A minap egy újságíró és egy politikus barátom egy magánbeszélgetés alkalmával arról kérdezett, hogy szerintem manipulálják-e a választókat a közétett közvélemény-kutatási eredmények. Azt mondtam, inkább nem, esetleg nagyon kis mértékben. Mire gondoltam?
Ez a felvetés valójában azt firtatja, hogyan hatnak a közvélemény-kutatás eredményei a közéletre, leginkább a választások kimenetére. Igazából a kérdés arra vonatkozik, mi a kapcsolat a választási kampány során nyilvánosságra hozott eredmények és a választói magatartások között. Magyarán: befolyásolja-e, s ha igen mennyire a választót, a nyilvánosságra hozott, és a politikusokra, pártokra vonatkozó preferenciák statisztikai eloszlásának ismerete.
Másképpen fogalmazva: a közvélemény-kutatások erősítik-e, vagy éppen ellenkezőleg, gyengítik a demokráciát? (Mert ha manipulál, akkor nem kétséges, a demokráciát gyengíti). A kérdésre adott válaszom egyértelmű: a demokráciát erősíti. Továbbá, azt gondolom, hogy a befolyásolás versus nem befolyásolás hamis oppozíció, a közvélemény-kutatások eredményei nem olyanok, mint az „önmagát beteljesítő jóslatok”. A közvélemény a közvélemény-kutatásoktól elvonatkoztatva is létezik: társadalmi tény.
Ugyanakkor a közvélemény több a vélemények egyszerű algebrai összegénél, hiszen a vélemények nem mechanikusan tevődnek össze, hanem bonyolult kommunikatív folyamatok, viták és a társadalom mikro- és makroszintű rendszereinek kölcsönhatása következtében alakul ki. A közvélemény kialakulásában a racionalitás nagyon fontos tényező. A közvélemény kialakulásának a folyamata a közvélemény-kutatási eredményektől függetlenül is végbemegy.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az a célcsoport, aki a leginkább ki lenne téve a befolyásolás esélyének, az a határozatlanok csoportja. A határozatlanok viszont rendszerint tájékozatlanok a közügyekben – legtöbbnyire nem is vesznek tudomást a közvélemény-kutatás eredményeiről – politikai preferenciájukat inkább a személyközi viszonyaik mentén alakítják, az információkat és attitűdjeiket a közösségük véleményvezérektől (opinion leader) szerzik.
Abban az esetben, hogyha tudományosan igazolást nyerne az a tény, hogy a választási kampány során, a közzétett közvélemény-kutatás(ok) eredménye(i) valóban befolyásolná(k) a választók szavazói magatartást, akkor is fennállna egy elég nehezen áthidalható probléma. Ehhez a manipulátori szándéktól vezérelt politikai csoportosulás bűnrészességre kellene rávegyen számos, a piacon egymással is versengésben álló közvélemény-kutató intézetet, médiafórumot – újságot, tévé- és rádiócsatornát – , amelyek ezáltal a hírnevüket egyaránt kockáztatnák. A gyakorlatban az ilyen típusú kísérletek nehezen lehetnek sikeresek, hiszen végeredményben senki sem tud pontos választ adni arra a kérdésre, hogy „Melyik felmérés, illetve felméréssorozat eredményeit kell közzétennem, hogy az általam kiválasztott jelöltet segítsem?”. A pontos válasz azért nem ismeretes, mert egyszerűen nincs ilyen válasz.
A választói magatartás és döntés nem mechanikus, gépies jellegű aktus, a választók rendszerint egy komplex folyamat nyomán alakítják ki a véleményeiket, és korántsem úgy, hogy agyukba egy százalékszámot „táplálnak”, „programoznak” be. Véleményem szerint azok a döntések, amelyek a közvélemény-kutatási eredmények közzétételét tiltják a választási kampány során, valójában a szabad akarattal, motivációval rendelkező egyén döntéshozó képességét kérdőjelezik meg. Adott államok, mint például Belgium törvényesen tiltják a közvélemény-kutatások közzétételét a választás napját közvetlenül megelőző négy hétben (azonban az is igaz, hogy Belgiumban a választásokon való részvétel törvény szerint kötelező – ellenkező esetben negatív szankciókat foganatosítanak a választásoktól távolmaradó állampolgárokkal szemben, tehát a választás, mint cselekvés nem jog, hanem kötelesség). Viszont az ilyen jellegű normatív intézkedésnek sokkal inkább hátrányai vannak, mintsem előnyei. A tilalom ellenére 1985-ben, amikor a rendelkezést először alkalmazták, a kampánycsend alatt élénk spekuláció folyt a tőzsdén, és a különféle érdekcsoportok egymásnak teljesen ellentmondó „prognózisokat” terjesztettek földalatti csatornákon, mesterséges eredményekre hivatkozva. Ugyanakkor a nagy pénzügyi támogatással rendelkező politikai pártok és érdekcsoportok közvélemény-kutatásokat rendeltek meg, jelentős előnyt élvezve a kisebb befolyással bíró csoportokkal szemben, akiknek nem voltak meg az anyagi feltételeik saját kutatásra, viszont a törvény szerint el lettek zárva az információktól. Tehát a rendelkezés azzal a perverz effektussal járt, hogy a kisebb eséllyel induló pártok, csoportosulások még hátrányosabb helyzetbe kerültek az információ hiányában – amit 1985 előtt a nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatatási eredményekből pótolni tudtak.
Azon feltételezés mellett, hogy a közzétett közvélemény-kutatási eredmények befolyásolnák a választási opciókat, létezik egy másik – szintén nem bizonyított – feltételezés: eszerint az állampolgár választási szabadságát állítólag jobban védené az állam által alkalmazott szabályozás, mint a szabad egymással versengő információk. Bárminemű külső beavatkozás az információk előállításában, forgalmazásában és elosztásában véleményünk szerint előnytelen helyzetet teremt, mert adott információkat kizár a nyilvános térből, másokat pedig kiemel és előnyben részesít. A beavatkozás mindig annak az esélyét hordozza magában, hogy az a hatalom érdekeit szolgálja, mindig a szólás és sajtószabadság esélyét rontja, valamint az egymással versengő információk piacán felborítja az egyensúlyt. A méltányos választási kontextus mindig többféle és többjelentésű információkat jelent, több csatornán érkező több szempontú információáramlást az adók és a vevők között. A választók számára fenn kell tartani az ezek közül való válogatáshoz való jogot és szabadságot. Bármilyen nemű korlátozás ez ellen a szabadság ellen hat. A gyakorlatban a mesterségesen történt beavatkozás nyomán teremtett csönd az, és nem a szabad kifejezés, ami a manipulációra és a híresztelésre ad lehetőséget. A franciaországi maastrichti szerződésről szervezett népszavazás során a kisbefektetők a kampány során el voltak zárva az információktól (nem tudták a pro EU vagy kontra EU tábor hogyan aránylik egymáshoz), míg a nagybefektetők az általuk megrendelt közvélemény-kutatások adatsorainak a privát elemzése következtében ismerték a valutapiac fel és le való ingadozását, így jelentős előnnyel eszközöltek befektetéseket.
Éppen a „kétsebességes” információáramoltatás kiküszöbölésére az Európa Parlament 1985-ben határozatot fogadott el, és kijelentette: „... a bizottság nem osztja azt a véleményt, hogy a közvélemény-kutatások szigorúbb ellenőrzése szükséges vagy kívánatos lenne”.
Lásd még a www.esomar.org
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése