A média (különösképpen a bulvárjellegű) egyre gyakrabban talál fel neveket és megnevezéseket, amelyeket szereplőkre aggat: Latifundiarul din Pipera (azaz a Piperai Földesúr: Gigi Becali), Zeusz (Traian Băsescu), illetve Generalul (Tábornok: Anghel Iordănescu) olyan „nevek” közül valók, amelyekkel naponta találkozhatunk. Vessünk erre a jelenségre egy rövidebb kritikai pillantást.
A jelenség a média (egyre aggasztóbb) elbulvárosodásának egyértelmű jele, ami az elgiccsesedést kíséri, és az olcsó szórakoztatási szándékból adódik. De hol jelentkezik leginkább a „keresztelés”, és főleg, milyen jelzőket használ? Mit jelent mindez?
Egyfelől, a sportban, kiemelten a foci területén, hangsúlyosan pedig a sporthírekben és sportcsatornákon zajló beszélgetések során (amúgy a televízió elgiccsesedésének is ezek az elsődleges színterei). Másfelől az ún. show-biz-ben, ahol a hazai „álsztárokat” és médiaszereplőket találnak fel/ki. Végül pedig a politikában. Itt a politikusok egyértelmű címkézéséről van szó, ezért itt most erre nem térünk ki.
Három fő típusa van ezeknek a megnevezéseknek.
Az egyik típus, leginkább talán a labdarúgásra jellemző, amikor az illető „valakinek a másolata”, egy létező személy helyi megfelelője, „reinkarnált” változata vagy kópiája. Empirikus illusztrációként csak néhány közismert eset: Jardel de România (a román Jardel: Banel Nicolita, focista, Steaua Mario Jardel alapján); Maradona din Carpati (Kárpátok Maradonája: Gheorghe Hagi, volt focista, edző, vállalkozó, Armando Diego Maradona román változata); Lippi al Nostru (a Mi Lippink: Mihai Stoica, fociedző, az olasz Marcello Lippi edző másolata); Messi de Steaua (Steaua-s Messi: Florentin Matei, Steaua, Lionel Messi klónja); Xavi de Dinamo (Dinamo-s Xavi: Rafael Stanescu, Dinamo, Xavi Alonso után); Brad Pitt din Arbitraj (a Játékbezetők Brad Pittje: Alexandru Tudor, játékvezető, az amerikai színészre ütve). A sort nyilván folytathatnánk.
Ebben az esetben a kvalitást egy világszerte elismert figura helyi viszonyok között megnyilvánuló változata, a vele való hasonlóság képezi. De létezik adott helyre/országra jellemző tulajdonság hazai replikája is: a Kaiserul (Ionut Lupescu a FRF elnökhelyettese) vagy a Neamţul (Német: Dorinel Munteanu, fociedző), akik esetében a „németség” (értsd a sztereotip pontosság, akkurátusság, fegyelem, munkabírás) jelenik meg pozitív értékként. Hogy még érdekesebb legyen a dolog, ennek az ellenkezője is működik: a Corleone (Dumitru Dragomir a LPF elnöke, üzletember, volt politikus) vagy a Naşul (Keresztapa: Mircea Sandu, a FRF elnöke) az „olaszosnak” tartott korrupció, „smecherség” vagy tisztességtelenség szinonimájaként aggatott rájuk. Ebben a kategóriában megemlíthető a „médiasztár” Nikita is (Mihaela Ispas, a félanalfabéta és nyers stílusú örökös tévémeghívott, Luc Besson Nikita című film női főszereplője nyomán elkeresztelve).
A második típus esetében a „valakihez való tartozás”, a „valakinek a valakije”-ség adja a megnevezést. Az utóbbi időben orrvérzésig emlegetett figurák közül: Blonda lui Bote (Bote szőkéje: Bianca Dragusanu, Catalin Botezatu divattervező volt barátnője, az Antena1-en futó Un Show Capatos dísz-dekorja), vagy jellemzően a Blonda lui Iri (Iri szőkéje: Mariana Rosca, Irinel Columbeanu allítólagos volt szeretője). Itt a lényeg a valakivel való kapcsolat, az innen átragadó/fakadó tulajdonság a tranzitivitás elve szerint. Magyarán, azért lesz valakiből valaki, mert egy ismerthez tartozik (sokszor kellékként, tartozékként).
A harmadik hangsúlyos típus valamilyen kiemelt, önálló tulajdonság alapján képződik. Ez a legeredetibb, de ez is hamis, felületes. Például: a Simona Senzual (Érzéki Simona: Simona Cristina Suhoi, tévébemondó, énekesnő); Beyonce de Pitesti illetve Bomba Sexy vagy Sexoasa (Pitestii Beyonce, Sexbomba: Natalia Mateuţ, a Steauanál játszó Tănase volt barátnője); Sexy Brăileanca (Brailai Sexy: Florina Mihăila, prostituált). A Piticul Porno (Porno Törpe) vagy Mama Natura (Természet Anya) említésre is alig méltó figurák.
Azonban sohasem Atomfej Ioan, vagy Matematicus Andrei!
De mi a közös mindebben? A média azon elképzelése, miszerint a szereplők akkor hitelesek, ha klónok, másolatok, szurrogátumok és replikák (ha már az eredetiek másohol, másoknak megvannak), illetve az, hogy a fenti személyek örömmel elfogadják a rájuk aggatott neveket, hiszen jobb amúgy sincsen, amivel elénk állhatnának. Így lenne?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése