Szociológiai közhely, hogy a társadalomban való élés számos egyéni szinten érzékelhető nehézséget és feszültséget okoz: stresszt, sink-érzetet (társadalmi idegességet), konfliktusokat az egyének között, feszültséget a társadalmi intézményekben és a társadalmi nagycsoportok között.
Durkhéim óta jól tudjuk, hogy az öngyilkosság olyan társadalmi jelenség, aminek ilyen külső, társadalmi oka van; ami a társadalmi szabályozottsággal és a társadalmi integráció mértékéve és fokával kapcsolatos. Magyarán, társadalmi tényezők miatt vetnek az emberek tudatosan véget az életüknek. Mintegy megoldásként, az előttük tornyosuló nehézségek miatt.
Azonban lehet-e valaki másképpen is „öngyilkos”? Más szavakkal, egyszerűen kivonulhat-e valaki a társadalomból? Megszűntetheti-e, felfüggesztheti-e a társadalmi tagságát? A Hatvanas években az amerikai hippi lázadók ideiglenesen „kivonultak” a maistream társadalomból, a szerzetesek és remeték is valami hasonlót tesznek. (A börtönöket, elmegyógyintézeteket és kórházakat nem is említve). Azonban egyik sem számít társadalmai öngyilkosságnak, hiszen a hippik a fennálló rendet akarták megváltoztatni, a remeték pedig az egyház keretei között társadalmi tevékenységet végeznek. Önként meg senki sem megy börtönbe.
Úgy vélem, a társadalmi öngyilkossághoz legközelebb a Hikikomori áll. Mi ez? Egy nagyon sajátos társadalmi probléma, ami Nyugaton gyakorlatilag ismeretlen, de Japán komolyan küzd vele.
Ez egy tipikusan Japán társadalmi jelenség, bár változó formában, Dél Koreában is jelen van, akárcsak Taiwanban. A jelenség viszonylag egyszerű, a következmények azonban egyenesen drámaiak. Tinédzserekre jellemző: azok egyszerűen elrejtőznek a szobájukban, onnan akár évekig nem jönnek ki. Lényegében kivonulnak a társadalomból, életterüket a szobájukra korlátozzák, mindent ott tesznek. Képzeljük el: az iskoláskorú gyerekünk hazajön az iskolából, bemegy az szobájába és onnan két évig nem jön elő, nem mutatkozik, nem beszél a szüleivel. Sok esetben úgy nő fel, hogy senki sem látja; enni is csak úgy eszik, hogy sötétben leteszik az ajtaja elő az ételt, amit egyszer csak elvesz (korábban kijelenti, ha ott áll valaki, akkor halálra éhezteti magát…). Elemi szükségleteit is így végzi… Mert ez történik!
Becslések szerint Japánban valahol egymillió és másfélmillió serdülő és fiatal rejtőzködik a társadalom elő. Egy 2003-ban végzett kutatás becslése szerint (forrás Dziesinski, 2003) 8,4 százalékuk 10-15 éves, majdnem 20 százalékuk 16-20 éves, 21 százalékuk 21-25 éves, 18 százalékuk 26-30, 10 százalékuk pedig 31-36 éves. A többi 36 év feletti vagy ismeretlen az életkoruk. Mennyi időt töltenek ebben az állapotban? 18 százalékuk 6 hónap és egy év közötti időt, negyedük 1-3 év között, 15 százalékul 3-5 évet, 10 százalék körül 5-7 év közötti periódust, 6 százalékul 7-10 évet. Azok, akik tíz évnél többen vannak elszigetelve, azok 8 százalékot tesznek ki. A többi esetében nem lehetett az időperiódust megállapítani. Világos, valaki minél több időt tölt a Hikikomori állapotában, egyre nagyobb az esélye, hogy nehezen integrálódjon vissza a társadalomba. Innen az idősek relatíve magasabb aránya.
De mi okozza a Hikikomorit? Szerzők állítják, hogy a tipikus japán társadalmi berendezkedés és társadalmi viszonyrendszer, valamint a történeti hagyomány vezet együttesen a társadalmi öngyilkossághoz. Japán a világon az egyik állam, ahol a társadalmi sűrűség rendkívül magas – mind a népsűrűség, mind pedig a társadalmi kapcsolatok tekintetében: az egyének a közösségbe magas fokon integráltak, aztán a rájuk nehezedő társadalmi kontrol is rendkívül erős.
Aztan az iskola, megint. Mivel az alkalmazás többnyire élethossziglan tart, az iskolai előremenetel és jegyek szerepe kiemelten fontos: a jövő és az ember egész élete függ tőle. Nem véletlen tehát, hogy az iskolában a diákok által elszenvedett nyomás is ezzel egyenes arányban van, hiszen, mint jeleztük, minden jegy számít. Sok szülő a rendes iskola mellett úgynevezett tanulóiskolában is járatja a gyermekét, rendszerint a hivatalos tanítás után (ők estig dolgoznak, tehát kénytelenek ezt tenni). Itt is jól kell teljesíteni, hiszen mindez nem kevés pénzbe kerül: az tanulóiskolában a gyermekek eloadásokat hallgatnak, majd vizsgáznak belőle. Ha sikeres a vizsga, akkor jön a következő tantárgy. Ha nem, akkor újabb lecke és újabb vizsga következik, amíg a diák átmegy a vizsgán. Reggel nyilván jön a rendes iskola, ahol emlékeztetik a gyermeket, ha nem kap jó jegyet, majd egész életében rakodómunkás lesz… nem csoda, hogy egyesek nem bírják és elegük lesz az egészből. Ha ilyen világban élnek, akkor inkább nem jönnek ki a szobájukból. Az a 1,2 millió!
Emellett egy másik oka is van a Hikikomori-nak. Nevezetesen, hogy a szülők erőszakkal nem mennek be a gyermekszobába, és erőszakkal nem vetnek véget mindennek. Ugyanis a Hikikomori erősen nagy szégyen a családon, egyenesem stigma, bélyeg. Japánban kulturális hagyománya van a másság megbélyegzésének: erre az ajnukok, burákuminok esete jó példa. Így aztán a szülők titkolják, hogy gyermekük bezárkózott. A rokonok, szomszédok, munkatársak előtt. A BBC által sugárzott filmben az egyik család minden este terítéket tett a két éve elrejtőzött gyermeknek az esti vacsoránál és hangosan beszéltek hozzá, nehogy a szemközt lakó szomszéd gyanút fogjon. Amúgy a BBC által sugárzott The Missing Million című film keltette fel a nyugati szociológusok és pszichológusok figyelmét.
Végül, az is ide tartozik, hogy a bezárkózó gyermekek képesek arra, hogy egy virtuális világot teremtsenek maguknak a szobában: a Japánban majdnem fetisizált elektronikai eszközök (videojátékok, számítógép) és az Internet révén. (A társadalmi öngyilkosságnak egy másik, enyhébb formája az, amikor a fiatal kizárólag egy hobbinak el, semmi az égvilágon nem érdekli többé: gördeszkázik, videogamezik, tipikus japán képregényt gyűjt - ez a Manga – a rajzolt képzelt világban él. Erről talán később.)
A BBC riport http://news.bbc.co.uk/2/hi/programmes/correspondent/2334893.stm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése