2009. május 5., kedd

Érdekes könyvek - A bezáruló kör

Commoner, Barry (1980) Cercul care se inchide. Bucuresti: Editura Politica

 A múlt heti földrengés egy ideig elővette a természeti csapások kérdését: a médiában napokig ez ment. Egyes meghívottak azt fejtegették (ki jobban, ki rosszabbul, az „időjárástól függően”), hogy mi okozza a természeti csapásokat. Nekem azonnal Commoner könyve jutott az eszembe.

 Az emberi társadalom működésének konfliktusát a természet rendjével jól illusztrálja Barry Commoner nagyhatású és sokat idézett, a The Closing Circle (A bezáruló kör) című, 1971-ben megjelent könyve (románul 1980-ban). Commoner mindezt az atomenergia negatív hatásaival, az Eire tó szennyezettségével valamint a Los Angeles-i szmoggal illusztrálja, jól kiemelve a meggondolatlan emberi tevékenységek következményét. Ebben a könyvében felállítja az ökológia négy informális törvényét, ami szerint a természet ciklusa működik. Alapállása, hogy az emberi társadalmak ezeket vagy nem ismerik, vagy pedig – ami még súlyosabb – eltekintenek tőle, és ezzel helyrehozhatatlan károkat okoznak nem csak a természetnek, hanem magának az emberi életnek is.

 Commoner szerint a természetben egyszerűen minden mindennel összefügg. Ez az első törvény. A természet egy egységes rendszer (ezt már korábban is bemutattuk): az élő organizmusok, a fajpopulációk és állati és növényi egyedek, valamint a fizikai és kémiai környezetük között egy komplex viszony van. Ez a biológiai lánc: minden elem között hatás-visszahatás és kölcsönös függés van. Ha valamelyik elem változik, akkor az egész rendszer módosul, a természet azonban működése során adott paraméterek között korrigálja a változásokat: egy dinamikusan önszabályzó rendszer, mi az egyensúly visszaállítását célozza; ellenkező esetben összeomolhat. Bármilyen emberi beavatkozás az egyensúly megbontását eredményezheti; különösen, ha ez erőteljes és folyamatos. A második törvény szerint minden megy valahová. Commoner szerint ezt a törvényt hajlamos a társadalom leginkább figyelmen kívül hagyni. Ez a törvény a fizikában érvényes energia-megmaradás törvényével rokonítható. A természetes ökológiai rendszerben egyszerűen nincsen olyan, hogy hulladék. A komplex táplálékláncban az egyes egyedek outputjaként megjelenő végtermék egy másik számára táplálékot (inputot) jelent, feldolgozásra kerül (ami nem jelent táplálékot, az a talajban alkotóelemeire bomlik fel). Ebben a körben minden szerves, és folyamatos átalakulásokon esik át. Az emberi eredetű hulladékok ebben a ciklusban fölöslegesek, károsak. A természetnek nincsen szüksége rá, pluszban van mindaz, ami az egyensúlyt felborítja. A szerző szemléletes példával él: egy eldobott galvánelem által tartalmazott ólom végül az ember szervezetében köt ki, hiszen az elemből hússzú idő múltán kikerülve fokozatosan bekerül a légkörbe, az eső a tavakba viszi, ott kicsapódik, majd a halak szervezetébe kerül, ami elfogyasztva az emberi szervezetbe kerül, betegségeket okozva. Több káros anyag pedig még több betegséget okozhat.

 A természet jobban tudja törvény szerint a természet az évmilliók során alakulva azokat a szerves kombinációkat tartalmazza (a szén, oxigén, hidrogén és nitrogén között) a végtelen kombinációk közül, amelyek a lehető legjobbnak bizonyultak úgymond. Az evolúció és az adaptáció a természetben a leghatékonyabb verziókat termelte ki és tartotta fenn. Magyarán, Commoner szerint bármilyen szerves anyagnak megvan a természetben a maga jól meghatározott szerepe, illetve meg van az az enzim is, ami azt lebontja, alkotóelemeire szedi (hogy a körforgás fennálljon). Ha ebbe az ember beleavatkozik, akkor mindent elronthat. Commoner az óra példáját hozza fel: az óra azért olyan, amilyen, mert az órás és az „óratudomány” már sokszor kipróbálta és igazolta, hogy abban a formában a lehető legjobb. Nos, ha az ember beleavatkozik a természetbe, akkor ahhoz hasonló, mint amikor az ember az óraműbe egy ceruza hegyével belenyúl. Nagyon kicsi az esélye, hogy jót tegyen, majdnem biztos, hogy azt elrontja. Így van a természettel is, hiszen a természet jobban tudja. Végül, a negyedik törvény igazán tanulságos. Eszerint nincsen olyan, hogy ingyen ebéd. Mindennek ára van: a természetbe való sorozatos beavatkozásnak is. A természet által szolgáltatott erőforrás- és lakóhely funkció túlzott kihasználásának az ára a globális ökológiai probléma, Commoner logikája szerint. Nem ártana ha időnként a szekértők is belenéznének…

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése