„Eredeti” ötlettel állt elő ploiesti óvoda „találékony” vezetője: mivel az óvódások „beiskolázási” száma alacsonyabb az igénylések számához képest, feltételekhez kell kötni a „pályázók körét”. Magyarán, meg kell szűrni a családokat, akiknek gyerekét felveszik az oviba. Válság lévén, kéznél levő volt a legfontosabb felvételi kritérium: a szülők alkalmazotti státusa (értsd. a munkanélküli szülők gyerekeit nem veszik fel)! „Aki nem dolgozik, az ne is egyék” avagy a „munkanélküli gyermekének nem jár óvodatárs, boldoguljon a blokkok mögött, ahogy tud”... az egyik szülő amúgy is otthon van, foglalkozzon az vele! Egy további kritérium szerint azokat a gyermekek is pótlistára kerülnek, akiknek édesanyja gyermeknevelési szabadságon van (mivel ők is nagyobb eséllyel maradnak el az óvoda-költségek kifizetésével)
A dologban a legmeghökkentőbb az, hogy a „pedagógus” szerint ez teljesen rendjén van, hogy egy állami közintézmény teljesen jogosan diszkrimináljon, társadalmi háttér függvényében. Sőt, a Prahova megyei főtanfelügyelő az intézkedés helyességét emelte ki, hiszen amennyiben a család anyagi javai szűkösek, nem fogják tudni az óvodai étkeztetés díját kifizetni. „Beiratkozáskor amúgy is jövedelmi igazolást kell a szülőknek csatolni, ami bármikor szelekciós kritérium lehet. Akár kimondjuk, akár nem”
A társadalomban a legfontosabb mobilitási csatorna az oktatási rendszer. Képesítést és alkalmazható, piacon eladható tudást és képességeket szerezve az egyének felfele léphetnek a társadalmi ranglétrán (természetesen másképpen is, de ez a norma).
Az óvoda nem kötelező, azonban az intézményes szocializáció e formája – ahol a kisgyermek megtapasztalja más gyermekek társaságát, a családi kívüli világot, ahol készségeit fejlesztik – nagyon fontos; aki óvodába jár, későbbi iskolai karrierje során sikeresebb lesz azokhoz képest, akik nem jártak oviba. Pillanatnyilag a romániai állami óvodákkal komoly problémák vannak: kevés a hely, rossz a felszereltség. A magánóvodák pedig, ahol mindez megvolna, nagyon drágák. Tény ugyan, hogy az állami és magánóvodák között egyre nagyobb a minőségbeli különbség, a társadalmi gazdag-szegény törésvonal egyre markánsabban fejeződik ki aszerint, hogy ki milyen oviba jár (már aki egyáltalán járhat). Az a tény, hogy eleve egyre több gyerek marad ki az óvodai oktatási rendszerből önmagában komoly társadalmi probléma.
A szülők munkaerőpiaci helyzetéhez kötni egy gyerek óvodába járási jogát diszkriminatív - nem tolerálható magatartás. És mégis megtörténik. Sajnos ez az eset feltehetően nem egyedülálló jelenség. Amennyiben mégis az volna, akkor is arra hívja fel a figyelmet, hogy az óvodai diszkrimináció kérdése egy valós probléma.
