Szabadidő - Filmek. Cold Waves

Solomon, Paul (2007) Cold Wawes. Razboi pe calea undelor. Geppert Productions

A HBO Romania filmcsatornán láttam ezt a filmet. Gyermekkoromra emlékeztetett, egészen pontosan a SZER „rádiófogyasztás mintáira”. Kicsit titokban, kicsit félve, de mindég hallgatva… A film központjában Románia áll, ahol a kommunizmus tombol, a Securitate rettegésben tartja a népességet, a hatalom pedig megkísérli felrobbantani a SZER-t. Mindezt kellőképpen kontextualizálva – ami a nézőt kérdésfelvetésre ösztönzi: Milyen volt akkor élni?

Csak egy mozzanat a történelemből és a filmből: a támadás a SZER ellen.

Az 1989-es forradalmi rendszerváltás előtt Romániában működött a térség legkeményebb kommunista diktatúrája. A román hivatalos pártállami ideológia (lényegében a diktátor és a közvetlen környezetében lévők) vehemensen elutasított mindenféle glasznoszty és peresztrojka típusú politikát, részben a kommunizmus építésének útjáról való megengedhetetlen letérésként bélyegezve azt, másrészt viszont úgy vélte, hogy az Romániában már rég végrehajtott. A rendszer egyre izoláltabbá vált a nemzetközi kapcsolatok terén, befele egyre népszerűtlenebb intézkedéseket hozott, azonban jelentős ellenszegüléssel mégsem kellett szembenézzen. Tény az, hogy a forradalmi eseményeket megelőzően, nem alakult ki számottevő és fajsúlyos ellenzéki, disszidens csoportosulás, a hivatalos mellett semmilyen alternatív diskurzus nem jelent meg a nyilvános térben. A legfelső pártvezetést, a Központi Bizottságot, a nyolcvanas évek végén majdnem kizárólag a diktátor családtagjai alkották, a felsőbb pártapparátust pedig a Securitate, a titkosrendőrség ellenőrizte. Ebben a kontextusban a népesség számára nemigen maradt más, minthogy a magánszférában, szűkebb és bizalmas családi és baráti körben arra hagyatkozzanak, és azt beszéljék meg (sokszor a besúgás reális veszélyétől tartva), amit a Szabad Európa Rádióban hallottak. A Szabad Európa Rádió volt leginkább (a Deutsche Welle és az Amerika Hangja román nyelvű adásai mellett) az a fórum, ahonnan tájékozódni, társadalomkritikát lehetett hallani. Nem csoda, hogy a vezetés mindezt nem nézte jó szemmel. Emiatt lépett működésbe az akkori proxy jellegű nemzetközi terrorizmus mechanizmusa.

A hatalom „vasökleként”, „Gestapójaként” működő Securitate 1980. őszén Bukarestben egyezkedésekbe kezdett a kor egyik leghírhedtebb nemzetközi terroristájával, Carlossal, akit csak a Sakál néven emlegettek. Ő baloldali kormányoktól, afféle terrorista zsoldosként fogadott el pénz ellenében megbízásokat. Többek között olyan akciókat hajtott végre csoportjával, mint az 1975-ös bécsi merénylet az OPEC székház ellen, vagy az 1983-as bombatámadás a TGV ellen. Carlos venezuelai születésű, valódi nevén Sanchez Ramirez, a Palesztin Népi Felaszabadítási Front tagja volt, de többnyire saját csoportjával követte el a terrorista akcióit.

A romániai vezetés a Securitaten keresztül azt akarta, hogy Carlos robbantsa fel a müncheni székhelyű Szabad Európa Rádió román szerkesztőségét. Carlosék 1981. kora tavaszán robbanószerkezeteket postáztak három műsorszerkesztő címére, majd február 21-én bombát robbantanak a Szabad Európa Rádió bajorországi székhelyén, ami azonban nem okozott számottevő károkat. A rádióműsor is csupán 15-16 percre szakad meg, a szerkezet amúgy is a csehszlovák szerkesztőség közelében repült a levegőbe. A Szabad Európa Rádió elleni terrorista akciósorozat júliusban ért véget, amikor meggyilkolták az egyik legnépszerűbb műsor vezetőjét, Emil Georgescut, aki az Actualitatea Românească című leleplező adás vezetője volt.

A rendszerváltás után a román állam egy ideig tagadta, hogy része lett volna bármiféle nemzetközi terrorista akcióban, így a Szabad Európa Rádió ellen elkövetett merényletben játszott szerepét sem ismerte el. A volt kelet-német STASI irattárak megnyitása azonban minden kétséget kizárt: az ügyben Románia volt a megbízó és Carlos a végrehajtó, másik társával, a német Johannes Weinrich-el és feleségével Magdalena Kopp-al közösen. Carlost 1995-ben Khartoumban rabolta el egy francia kommandó, aztán Párizsban és Berlinben lefolyatatott perekben életfogytiglan tartó büntetést kapott. Jelenleg is börtönben van.

Meg kell nezni.

Tovabbi tájekozodas vegett: Follain, John (1998) Jackal: The Complete Strory of the Legendary Terrorist, Carlos the Jackal. International Edition: Arcade Publishing

Link: http://www.coldwaves.ro/

Szabadidő - Filmek. The Take

Lewis, Avi (2004) The Take. Barna-Alper Productions

Ezt a filmet egy kedves barátom ajánlotta figyelmembe (sok más mellett). A Naomi Klein forgatókönyve alapján készült dokumentumfilm meghökkentő estet mutat be realista részletességgel. Egy munkát elvesztő Buenos Aires-i harmincfős munkáscsoport elhatározza, hogy birtokba veszi (innen a cím is) a becsődölt autóalkatrész-gyárat, ahol korában dolgoztak. Az eset Argentínában nem volt egyedi, csoportok tucatjai cselekedtek ugyanígy. Munkásból gyártulajdonos? (Marx forog a sírjában…).

Nem éppen! A „gyárfoglalóknak” egyáltalán nincsen könnyű dolga: hamarosan az egész rendszerrel szembe találják magukat: a tulajdonosokkal, a jogi rendszerrel, az egész politikummal, sok esetben pedig társaikkal, is, akik a kilátástalanak tűnő helyzetben majdnem eltántorodnak és elbizonytalanodnak.

A gyár azonban beindul és bartellben értékesíteni is képesek termékeiket, de a hatalom nem tűri sokáig, hogy a magántulajdon szentségét sértve kollektíven gyárat vezető volt munkások sokáig működtessék: adminisztratív korlátok és akadályok tömkelegét zúdítja rájuk. S ők még a szerencsésebbek közé tartoznak: a többi birtokba vett gyárat a rendőrség és katonaság erőszakkal veszi vissza, elzavarva onnan a szorgosan dolgozó munkásokat. Eredeti felvételeket látunk ezekről.

A csoport végül győzedelmeskedik a rendszer felett, a bíróság jogot ad nekik, hogy a gyárat működtessék.

A filmben számos politikus, nagyiparos, és civil aktivista vonul fel, kifejtve véleményét az argentin gazdasági szerkezetváltozásról, és annak pozitív illetve negatív következményéről.

A film erősen jó példája annak, hogyan tűnik el a társadalmi változások forgatagában a klasszikus munkásosztály, amit a modern nagyipar foglalkoztatott. És arra, hogy a globalizáció körülményei között, amikor a gyárakat egyszerűen bezárták, vagy a termelést áthelyezték Kelet-Ázsiába (főleg Kínába), hogyan lesz emberek tömege fölösleges, mert a gazdaságnak egyszerűen nincsen rájuk szüksége.

A filmben a munkások érző emberek, akik semmi egyebet sem akarnak, mint tovább dolgozni abban a gyárban ahol eddig. Nyoma sincsen az osztályharcnak, a forradalmi szándékoknak, de a végsőkig készek küzdeni azért, hogy a társadalomban a helyüket valahol megtalálják: a film gerince erről szól.

A The Take azonban szemléletes képet ad a tágabb társadalmi kontextusról is: a politikai viszonyokról, a maradék munkásság politikai dilemmáiról, a gazdasági szerkezetváltozás következményeiről, a jogi rendszerről, és bemutat néhányat az éhséglázadásokból is, eredeti felvételekkel.

Az argentin gazdaság szerkezeti átalakítása és a konszolidációja (amit a kormány az IMF (Nemzetközi Valutaalap) segédletével vezényelt le) számos problémát okozott. A folyamat részeként az ipari szektorról a hangsúly áttevődött a szolgáltató szektorra, így a munkakonfliktusok is itt gyarapodtak, de a követelések nem a béremelésekre, hanem a munkahelyi biztonságra és az élelmiszerjegyek folyósítására vonatkoztak. Ugyanakkor a szociálpolitikai juttatásokat és támogatásokat az állam megnyirbálta, az állami szektorban a 1990-es években a Carlos Menem adminisztráció alatt 700 000 önkormányzati munkahely egyszerűen megszűnt, mert a közkiadásokat lecsökkentették. A corralito (pénzügyi stabilizáció, a magas infláció megfékezésére) okozta frusztráltság a lefele való csoport-mobilitás réme és élménye talaján végül a decemberi eseményekbe torkollott, hiszen a pénzügyi intézkedések túl radikálisnak bizonyultak. A munkásosztály pedig jószerivel megszűnt.

A film megtekinthető itt http://video.google.com/videoplay?docid=8149373547373833649

A film hivatalos honlapja: http://www.thetake.org/