Érdekes könyvek - A bezáruló kör

Commoner, Barry (1980) Cercul care se inchide. Bucuresti: Editura Politica

 A múlt heti földrengés egy ideig elővette a természeti csapások kérdését: a médiában napokig ez ment. Egyes meghívottak azt fejtegették (ki jobban, ki rosszabbul, az „időjárástól függően”), hogy mi okozza a természeti csapásokat. Nekem azonnal Commoner könyve jutott az eszembe.

 Az emberi társadalom működésének konfliktusát a természet rendjével jól illusztrálja Barry Commoner nagyhatású és sokat idézett, a The Closing Circle (A bezáruló kör) című, 1971-ben megjelent könyve (románul 1980-ban). Commoner mindezt az atomenergia negatív hatásaival, az Eire tó szennyezettségével valamint a Los Angeles-i szmoggal illusztrálja, jól kiemelve a meggondolatlan emberi tevékenységek következményét. Ebben a könyvében felállítja az ökológia négy informális törvényét, ami szerint a természet ciklusa működik. Alapállása, hogy az emberi társadalmak ezeket vagy nem ismerik, vagy pedig – ami még súlyosabb – eltekintenek tőle, és ezzel helyrehozhatatlan károkat okoznak nem csak a természetnek, hanem magának az emberi életnek is.

 Commoner szerint a természetben egyszerűen minden mindennel összefügg. Ez az első törvény. A természet egy egységes rendszer (ezt már korábban is bemutattuk): az élő organizmusok, a fajpopulációk és állati és növényi egyedek, valamint a fizikai és kémiai környezetük között egy komplex viszony van. Ez a biológiai lánc: minden elem között hatás-visszahatás és kölcsönös függés van. Ha valamelyik elem változik, akkor az egész rendszer módosul, a természet azonban működése során adott paraméterek között korrigálja a változásokat: egy dinamikusan önszabályzó rendszer, mi az egyensúly visszaállítását célozza; ellenkező esetben összeomolhat. Bármilyen emberi beavatkozás az egyensúly megbontását eredményezheti; különösen, ha ez erőteljes és folyamatos. A második törvény szerint minden megy valahová. Commoner szerint ezt a törvényt hajlamos a társadalom leginkább figyelmen kívül hagyni. Ez a törvény a fizikában érvényes energia-megmaradás törvényével rokonítható. A természetes ökológiai rendszerben egyszerűen nincsen olyan, hogy hulladék. A komplex táplálékláncban az egyes egyedek outputjaként megjelenő végtermék egy másik számára táplálékot (inputot) jelent, feldolgozásra kerül (ami nem jelent táplálékot, az a talajban alkotóelemeire bomlik fel). Ebben a körben minden szerves, és folyamatos átalakulásokon esik át. Az emberi eredetű hulladékok ebben a ciklusban fölöslegesek, károsak. A természetnek nincsen szüksége rá, pluszban van mindaz, ami az egyensúlyt felborítja. A szerző szemléletes példával él: egy eldobott galvánelem által tartalmazott ólom végül az ember szervezetében köt ki, hiszen az elemből hússzú idő múltán kikerülve fokozatosan bekerül a légkörbe, az eső a tavakba viszi, ott kicsapódik, majd a halak szervezetébe kerül, ami elfogyasztva az emberi szervezetbe kerül, betegségeket okozva. Több káros anyag pedig még több betegséget okozhat.

 A természet jobban tudja törvény szerint a természet az évmilliók során alakulva azokat a szerves kombinációkat tartalmazza (a szén, oxigén, hidrogén és nitrogén között) a végtelen kombinációk közül, amelyek a lehető legjobbnak bizonyultak úgymond. Az evolúció és az adaptáció a természetben a leghatékonyabb verziókat termelte ki és tartotta fenn. Magyarán, Commoner szerint bármilyen szerves anyagnak megvan a természetben a maga jól meghatározott szerepe, illetve meg van az az enzim is, ami azt lebontja, alkotóelemeire szedi (hogy a körforgás fennálljon). Ha ebbe az ember beleavatkozik, akkor mindent elronthat. Commoner az óra példáját hozza fel: az óra azért olyan, amilyen, mert az órás és az „óratudomány” már sokszor kipróbálta és igazolta, hogy abban a formában a lehető legjobb. Nos, ha az ember beleavatkozik a természetbe, akkor ahhoz hasonló, mint amikor az ember az óraműbe egy ceruza hegyével belenyúl. Nagyon kicsi az esélye, hogy jót tegyen, majdnem biztos, hogy azt elrontja. Így van a természettel is, hiszen a természet jobban tudja. Végül, a negyedik törvény igazán tanulságos. Eszerint nincsen olyan, hogy ingyen ebéd. Mindennek ára van: a természetbe való sorozatos beavatkozásnak is. A természet által szolgáltatott erőforrás- és lakóhely funkció túlzott kihasználásának az ára a globális ökológiai probléma, Commoner logikája szerint. Nem ártana ha időnként a szekértők is belenéznének…

 

Érdekes könyvek - Mindent a maga nyomában

Erikson, Kai T. (1976) Everything in its Path. Destruction of Community in the Buffalo Creek. New York: Simon and Schuster

 A társadalmi problémák egyik sajátos típusának, a természeti katasztrófák és emberi mulasztások által okozott csapások konfliktualista paradigmában való tárgyalására egyik legjobb példa a magyarul sajnos ma sem olvasható Kai T. Erikson (1976) Everything in its Path. Destruction of Community in the Buffalo Creek Flood (Mindent a maga nyomában. Egy közösség elpusztulása a Buffalo Creek-i áradásban) című, agyonidézett könyve. Erikson könyvével megnyerte az Amerikai Szociológiai Társaság patinás Sorokin díját, de egyben a szakma figyelmét is a természeti csapások, valamint az emberi tényezők által okozott társadalmi problémák kérdésköre fele fordította. A történet első látásra eléggé szokványos: egy tél végi esőzés következtében (1972. február 26.) egy nyugat virginia-i szénbánya víz- és szénhulladék-tározója átszakad, és a letóduló félmilliárd liter salak a völgyben lévő szalagtelepüléseken mindent elpusztít, ami az útjában van. Meghal 125 ember, 1121 megsérül, 507 ház összeomlik, 4000 ember pedig (az 5000-ből) elveszíti lakását, megszűnik 30 vállalkozás (az áradásról és a pusztításról Mimi Pickering rendező megdöbbentő dokumentumfilmet is készített 1975-ben, The Buffalo Creek Flood: An Act of Man címmel).

 Tipikus ember által okozott és a természeten keresztül ható társadalmi problémával állunk szemben: a szénbánya vezetősége ismételten hanyagul kezeli a biztonsági intézkedéseket, a hatóságok jóindulatát pedig egyszerűen megvásárolja – a katasztrófa előtt négy nappal az illetékes testület embere kifogástalannak találta a gát állapotát. A helyzet által okozott következmények azonban katasztrofálisak. A völgy lakóinak jelentős része elpusztult, településeik eltűntek, a közösség soha nem talált magára, egyszerűen dezintegrálódott és atomizálódott. Ez a helyzet aztán végérvényessé vált. Más szavakkal, egy nem orvosolható, állandó társadalmi problémát teremtett, amivel senki sem tudott mit kezdeni. Sem a bánya – amit az évekig eltartó két per során kártérítés fizetésre ítélnek –, sem a hatóságok, sem pedig maguk a túlélők nem tudták hogyan lehetne a közösséget újjáépíteni. Erikson könyvének célja, hogy megválaszolja, hogyan történhetett mindez meg és ennek az emberek milyen jelentőséget tulajdonítottak.

 Erikson a kérdés tárgyalását egy nagy ívű történeti és társadalmi kontextusba helyezi. Zseniálisan világít rá arra, hogy a természeti, és a nyomában kialakult emberi katasztrófát tulajdonképpen társadalmi tényezők hívták életre, és a társadalmi változás folyamata vezetett végső soron oda, hogy az esőzés és gátszakadás végzetessé vált a bányaiparban foglalkoztatott helyi lakosság számára. Úgy is lehetne mondani, hogy a katasztrófa társadalmilag „be volt kódolva” a közösség életébe, a társadalmi változások által jelentett ellentmondó kihívások és egymásnak feszülő érdekek konfliktusai révén. Nézzük meg ezeket egyenként.

 Egyrészt, a szóban forgó népesség sokban különbözött a többségi amerikaiaktól, azokkal szemben határozták meg a maguk identitását. Mint a Nyugat Virginia-i Appalache Hegység lakói rurális gyökerekkel rendelkeztek, sajátos éthos jellemezte őket, ami leginkább a természettel való organikus viszonyban, a családi kapcsolatokban és a munkával szemben tanúsított ambivalens magatartásban testesült meg , aminek pedig egyenes következménye volt a mindenféle változással szembeni óvakodás és általános bizalmatlanság. Továbbá, a bányában való tipikus munka egyfajta fatalista és jelen állapotokba belenyugvó attitűdöt generált, ami a nagyobb időhorizontú tervezést gátolta. Olyan készségeknek, mint a nyitottság, hivatalosságokba vetett bizalom, hosszú távú tervezés hiánya fatálisnak bizonyult. Másrészt pedig, a tradícióvezérelten átadott iskolázatlanság és a helyi alternatív munkalehetőségek krónikus hiánya védtelenné és végső soron teljesen kiszolgáltatottá tette ennek a közösségnek a tagjait a bányavállalattal szemben: a bánya abban volt érdekelt, hogy minél kevesebben folytassák tanulmányaikat, mert így helyben maradtak, és a munkaerőt olcsón tudták pótolni. Végeredményben egy láthatatlan, de létező konfliktus feszült a bánya és a közösség érdeke között, amit az utóbbiak még felismerni sem tudtak. Harmadrészt pedig, a tágabb kontextusban egy másik konfliktus feszült: a gazdasági rendszer időközben bekövetkezett változása, aminek következtében csökkent a kitermelt szén iránti gazdasági kereslet hiszen a kitermelő és klasszikus iparágak hanyatlásnak indultak. Mivel a szén vesztett társadalmi jelentőségéből, a bányavállalat sem eszközölt újabb beruházásokat, mert nem volt érdeke az apadó jövedelmeit munkavédelmi és környezetvédelmi projektekre tölteni.

 Az árvíz által okozott traumáknak tehát mélyebb és külső, társadalmi okai voltak, amelyek végül a Buffalo Creek közössége elvesztéséhez vezettek: morális válságot, dezorientációt, a társadalmi kapcsolatok elvesztését, társadalmi betegségeket és identitásválságot, tehát megannyi súlyos társadalmi problémát teremtettek.