Pár napja ismét a roma problematikától hangos a nemzetközi sajtó. Lényegben a Mailat-ügy olaszországi, majd itthoni kirobbanása óta (2007) a kérdést folyamatosan napirenden tartotta a média, azonban ha jobban szemügyre vesszük a kérdés dinamikáját, akkor könnyen észrevehető, hogy a nyilvános diskurzusokban időként erőteljesen tör elő roma-toposz. Mint például jelenleg. A belfasti eset (romániai romákra törtek a szélsőségesek, akik később nyilvános felvonulást is szerveztek) ezt eredményezte: az érzelmet és értelmet alaposan felkavarta. A helyiek cseppet sem korrekt vádjai között az is szerepelt, hogy a Romániából elszármazott romák kolduló gyermekei terrorizálták volna az északír főváros békés lakóit.
A kérdés több tényezőt takar, valójában nagyon súlyos probléma, több szempontból is. Az első tényező a média és a hatóság általános magatartása. A második tenyező a jelenség mögött álló objektív társadalmi folyamatok (mindezek szorosan összefüggenek). Az alábbiakban ezekre fogunk tömören reflektálni.
Egyrészt, figyelemre méltó a média magatartása, a brit és a romániai egyaránt (ez utóbbi esetében inkább a televizióra gondolok). A kettő között valójában nincsen lényeges különbség: felületesek a kérdés kapcsán, kizárólag a szenzációsra figyelnek, illetve a romákat (átalában, mint közösséget) bűnbaknak tekintik – rájuk csak negatív terminusokban hivatkoznak.
A hazai sajtó jó része követi ezt a mintát: egybehangzó vélemények szerint a romák csak rontanak az ország általános megítélésén, ezáltal az össznépeség kerül méltánytalanul rossz képbe. Akárcsak az olaszországi esetek kapcsán.
Másrészt pedig, figyelemre méltó a hatóságok magatartása ennek a problémának az alakulásában (is). Egyértelmű, hogy a jelenség nem újkeletű. Sem a vendégmunka általában, sem pedig a hátrányos helyzetűekre specifikus olyan tevékenységformák, mint a szervezett kéregetés, a gyerekek koldultatása nem most jelent meg. A hazai illetékes intézmények – köztük az iskolák, ahol évek óta apad a gyerekek létszáma, vagy a gyerekvédelem hatóságai, a rendőrség – rég tudnak róla, de rendszerint csak akkor hajlandóak foglalkozni az ilyenszerű kérdésekkel, ha a sajtó (olykor a maga nem túl elegáns stílusában) napirendre tűzi azt. Közömbös magatartásuk hibást kör generál: ha társadalom fő integráló intézményei, mint az iskola, család, a közösség és a szociális intézmények, valamint a bűnüldöző szervek nem oldják meg a jelenség mögött álló igazi okokat, mint például a szegénység, a társadalmi diszkrimináció, a iskolai kettős mérce a romákkal szemben, akkor azok a megoldandó jelenség kiváltó okaivá válnak.
Így aztán a kritikus helyzetben került egyének egy része természetszerűleg keres máshol megélhetést, vagy kerül a kriminális szervezetek kezére. Ebben rejlik a helyzet cinizmusa: hogy a probléma mérséklését-javítását szolgálni hivatott intézmény(ek) nem csupán nem képes(ek) kezelni a kérdést - esetünkben a roma gyerekek kilépését az iskolából – hanem még örülnek is annak, a „minél kevesebb roma gyerek, annál jobb” logika alapján. Ez a magatartás explicit a helyi rendőrfőnökök esetében, akiknél úgy tűnik, nem abban érdekeltek, hogy ne legyen bűnözés, hanem hogy a bűnelkövetők „ne az ő területükön legyenek”. Persze az a legfőbb baj, hogy az angliai rendőrség is így gondolkodik, az első adandó alkalommal hazaküldve a különféle és „gyanúsnak” címkézett elemeket. Erre pedig a belfastihoz hasonló szerencsétlen események igencsak jó alkalmak.
A kérdés mögött többféle társadalmi jelenség van, ami életrekelti a szervezett kolduláshoz hasonló negatív eseteket. Ezek közül kiemelendő a vendégmunka, mint a szegénységből kivezető és-vagy a jóléthez elvezető társadalmilag mára elterjedt minta. Emiatt az illegális tevékenységek is könnyebben externalizálódnak, különösen a megszerezhető haszon relatív magas értékével kalkulálva. A másik jelenség pedig az itthon maradt gyerekek előtt álló kockázatok: a szülői kontroll hiánya, a szólők fizikai távolléte jelentősen megnöveli annak esélyét, hogy ezek a gyerekek áldozatokká váljanak: fizikai agresszió, nemi erőszak, rabszolgamunka, prostitúcióra való kényszerítés áldozatává. A harmadik jelenség pedig – mint az előző kettő közvetlen okozója – az általános gazdasági helyzet és diszkrimináció, a társadalmi intézmények elégtelen integrációs ereje. A társadalom formális kötelékeiből való kiszakadottság – munkahelyről, szociális ellátó rendszerekből, politikai intézményekből – rendszerint azzal jár, hogy újabb problémákat okoz. Mint például amiről éppen beszéltünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése