A városszociológia egyik fő klasszikus iskolája szerint a város és annak tere, terepe a személytelenség, az atomizáció, az idegenség, és az elidegenedés helye. Más szavakkal a város, mit társadalmi tér a társadalmi kapcsolatok ellen hat, az egyéneket egymástól szétválasztja, a köztük lévő organikus kapcsolatok kialakulását pedig meggátolja. Ebben a logikában a város nagyjából egy vesztőhelyhez hasonlít leginkább, ahol a személytelen és kíméletlen verseny zajlik. Mindezeket azzal támasztják alá, hogy a közeli szomszédok alig ismerik egymást, az utcán megsérült emberen senki sem segít, a buszban az emberen nem elegyednek egymással szóba. Az udvarias figyelmetlenségről beszélünk.
A tegnap a kolozsvári AltArt műhely Viitorul probabil/Lehetséges jövő név alatt folytatta a városi terek belakásának művészi-szociológiai projektjét; ennek lényegi célja felhívni a kisemberek figyelmét arra, hogy a köztér nem csupán a helyváltoztatás közege, hanem a társadalmi és közösségi kapcsolatoké is.
Vannak-e a városban olyan terek, amelyek az emberi kapcsolatok spontán kialakulását szolgálják? Ahol az emberek „csak úgy” szóba állnak egymással? Természetesen vannak, ezek közül pedig kiemelkedő jelentőségű a Kolozsváron nagy hagyománnyal rendelkező ócskapiac, népszerűbb és a köznyelvbe beágyazott nevén, az Ószer.
Az Ószer – ami lassan egy szabad ég alatti régiségkereskedés lesz – tipikusan ilyen hely a mai Kolozsváron. A színtér, a helyzet, a szereplők tipikus viselkedése együttesen ebből az érdekes terepből tipikus szociopetális teret hoz létre. A proxemikának nevezett szakantropológiai ág (Lásd E. T. Hall Rejtett dimenziók című olvasmányos könyvét) megállapításai szerint a fizikai tér mindég társadalmi teret képez, hiszen azt emberek használják. Az emberek térben élnek, azt kulturális jelentésekkel ruházzák fel, ismeretek, tapasztalatok, érzelmek és szimbólumok tapadnak hozzá. Más szavakkal a tér mindég jelentéseket hordoz, ezzel társadalmivá válva.
Kétféle társadalmi tér van: amelyik facilitálja, katalizálja, generálja a társadalmi kapcsolatokat, interakciókat, illetve amelyik ennek ellenében hat. Vagyis szociopetális és szociofugális társadalmi terekről beszélünk.
Az Ószer egészében az „idegenek” közötti kapcsolatok irányába hat: a kötelező alkudozás, a sokszor ismeretlen termékekről szerzendő információk a potenciális vásárlók csevegését, közös okoskodást, az ár kollektív mérlegelését vonja maga után. Érdekes módon mindezt spontánul, mintegy igazolva a Hall-i tézist, miszerint a tér berendezése, az objektumok jellege, a tipikus cselekvések „összehozhatják” az embereket. Mi kell ehhez: az embereket be kell vinni az ilyenféle terekbe. Természetesen a városi tervezők tudatosan oda kellene figyeljenek, hogy az épületek közötti tér lehetőség szerint szociopetális legyen.
És most vissza az AltArt-hoz. A kezdeményezés és folyamat éppen ezért dicséretes: hiszen adott városi helyeket társadalmi terekké kíván változtatni, más szavakkal az embereket akarja „oda bevinni”, nekik „birtokba adni”, domesztikálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése