A lakáskérdés feszegető korábbi három bejegyzésemben amellett érveltem, hogy a kommunista modernizációs projekt urbanizációs gyakorlata jelentősen meghatározta a jelenkori romániai lakáskérdést. A masszív blokképítések öröksége számos lakhatással kapcsolatos társadalmi probléma oka: magas népsűrűség, a lakásprivatizáció, a kooperációs-deficit, tulajdonlás kultúrája, a szegénység és szegregáció csapdája valamint a jelenkori lakáshiány újabb blokkok általi megoldásának filozófiája. A „nehéz örökség” természetesen ezzel nem merül ki: az egyik éppen most bontakozik ki, éri el a kritikus küszöböt. És ez nem más, mint a parkolás kérdésköre.
Tény, hogy a blokknegyedek kommunista tervezőasztalon készültek. Az akkori rendszer az (erőltetett) urbanizációt kizárólag mennyiségi természetűként kezelte: a több városlakó, és több blokk egyenértékű volt a városiasodás magasabb fokával. Ugyanakkor ezek a tervek egyáltalán nem számoltak az idővel, mint változóval (jellemzővel, aminek értéke módosulhat) – ezek a tervek és a ráépülő városnegyedek atemporálisak voltak: egyáltalán nem kalkuláltak azzal az eshetőséggel, hogy az ott lakók életmódja megváltozhat, új igények és szükségletek léphetnek színre, hogy a negyedek (egyszer) újabb funkciókat is ki kell szolgáljanak. (Persze az akkori rendszer sokat tett azért, hogy a dolgok ne változzanak, különösen ne a kárára).
Itt most egyetlen dimenziót emelnék ki: az autóval való ellátottság növekedését, és a parkolást.
A kommunista blokk negyedek jelenleg a parkolás szempontjából teljesen diszfunkcionálisak. Harminc-negyven éve úgy gondolták, csak a kiváltságosoknak lesz autója, és azok kevesen lesznek. Így aztán a parkolás kérdését teljesen figyelmen kívül hagyták: erre szánt terek egyszerűen nem léteznek.
A helyzet időközben radikálisan megváltozott. A rendszerváltás után a blokklakók közül egyre többen vásároltak autót. Az autószám növekedéséből fakadó pakolási problémát az autótulajdonosak a korábban megjelent megoldást alkalmazták, immár valamivel szélesebb skálán. A blokkok közötti „senki földjén” (szabad és könnyen megközelíthető helyeken) kollektív összefogással garázsokat építettek. Ezek a pionírok menetközben ezt az egyébként illegális lépést a hatóságokkal karöltve legalizálták: az önkormányzat a de facto helyzetből kiindulva jövedelmi lehetőséget látott az egyébként köztéren épített garázsok adóztatásából. Ez ideig-óráig elodázta a problémát.
Az elmúlt évek gazdasági növekedésének egyik eredménye volt az autók számának soha nem látott növekedése: a Logan színrelépése és a lízinglehetőségek a „romániai álom” egyik lényegi elemének a megvalósíthatóságával is járt: egyre többen váltak boldog autótulajdonossá. Ebben a szakaszban a parkolás kérdése az érdekeltek számára már sürgősen megoldandó helyzetet teremtett: ezeket az autókat valahol tárolni kellett. Ebben a szakaszban a mikroközösség még tudott valamit kezdeni: nekilátott szisztematikusan felszámolni a még létező zöldövezeteket, a blokkok közötti tereket parkolókká átalakítani. Legtöbbször a tradíció elvét alkalmazták: minél régebbi volt egy lakos, annál nagyobb esélye volt, hogy egy imigyen kialakított „házilag előállított” parkoló gazdája lehessen. Ezeket a magánparkolókat a hivatal utólag megint kénytelen volt legálisan is elismerni, bár maga a helyfoglalás kvázi-illegális volt. Amúgy ezek a parkolóhely-kialakítások nagyon széles skálán mozogtak, annak függvényében, hogy a blokknak és a lakosoknak milyen volt a státusa és társadalmi pozíciója, valamint a környéken mekkora volt a népsűrűség.
A harmadik szakaszban, amikor a regisztrációs adót ideiglenesen eltörölték, a személygépkocsik száma exponenciálisan megugrott. Ekkor már csak az úttesten lehetett parkolni: a főbb utak így estére alvó parkolókká váltak. A mellékutcákban a hatóság megint a régen bevált módszert alkalmazta: berajzolta parkolóknak, adó ellenében.
De a főutakon ezt már nem lehetett alkalmazni. Az autók számának növekedése és a parkolás a közlekedést a robbanásig akadályozta. (A kolozsvári közlekedésről lásd egyik legelső bejegyzést). Ezt megoldandó, az negyedekben egyre több helyen tiltják meg a parkolást az utak szélén, elszállítás terhe alatt.
Mindez – természetesen – visszahat a parkolásra is: sok helyen egyszerűen nincsen ahová parkolni, és az eddig alkalmazott közösségi megoldások hely hiányában már nem operábilisak. Estére megszokott látvány lett a szó szerint hegyén-hátán, régen kietlenné vált zöldövezeten, járdán, talpalatnyi helyen parkoló autók látványa. Jelenleg egy szociáldarwinista harc zajlik az autósok között, valamint az autósok és a gyalogosok között.
Bár nem így tekintünk rá, de ez is a kommunista urbanizációnak tudható be…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése