának. Szintén ezt a célt szolgálja a hatalmi ágak (törvényhozás – parlament -, végrehajtás – kormány és elnöki hivatal -, igazságszolgáltatás) intézményes szétválasztása és kölcsönös ellenőrzése. Kulcskérdés tehát, hogy ezek az intézmények egymást hatékonyan kontrollálják.
Az elnök javaslata – amellett, hogy egyértelmű választási célokat szolgál – a parlament szerepének korlátozását célozza, a „kevesebb törvényhozó, kisebb kontroll” el alapján; ez pedig az autoriterebb vezetés kockázatát rejti magába (ami összeillik egyébként a játékos-elnök filozófiával).
A kezdeményezés kétségtelenül (és veszélyesen) népszerű, hiszen az elmúlt húsz évben a lakosság szemében a parlament testesítette meg az új rendszer minden diszfunkcióját, és a piacgazdaság által teremtett negatív következmények végső okát. A Barométer közvélemény-kutatások összes eredménye szerint a parlament folyamatosan a legkevesebb bizalmi indexeket produkálta. A skála másik végén a katonaság, az egyház és az elnöki hivatal áll. Amelyekről nem az mondható el, hogy demokratikusak.
A parlament működésére vonatkozó információk hiányában (értsd, az igazi munka a szakbizottságokban folyik, a plénum rendszerint legitimációs célokat szolgál, stb.) a választók az olykor sokszor alvó képviselők, a hiányzások láttán az intézményt a korrupció megtestesítőjeként érzékelik. Az elnök felvetése erre alapoz, ugyanakkor a kérdést – hamisan – mennyiségi természetűként veti fel: kevesebb képviselő, kevesebb pénz, és kevesebb korrupció.
Az igazi tétje azonban a kontroll hangsúlyának elmozdítása a „kevesek” irányába. Ami a romániai félelnöki politikai berendezkedés jelenlegi formájában is immanensen benne rejti a hatalmi túlkapások lehetőségét.
Mindezek a kockázatok a kommunizmus „hagyatékának” köszönhetően reális kihívást jelenthetnek a demokráciára nézve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése