Közvélemény és alanyai – Szimbólum születik – csak még nem tudjuk!

Ötvenhetedik napja éhségsztrájkol Cristina Anghel tanítónő, aki (a tanügyi alkalmazottakra vonatkozó) törvény betartásáért tiltakozik. Ez pedig nagyon sok idő – különösképpen, ha éhségsztrájkról van szó. Könnyen meglehet, hogy tette életébe kerül, hiszen ma is azt nyilatkozta, kitart eredeti terve mellett: amíg a hatóságok be nem tartják az érvényben lévő, de sohasem alkalmazott törvényt (ami a hírhedt bérezésre vonatkozik), addig nem tágít. Mi mindebből a tanulság? Mit jelez és mire számíthatunk (anékül, hogy a joslás csapdájába essünk)? Első lépésben vegyük számba a fő társadalmi szereplők eddigi magatartását, majd az események lehetséges irányait.

A társadalmi szereplők eddigi magatartása

Tény, hogy a hatóságok eddig nemigen figyeltek oda tiltakozására. Sőt, a minap a vezető kormánypárt egyik csúcsvezetője (A. Videanu) cinikusan jegyezte meg, mi lenne, ha Romániában mindenki éhségsztrájkolna... ezt jelzésértékűnek lehet tekinteni a hatalom részéről. Nagy eséllyel a továbbiakban is ez az ignoráló magatartás fogja jellemezni a döntéshozók attitűdjét.

Aztán, bár a médiában szerepel Cristina Anghel, éhségsztrájkja mégsem központi hír – inkább a hatalom kritikájához kell, legitim érvként, kellékként. Az egyházak pedig egyelőre semmi érdemlegeset nem mondtak.

Az ellenzéki pártok (elsősorban a PNL és a PSD) szolidaritásukról biztosították Cristina Anghelt, de a szakszervezeti mozgalmakkal szembeni látszólagos távolságtartásukat igazolva, inkább várakozó álláspontra helyezkedtek.

Sztárok, vezető értelmiségiek, meghatározó sportolók markáns állásfoglalásáról nem tudok. Úgyszintén, a civil szféra sem tematizálta a tett jeletőségét, sem pro sem kontra.

Ebben a látszólag közömbös klímában csak a szakszervezetek tették magukévá a tiltakozó célját és a tiltakozást, mint közéleti cselekvést. Illetve – érdekes módon és dícsértesen – a Steaua focicsapat szurkolótáborát reprezentáló küldöttség látogatta meg vasárnap a tanítónőt, egészsége felől érdeklődve és aggódva.

Mit jelent(het) mindez

Egyfelől, hogy a hatalom vagy érzéketlen és teljesen közömbös még egy ilyen extrém tiltakozás esetében is, vagy pedig egyszerűen nem érti a helyzetet és nem látja be felelősségét, valamint a várható helyzet szimbolikus értékét.

Másfelől, a választók népes tábora sem gondol-érez másképpen. Eddig elmaradtak a tömeges szimpátia-cselekvések (levelek, virágok a kórházban, nyilvános állásfoglalások). Amelyek – egyébként – máshol majdnem azonnal jelentkeznek hasonló esetben. Talán ez is a társadalmi bizalom alacsony fokával, a szolidaritás hiánynak, valamint a tiltakozás kultúrájának és kezelési módozatainak deficitjére vezethető vissza. De meddig tarthat mindez?

Lehetséges változás a tragédia esetén

Világos, hogy ha a tiltakozás folytatódik, egy adott ponton – sajnos – Cristina Anghel eltávozik az élők sorából. Erre, mint nyilatkozza, már felkészült, és bele is nyugodott. Szerinte nincsen visszaút.

Esetleges halála (ami remélhetőleg mégsem következik be) gyökeres változást generálhat. Sokkszerűen hathat, feltámaszthatja a társadalmi felelősségérzetet: minden esély megvan arra, hogy szimbólummá váljék. A tanárok és tanítók közössége, valamint a szakszervezetek nagy eséllyel a helyettük és értük feláldozott mártírt fogják majd felismerni benne. A média hatására a társadalom szunnyadó lelkiismerete is „feltámad(hat)”, hiszen ha a tiltakozóval nem is, de az áldozattal már sokkal könnyebben lehet majd azonosulni. (Amint az Coposu halálával is történt – temetésére másfélmillió ember ment el, annak ellenére, hogy életében igazán sohasem tudott a többség vele azonosulni, látszólag nem is volt népszerű. Amint meghalt, a "kollektív tudat" és "lelkiismeret" azonnal "feltámadt" ). Cristina Angle személye – a kisember, aki szembement a hatalmasokkal és aki nem engedett igazából és halálával felülkerekedett rajtuk – szimbólummá, ikonná válhat, különösképpen, ha a társadalmi feszültségek nőnek és az életszínvonal továbbra is rohamosan csökken. Esetleges (senki által nem kívánt) halála érthető, érzékelhető és érzelmekkel átitatott legitimációs alapként szolgálhat majd azon társadalmi erők számára, akik a fennálló kormányzattal szemben radikalizálódnak. Halála fordolópontot képezhet a társadalmi tiltakozások ökonómiájában, szikraként működhet.

Más szavakkal, Cristina Anghel tanítónő szimbólummá válhat.

Éppen ezért kellene a jelenlegi kormánynak mindent megtenni, hogy megmentse Cristina Anghel, más szavakkal Románia egyik polgárának az életét. Amíg még van rá idő...