Az egyiptomi események uralják a globális médiák tartalmát. Ami a netizen és a netroot mozgalom kifejeződése, az elkeseredett Facebook-generáció média-lázadása. Hiszen a feliratok többsége angol nyelvű, nekünk tévénézőknek is közvetlenül üzennek. Érdekes azonban, ha megnézzük hogyan nevezik (címkézik) az eseményeket.
Leggyakrabban az uprising fogalmat használják, korábban a riot kifejezést, ami lázadást jelent (itt az angol nyelvű hírcsatornákra gondolok, mint a CNN, BBC News és a Sky News). Még véletlenül sem a revolt (engedetlenség, tömegfelháborodás) vagy a forradalom (revolution) kifejezést, amit viszont az Al Jazeera gyakran emleget (Egyiptomban be is tiltották). Van-e valami érdekes a megnevezés mögött?
Véleményünk szerint igen. Hiszen a Nyugat dilemmában van és ez a fogalmakban is kifejeződik. A nyugati hatalmak nem akarnak radikális váltást, hiszen elveszíthetnek egy hűséges és stratégiai szövetségest. Az arab világ egyik része a rendszer megváltozását látja kívánatosnak. A nyugati felkelés és a radikálisok által preferált forradalom két egymástól eltérő vízió mentén értelmezi a történéseket. A fogalmak pedig ezeket kiválóan illusztrálják. De mit is jelentenek ezek szociológiai szempontból? Erre vessünk egy gyors pillantást.
A nemkonvencionális tiltakozásnak különféle formái vanak. Ide tartozik a lázadás, a vele rokon a zendülés, a felkelés, a rebellió illetve a forradalom. Különbségek vannak azonban a jelölt realitás, illetve a követett célok tekintetében, úgyszintén azon társadalmi kontextusok között, amelyekben mindezek megnyilvánulnak. A zendülés rendszerint egy formálisan rögzített hierarchikus rend „egyenruhás” tagjainak (alacsonyabb beosztású katonatisztek, matrózok) erőszakos megnyilvánulásaira vonatkozik, akiknek engedetlensége a vezető személye ellen irányul; azt akarják tisztségéből eltávolítani. A zendülést rendszerint tudatos tervezés előzi meg. A felkelés kifejezés a rendi társadalomban az agrártevékenységekkel foglalkozó népesség feudális úr elleni vagy a munkát szabályozó intézmény ellen irányuló erőszakos megnyilvánulására érvényes fogalom. Manifesztálódását tekintve a zendülésnél intenzívebb, több személyt implikál, és kevésbé tervezett. Tipikus formái a parasztlázadások vagy rabszolgalázadások. Mindkét esetben a mezőgazdaságban foglalkoztatott népességről van szó (jobbágyok vagy rabszolgák), akik a fennálló munkaviszonyok ellen tiltakoznak, más eszköz hiánya révén erőszakosan. A zendülés és a felkelés is elsősorban tiltakozás.
A rebellió a felkelés erősebb formája, aminek nem csupán gazdasági jellege van, hanem szélesebb körű célokat követ: egyaránt feltételez politikai és társadalmi célokat, amelyeket tudatosabban, szervezettebben és apparátusok (például verbuvált paraszthadsereg a Münzer Tamás vagy Dózsa György esetében, vagy akár reguláris fegyveres hadserege az Amerikai Függetlenségi Háború legelső szakaszában) révén valamint formális(abb) vezetők segítségével igyekeznek elérni. A végső cél a társadalmi viszonyrendszer radikálisabb megváltoztatása. Több mint tiltakozás, mert valami érdekében is síkra száll. Szokás inszurgenciának is nevezni, ami incipiens forradalmat jelent. A forradalom az egész társadalmi berendezkedési forma teljes és gyökeres megváltoztatását célozza. A sorból a legintenzívebb; a forradalom implikálja a legtöbb szereplőt, egyértelműen transzformatív célja van. Habár ez is a városban történik (a fővárosban) nem is szokás a városi erőszak formái közé sorolni. Miben különbözik a felsorolt erőszakos formákhoz képest a lázadás (riot)?
Egyrészt, a lázadás kvázi-spontán, modern jelenség. Másrészt, tipikusan nagyvárosban nyilvánul meg, ahol az urbanizáció mintája és a társadalmi viszonyok igazságtalan volta miatt (a rabszolgaság öröksége, az intézményes szegregáció, a szegény népesség térbeli koncentrációja adott övezetekben, diszkrimináció és sztereotipizálás) a városi populáció számottevő része tartósan marginalizált és kirekesztett, „elnyomott”, bár a törvény szerint szabadok. Civil szereplőket implikál, akik meg vannak fosztva a tiltakozás más, legitim eszközeitől – egyszerűen a többség nem figyel rájuk, eltekint tőlük. A városi lázadásoknak nincsen kikristályosodott célja, többnyire kollektív érzelmi-affektív indulatok erőszakos kifejezései, amelyek címzettje az állam, annak szimbolikus megtestesítője, a tulajdon, ritkább esetben pedig egy másik közösség tagjai. Rendszerint specifikus társadalmi kategóriákat (városi szegények, etnikai-faji kisebbségek, éhezők, focidrukkerek, anti-globalisták), szűkebb korcsoporthoz tartozókat (fiatalabb, átlagban 35 év alattiakat) és túlnyomórészt férfiakat implikál.
Egyiptomban most valami ilyen történik: több mint lázadás, valamilyen sajátos felkelés, de azért nem forradalom. De az is könnyen meglehet, hogy a Facebook miatt valami új fogalmat kell kitalálni a helyes megnevezésre!
A közösségi hálózatok már a tudományos fogalmomtárra is kihatnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése