Az elmúlt napokban hunyt el Adrian Paunescu, a „nemzet bárdja”. Ez a cím (még) nemhivatalos, de minden jel arra mutat, hogy de facto annak tekintik – azok legalábbis, akik komolyan vették az intő szót: „halottról vagy jót vagy semmit!”. (Az „udvari költő” szerep menetközben valahol elveszett. Vagy az udvar szépül meg?). Aztán, szintén nemrégiben mutatták be Andrei Ujica Autobiografia lui Nicolae Ceausescu című nagyon érdekes és szemléletes filmjét a hazai mozikban (aminek üzenetét a jelek szerint a második nyilvánosságban aktív és fiatal többség rosszul értelmezte).
A Paunescu-halál körül kialakult domináns médiadiskurzus és a film nyomán írott topik-kommentek ad-hoc tartalomelemzése nyomán megkockáztathatjuk kijelenteni: könnyen meglehet, Romániát is elkapja a kommunizmus utáni társadalmi nosztalgiahullám. Ami új jelenség lesz, hiszen a közelmúltat a Basescu-féle kommunizmust elítélő kurzus uralta – mindeddig.
Számottevő nosztalgiahullám Csehországban és a volt Kelet-Németország területén alakult ki, az ezredforduló környékén. Ennek egyik ikonikus terméke a Good bye Lenin című mókás film (a jelenség és az átmenet nem mindég volt az).
Romániában pillanatnyilag a válság megfelelő keretet biztosít egy hosszabban tartó, erősebb nosztalgiahullámnak, ami ha valóban tartós lesz, társadalmilag egy autoritérebb rendszer fele mozdíthatja el az arra amúgy is hajlamos országot. Milyen érvek szólnak emelett a hipotézis mellett?
Egyfelől, makro szinten, maga a válság, különösképpen a habermasi morális válság, amit a gazdasági folyamatosan mélyít. Itt elsősorban a társadalmi bizalom alacsony fokára, az elidegenedésre, a társadalom egyes rétegeinek dezintegrációjára, a fennálló rendbe vetett hit erodálódására, a motivációs rendszerek folyamatos gyengülésére gondolunk.
Aztán a jelenlegi elnök autoritárius ambíciói, aki a nosztalgiahullámból jót meríthet. Jelzésértékű, hogy elment részvételni, miközben a Tismaneanu jelentésben Paunescu név szerint szerepel! Nem ment ellen a népérzületnek, azt inkább személyes érdekből meglovagolja (az elnök soha sem nyilvánulhat meg magánemberként egy nyilvános eseményen).
Továbbá, a médiában pár napja már nem tabu a totalitarista múlt rendszer vélt „jó oldalait” „kiemelni”. Sem Cesusescut dícsérni (az alaphangot nemrégiben a B1 tévében szintén az elnök adta). És nem a volt nomenklaturisták, hanem olyan fiatalok által, akik ebben a zavaros, egyenesen anómiás helyzetben egyszerűen valamilyen fogódzót, témasztékot, irányt keresnek maguknak! Ceausescu latens társadalmi rehabilitációját tetszik-nem-tetszik az Ujica film (amit a döntő többség félreértelmez, tárgyi tudás akut hiányában, hiszen a film a társadalmi degradálódás kiváló története, és korántsem nosztalgikus) és a Paunescu esemény megerősít és egyben legitimál.
Végül pedig mikro, vagy egyéni szinten, a kommentek hevenyészett elemzése nyomán megállapíthatjuk, hogy a fenti sturukturális tényezők hatására jól tetten érhető egyfajta markáns nosztalgia, a múlt rendszer iránti apológia.
Egyelőre úgy véljük ez az durkheimi anómiás helyzetnek tudható be, de jó esély van arra is, hogy a noszalgia nagyhatású legyen. Kérdéses, hogy a véleményklíma mikor csap át politikai cselekvésbe.
