2010. június 9., szerda

Közvélemény és alanyai – Tavaszi fuvallat: Kolozsvári városnapok májusban

Tegnap ért véget az a „népszavazás”, ami alapján a városvezetés eldöntheti, hogy mikor legyenek a városnapok. A jelek szerint a bő többség a májusi periódusra szavazott – azt is mondhatni: győzött a ráció és a tavasz. Remélhetőleg jövőben már ekkor szervezik az első városnapokat.

A „szavazás” kimenetele egybeesett azzal a szándékkal, amit a kolozsvári magyarság a város brand közvitája során „kinyilvánított”. Azonban a „szavazás” maga többmindenre rámutatott, amire a közeljovőben tudatosabban oda kell(ene) figyelni mindannyiunknak.

Egyfelől, a további „vitás kérdések” esetében jó hivatkozási alap lehet, precendensértékkel hivatkozni kell rá. Mondhatni, a multikulturalitás promoválásában felhasználható eszköztár de facto kibővült a „bízzuk a népre” eljárással.

Másfelől, úgy tűnik – a dícséretes kezdeményezés ellenére, lásd Csoma Botond blogját -, hogy a kolozsvári magyar elitek esetében nehéz elmozdulni a szándék/vélemény felől a cselekvés irányába. Más szavakkal, intézményi erőket felvonultató kampány nemigen volt, bár az ilyesféle gyakorlatoknak nagyon fontos szimbolikus eredménye lehet: mobilizál, sikerélményt nyújt, közösségi szolidaritást szül, kedvezően old meg egy problémát. Tehát: egy kompetitív mezőnyben nem elég véleményt mondani (amint azok fórumokon el is hangzottak, többször), hanem valamilyen koordinált stratégia alapján a jövőben cselekedeni is szükséges – különösen, ha a tétek magasak.

Végül (a kimerítés igénye nélkül) a várható hivatalos eredemény azt is jelzi, hogy kulcskérdésekben a román és magyar közösség véleménye a valóságban közelebb van, mint az első látásra tűnik. Vagyis, fontos kérdésekben a helyi politikusoknak, véleményvezéreknek nem csupán a magyar, hanem a román közösség irányába is kell kommunikálni.

1 megjegyzés:

  1. Igen, győzött a tavasz. Szerintem a voksoló románok nem tudták, a magyarok melyik hónapra hajlanak inkább. Csak úgy szimpibben tűnt a május.

    Egyébként a itt is ellenőrizhető honlapon is lehet szavazni. Akárhányszor. Nincs IP alapú szavazás...

    VálaszTörlés