Közvélemény és alanyai – Szimbólum születik – csak még nem tudjuk!

Ötvenhetedik napja éhségsztrájkol Cristina Anghel tanítónő, aki (a tanügyi alkalmazottakra vonatkozó) törvény betartásáért tiltakozik. Ez pedig nagyon sok idő – különösképpen, ha éhségsztrájkról van szó. Könnyen meglehet, hogy tette életébe kerül, hiszen ma is azt nyilatkozta, kitart eredeti terve mellett: amíg a hatóságok be nem tartják az érvényben lévő, de sohasem alkalmazott törvényt (ami a hírhedt bérezésre vonatkozik), addig nem tágít. Mi mindebből a tanulság? Mit jelez és mire számíthatunk (anékül, hogy a joslás csapdájába essünk)? Első lépésben vegyük számba a fő társadalmi szereplők eddigi magatartását, majd az események lehetséges irányait.

A társadalmi szereplők eddigi magatartása

Tény, hogy a hatóságok eddig nemigen figyeltek oda tiltakozására. Sőt, a minap a vezető kormánypárt egyik csúcsvezetője (A. Videanu) cinikusan jegyezte meg, mi lenne, ha Romániában mindenki éhségsztrájkolna... ezt jelzésértékűnek lehet tekinteni a hatalom részéről. Nagy eséllyel a továbbiakban is ez az ignoráló magatartás fogja jellemezni a döntéshozók attitűdjét.

Aztán, bár a médiában szerepel Cristina Anghel, éhségsztrájkja mégsem központi hír – inkább a hatalom kritikájához kell, legitim érvként, kellékként. Az egyházak pedig egyelőre semmi érdemlegeset nem mondtak.

Az ellenzéki pártok (elsősorban a PNL és a PSD) szolidaritásukról biztosították Cristina Anghelt, de a szakszervezeti mozgalmakkal szembeni látszólagos távolságtartásukat igazolva, inkább várakozó álláspontra helyezkedtek.

Sztárok, vezető értelmiségiek, meghatározó sportolók markáns állásfoglalásáról nem tudok. Úgyszintén, a civil szféra sem tematizálta a tett jeletőségét, sem pro sem kontra.

Ebben a látszólag közömbös klímában csak a szakszervezetek tették magukévá a tiltakozó célját és a tiltakozást, mint közéleti cselekvést. Illetve – érdekes módon és dícsértesen – a Steaua focicsapat szurkolótáborát reprezentáló küldöttség látogatta meg vasárnap a tanítónőt, egészsége felől érdeklődve és aggódva.

Mit jelent(het) mindez

Egyfelől, hogy a hatalom vagy érzéketlen és teljesen közömbös még egy ilyen extrém tiltakozás esetében is, vagy pedig egyszerűen nem érti a helyzetet és nem látja be felelősségét, valamint a várható helyzet szimbolikus értékét.

Másfelől, a választók népes tábora sem gondol-érez másképpen. Eddig elmaradtak a tömeges szimpátia-cselekvések (levelek, virágok a kórházban, nyilvános állásfoglalások). Amelyek – egyébként – máshol majdnem azonnal jelentkeznek hasonló esetben. Talán ez is a társadalmi bizalom alacsony fokával, a szolidaritás hiánynak, valamint a tiltakozás kultúrájának és kezelési módozatainak deficitjére vezethető vissza. De meddig tarthat mindez?

Lehetséges változás a tragédia esetén

Világos, hogy ha a tiltakozás folytatódik, egy adott ponton – sajnos – Cristina Anghel eltávozik az élők sorából. Erre, mint nyilatkozza, már felkészült, és bele is nyugodott. Szerinte nincsen visszaút.

Esetleges halála (ami remélhetőleg mégsem következik be) gyökeres változást generálhat. Sokkszerűen hathat, feltámaszthatja a társadalmi felelősségérzetet: minden esély megvan arra, hogy szimbólummá váljék. A tanárok és tanítók közössége, valamint a szakszervezetek nagy eséllyel a helyettük és értük feláldozott mártírt fogják majd felismerni benne. A média hatására a társadalom szunnyadó lelkiismerete is „feltámad(hat)”, hiszen ha a tiltakozóval nem is, de az áldozattal már sokkal könnyebben lehet majd azonosulni. (Amint az Coposu halálával is történt – temetésére másfélmillió ember ment el, annak ellenére, hogy életében igazán sohasem tudott a többség vele azonosulni, látszólag nem is volt népszerű. Amint meghalt, a "kollektív tudat" és "lelkiismeret" azonnal "feltámadt" ). Cristina Angle személye – a kisember, aki szembement a hatalmasokkal és aki nem engedett igazából és halálával felülkerekedett rajtuk – szimbólummá, ikonná válhat, különösképpen, ha a társadalmi feszültségek nőnek és az életszínvonal továbbra is rohamosan csökken. Esetleges (senki által nem kívánt) halála érthető, érzékelhető és érzelmekkel átitatott legitimációs alapként szolgálhat majd azon társadalmi erők számára, akik a fennálló kormányzattal szemben radikalizálódnak. Halála fordolópontot képezhet a társadalmi tiltakozások ökonómiájában, szikraként működhet.

Más szavakkal, Cristina Anghel tanítónő szimbólummá válhat.

Éppen ezért kellene a jelenlegi kormánynak mindent megtenni, hogy megmentse Cristina Anghel, más szavakkal Románia egyik polgárának az életét. Amíg még van rá idő...

Közvélemény és alanyai – Kolozsvári BBTE-s diákok és politika

Az utóbbi napokban kerültek nyilvánosságra a BBTE Szociológia Tanszék magyar tagozata keretében készült közvélemény-kutatás eredményei. A Civil Kurázsi elnevezésű kutatás-sorozat a diákok politikai kultúráját vizsgálja; ebben az esetben a közelgő EU parlamenti választások viszonylatában. Az alábbiakban a kolozsvári Szabadság napilapnak adott interjút közlöm (Szabadság, május 27.). Kérdezett Ferencz Zsolt. Válaszol a kutatásvezető, Péter László.

 Milyen folyamat révén jutunk el a Civil Kurázsi 2009-es vizsgálatához.

A Civil Kurázsi a Szociológia és Szociális Munkás Kar Szociológia Tanszékének magyar tagozatán tradicionálisnak számító kutatás-sorozata. A vizsgálat első része 1999. decemberében-2000 januárjában zajlott, akkor néhány végzős diákkal eldöntöttük, hogy a közvélemény-szociológia szeminárium keretében egy rendes surveyt végzünk, biztosítva a diákoknak a gyakorlati oktatásnak az ilyetén való vonatkozásait. Ezt két dolog tette lehetővé: egyfelől az, hogy az akkori negyedévesekkel közösen tervezett kérdőívet az elsőévesek lekérdezték a Bevezetés a kutatásmódszertanba szeminárium keretében, másfelől az egyik pályázaton nyert anyagi támogatásnak köszönhetően a magyarok mellett a román diákokat is bevonhattuk (első és utolsó alkalommal). A kutatások tárgyát a politikai kultúra és a politikai viselkedés képezi, így a politikai tájékozottságot, a politikai élethez való attitűdöket, a politikai pártpreferenciákat, a politikai értékeket, illetve az ideológiai irányultságokat vizsgáljuk. 2000 után minden évben megszerveztük a Civil Kurázsit, a korábbi évektől eltérően idén azonban nem ősszel, hanem tavasszal, április végén-május legelején végeztük a vizsgálatot. A 2009-es vizsgálat abban tér el a korábbiaktól, hogy diákok közélethez való viszonyát három különböző módszerrel vizsgáltuk meg. Eddig hagyományos face-to-face, szemtől szembeni survey vizsgálatot végeztünk, idén a kor szellemével haladva, összhangban a technikai vívmányokkal egy CAWI, vagy más szóval internet segítségével végzett kutatást végeztünk. Eszerint egyfelől fókuszcsoportos kutatásokat végeztünk, másfelől pedig interneten keresztül juttattuk célba a kérdőíveket, majd a visszaérkezett kérdőívekből vettünk egy statisztikailag releváns, reprezentatív mintát. A módszer új, gyors és viszonylag olcsó, adott társadalmi csoportok esetében pedig nagyon jól alkalmazható: ez különösen igaz azokra a fiatalokra, akik habituálisan használják az internetet. Esetünkben a megcélzott vizsgálati csoport viselkedése, képessége, jellege lehetővé tette, hogy ezt a módszert kipróbáljuk, illetve ezáltal a diákok is elsajátítsák ezt a fajta vizsgálati technikát. Az internet segítségével végzett kutatás közben olyan kérdések merültek fel, amelyek megválaszolására, egyáltalán a tisztánlátás érdekében a diákok egy másik csoportja az interjú módszerét alkalmazta.

Mit lehet elmondani a csoportról, mi a kutatás következtetése?

A diákság közélethez való viszonyulását illetően gyökeres változás állt be: a diákokban megnyilvánul az a korszellem, amely az elmúlt három-négy évben Romániában is dominánssá vált. A ’90-es években a habermasi értelemben vett kritikusság jellemezte a diákokat: határozott véleményük volt bizonyos közéleti kérdésekben, intenzíven tájékozódtak a közéleti-politikai kérdésekben, mozgósíthatóak voltak (nem csak választások során, hanem civil akciók keretében is, tiltakozások, tüntetések, kampányszervezések alkalmával). Ez a klíma azonban úgy tűnik, hogy megváltozott, a közélettel szembeni kritikai attitűd megszűnt, erre mondjuk, hogy a jelenlegi állapotot a kritikátlan fogyasztásban lehet megragadni. A fogyasztói habitus különböző vetületei jelentek meg (fogyasztási javakkal való rendelkezés, és az erre való ambíciók), amelyek nem föltétlenül férnek össze a kritikai viselkedéssel. Ide kapcsolódik, hogy a diákoknak továbbra is vannak információik arról, hogy mi történik körülöttük, ez a viszonyulás azonban passzív, inkább a dolgok tudomásul vételéről van szó.

Úgy tűnik, a diákok túlnyomó többsége számára a politikumhoz való viszony is redukálódik a szavazáson való részvételre. Persze a körülmények hozzák, hogy a közvélemény-kutatásokon kifejezett (adott esetben magas) részvételi hajlandóság mennyiben materializálódik a fiatalok esetében. Interneten szocializálódott csoportról van szó, amelynek tagjai uralják és birtokolják a multimédiás eszközöket, a tájékozódás, a tanulás és a szórakozás érdekében is jelentős mértékben hagyatkoznak az internetre. Ennek a generációnak nincsenek olyan emlékei, amikor ne lett volna internet, hisz nekik mindig volt.

Milyen más tényezők játszanak szerepet emellett abban, hogy a szocializációjukat tekintve jóformán két külön csoportként emlegethetjük őket?

A ’89 után született fiatalok (a jelenlegi első- és másodévesek) alapvetően egy olyan korban születtek, amikor Romániát is elérte az anyagi jólétnek az a szintje, amelynek különböző gyümölcseit élvezni tudták. A másik lényeges különbség, hogy az előző rendszer életvilágából semmiféle tapasztalatuk nincs, nem tudják, hogy ’89 előtt milyen volt és ahhoz képest milyen most itt élni, egyszóval ilyenféle vonatkoztatási rendszerük nem létezik. A ’90-es évek generációja megtapasztalta azokat az igazságtalanságot, nélkülözést, társadalmi kontrollt, amelyet a totalitárius rendszer az emberekre rákényszerített. Ez a tapasztalat hiányzik a fiatalabb generációból, van helyette egy megtapasztalt, viszonylagos jólét, és létezik az internet habituális használata, amely által bármiféle információhoz hozzá lehet jutni.

Jelenleg sok az olyan fiatal politikus, akik a ’90-es években szocializálódtak. A mai fiatalok azonban nem érdeklődnek a politika iránt.

A ’90-es években egy teljesen új út nyílt meg, korábban nem létező mobilitási pálya, felkínálva a politikai karriereket a fiatal középkorúaknak és a felnőtteknek, majd lassacskán a diákoknak is. Az elkövetkező években olymértékű mobilitási pályák nem lesznek, mint a ’90-es évek elején, hisz az, hogy jelenleg sok fiatal politikus van, többnyire annak tudható be, hogy akkoriban „egészen kinyílt a társadalom”, új társadalmi mező, intézményes szféra jelent meg, amit persze fel kellett tölteni emberekkel. Rendkívüli helyzet volt, a fiatalok ilyen mértékű megjelenése a politikában nem várható. Egy kampány kapcsán azonban például a politikum sem tesz elég határozott lépéseket abba az irányba, hogy „becsatornázza” a potenciális jelentkezőket, későbbi politikusokat, jelenkori önkénteseket. Ily módon inkább a rendszer működési logikája okolható amiatt, hogy a diákok hosszabb távon nem találnak rá, vagy nem látnak karrierlehetőséget a politikában.

Van-e bármiféle összefüggés a válság híre, réme és a politikai kultúra között?

Abban a tekintetben igen, hogy a politikum képtelen lesz más kérdéseket tematizálni: másképp jelennek meg a továbbtanulási, illetve a munkavállalási perspektívák, arról nem is beszélve, hogy a diákok egyértelműen érzik, illetve érezni fogják a válság jegyeit. Amennyiben ez a válság tovább súlyosbodik, a családon keresztül fejti ki gyümölcseit, ami minden bizonnyal alakít az állammal szembeni elvárás-rendszereiken, a politikummal szembeni attitűdjeiken, illetve a társadalmi valóságról kialakított képükön.

Az elmúlt évekhez képest itt egy gyökeres változást ragadhatunk meg, a diákok többsége borúlátó a jövőre nézve, azt mondják, hogy rossz, hibás az az irány, amely fele megyünk. Eddig többnyire azt mondták, hogy pozitív irányba megyünk, idén viszont már a megkérdezettek kétharmada vélte úgy, hogy nem jó fele haladunk, egyötödük pedig tanácstalan, nem tudja eldönteni. A pénzhiány miatt érzékelik azt, hogy valami változik, tehát másak lesznek az előtérbe kerülő problémák, és akkor más megoldásokat is várnak a politikumtól. Vélhetően az elkövetkező években Kolozsvárra kerülő diákoknak ismét megváltozik a társadalmi összetétele, a szerényebb helyzetben lévők (sajnos) el fogják kerülni a várost, hisz nem biztos, hogy ki tudják fizetni azt az összeget, amelyet Kolozsváron a szállásért elkérnek tőlük.

 A kérdéskörről lásd továbbá a Transindexen megjelent írást is, vagy a Szabadság másik beszámolóját. 

http://itthon.transindex.ro/?cikk=9551 illetve http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/archive,PArchiveArticleSelectedScreen.vm/id/26243/mainarticle/false/web/false/quick/false/ynews/false