Társadalmi problémák – Etika és orvoslás

A napokban gyűrűzött be az a botrány, ami egyszerűen csak a Sabyc Klinika néven fut. A lényeg: több nőtől állítólag tudtuk ellenére petesejteket vettek, amit aztán gazdag külföldiek mesterséges megtermékenyítésére használtak. Az esetet több hatóság is vizsgálja, azonban egy nagyon komoly dologra hívja fel a figyelmet. Nevezetesen, az orvosi (és egyben a társadalomkutatói) fokozott felelősségre és annak etikai szabályaira. Vessünk erre egy gyors pillantást; a hivatkozásokat ebben az esetben is elhagytuk.

Az orvosokra vonatkozó Hippokratészi Eskü fejezi ki mindezt, de a sors fintora, hogy éppen az orvosok által elkövetett kísérletek voltak azok, amelyek a törvényhozást arra késztették, hogy az etikai normarendszert törvényerőre emeljék a nyugati világban. Ez nem más, mint a Nürnbergi Kód.

A Nürnbergi Kód kidolgozása Leo Alexander és Andrew Ivy nevéhez fűződik, akik a második világháború után a Nürnbergi Per részeként az emberiség ellen elkövetett gaztettek vádjával perbefogott 23 náci orvossal és tudóssal szemben támasztott bűnök kapcsán fogalmaztak meg egy világos és kötelező érvényű, elszámoltatható normarendszert. Ennek az orvosi munkát meghatározó szabályrendszernek az volt a feltett célja, hogy lehetetlenné tegye a náci koncentrációs haláltáborokban végbement emberi kísérletek és borzalmak megismétlődését, hogy (orvosi) kutatást csak az alanyok explicit beleegyezésével lehessen folytatni. A Nürnbergi Kód természetesen kihatott az összes olyan tudományra is, amelyek közvetve vagy közvetlenül az egyénekkel (is) foglalkoznak; kiemelt helyen az antropológiára és a szociológiára. Továbbá, a Kód jelentősége és szerepe nem csupán extrém, vad háborús körülmények között nagy, hiszen kockázatok és veszélyek az emberi méltóság és választási szabadság ellen sajnos békeidőben is fennállnak. Ebben a tekintetben úgy véljük igencsak tanulságos a szakirodalomban a Tuskegee Kísérlet néven hírhedtté vált amerikai történet, ami ismételten kiemeli egy ilyen kódrendszer feltétlen szükséges voltát, a szabad nyugati világban is.

A Tuskegee Sypihlis Experiment az orvostudomány máig egyik legborzasztóbb és legérthetetlenebb emberi kísérlete, amelynek során a kezdeményezők és a lebonyolítók a Kód majdnem mindenik kitételét folyamatosan és ismételten megsértettek (A Kód persze később lépett érvénybe, de ez nem volt elégséges a kísérlet leállítására). Az Amerikai Közegészségügyi Hatóság (U. S. Public Health Service) által kezdeményezett kísérlet 1932-ben indult és addig tartott, amíg az 1972-ben véletlenül ki nem derült (jó kérdés, hogy ha nem röppenti fel a Washington Star a témát, a Hatóság meddig működteti). Ez volt a leghosszabb non-terapeutikus kísérlet az orvostudomány történetében. A hihetetlennek tűnő kísérlet során 399 déli (Alabama állambeli) fekete szifiliszben szenvedő férfi vett részt, akiktől szisztematikusan megtagadtak mindenféle orvosi kezelést: azt kívánták megfigyelni, hogy a betegség milyen tünetekkel jár; lényegében hogyan, milyen körülmények között halnak meg az áldozatok. Mindezt azután is, egészen 1972-ig, hogy a negyvenes években felfedezték az ellenszert, a penicilint, amihez ennek a „kutatásnak” semmilyen köze nem volt. Az orvosok és asszisztensek különféle technikákkal megtagadták a rendes kezelést, aminek következtében 28 ember belehalt a szifiliszbe, 100 az ezzel kapcsolatos komplikációkba, 40 személy másokat fertőzött meg, 19 esetben pedig a partnerek szifiliszben szenvedő csecsemőt szültek. Az alanyokat a kísérlethez azzal az ígérettel rekrutálták, miután megállapítottak, hogy szifiliszben szenvednek, hogy ingyenes orvosi ellátásban részesülnek majd. Ez vonzó volt olyan szegényeknek, akik egyébként pénzügyileg ezt nem engedhették volna meg maguknak, azonban valójában aszpirinen kívül semmilyen komolyabb gyógyszert nem kaptak.

Az eset nem magyarázható az alanyok faji hovatartozásával vagy szociális helyzetükkel, ugyanis a kísérletet vezető stáb tagjai között sok fekete volt, az ápolók többsége is az volt. Az információhoz és az élethez való jog etikai problémája mellett az eset az egyéni felelősségre is rávilágít: az orvosok mellett a kisegítő személyzetnek, a bürokratikus apparátus tagjainak személyes felelősségére. Lehet-e és szabad-e szó nélkül utasításokat követni és egyszerűen végrehajtani az erkölcstelen feladatokat?

A kérdés természetesen retorikus, hiszen világos, hogy a válasz nemleges.

Az esetről részletesen lásd James H. Jones (1993) megdöbbentő Bad Blood: The Tuskegee Syphilis Experiment (Rossz Vér: A Tuskegee szifilisz kísérlet) című könyvét itt http://www.amazon.com/Bad-Blood-Tuskegee-Syphilis-Experiment/dp/0029166756

Az esetről http://www.hsl.virginia.edu/historical/medical_history/bad_blood/ vagy felvételek http://www.youtube.com/watch?v=e6Qk5eH_aZo