Nacionalista-tradicionalista és modernista-kozmopolita ellentét. Az „Ősiek” versus „Bozgorok”
A harmadik törésvonal, amit a foci kifejez az etnikai jellegű. A foci és a nacionalizmus amúgy szoros kapcsolatban áll egymással: a jugoszláv polgárháborúban a szerb paramilitáris csapatok a Belgrádi Vörös Csillag szurkolóinak kemény magjából szerveződtek, akik korábban a horvát Dinamo Zágráb csapatának szurkolóival rendszeresen verekedtek a Jugoszláv Ligában (a szecesszió előtt). Vagy a katalán nemzeti identitás jó kifejezésre talált a ma is nemzeti integratív intézményként működő F. C. Barcelonában. Beszédes az is, hogy egy nemzet a foci révén hogyan vehet szimbolikus revansot egy másikon. Az 1988-as EB az elődöntőben a hollandok a házigazda nyugatnémeteket ütötték ki. A holland szurkolók számára ez volt az igazi döntő: végig az kiáltották, hogy „Adjátok vissza a kérékpáromat”, ami arra a Második Világháborús náci gyakorlatra utalt, ami szerint a németek elkobozták a hollandok biciklijeit…. A foci révén vettek elégtételt ezen…
Romániában a kilencvenes években virágzott a nacionalizmus. A hirtelen életvezérlő normák nélkül maradt rétegek számára utolsó fogódzót, „tagságot” (tehát valahová való tartozást) biztosító és kínáló nacionalizmusoknak a kilencvenes évek elején nagy sikere volt. Az etnikai-nemzeti csoportokhoz való tartozás érzése és tudata (pontosabban ennek az érzésnek a társadalmi szerepe) szolgáltatta, „találta fel”, és erősítette azt a (fiktív, csupán érzelmileg kondicionált) identitást, ami révén a társadalmi testbe integrálódni lehetett. Magyarán a nemzethez, etnikai csoporthoz való tartozás olyan kötőanyagokat hozott létre, amelyekkel – legalábbis időlegesen – pótolni lehetett az „elillant” identitások, életvezérlő normák hagyta űrt. A törzsi-primitív nacionalizmus azonban fokozatosan visszaszorult, a gazdasági növekedés révén az etnikai probéma ma nem képez égető kérdést.
A nacionalizmus természetesen továbbra is jelen van, a fociban különösen. Ezt leginkább a transzcendens és a fővárospárti diskurzus hordozza, habár az érdemtelenség diskurzusban is benne rejlik. Ebben az esetben a „nemzeti-ősi” áll szemben az „idegennel”. Az előzőt a Steaua (Becali révén), és részben a Dinamo (erőteljesen Turcu révén), az utóbbit a CFR testesíti meg. Az a tény, hogy a globalizáció következtében a hazai fociban is megjelentek a külföldi játékosok (a múlt idényben ők hozzávetőlegesen az összes első ligás focisták 23 százalékát teszik ki, összesen 118-an vannak a becslések szerint.) jó alkalmat és lehetőséget jelentenek, hogy a „mi”-re és „ők”-re bontott világképben körvonalazódjék egy nemzeti tematika. A külföldiekkel teletűzdelt csapatokkal való Steaua meccsek alkalmával sorozatosan terítékre kerül a foci nemzeti jellegének elvesztése és a hazai focisták érvényesülésének korlátozódásának toposza. A külföldiek „elözönlik” az első ligát, valóságos invázió van, „hól vannak a mieink?” kérdések hangzanak el. Ők „a szükséges rossz”, de akik „rendszerint nem alkottak nagyot” – egyébként is „…csak a gyengébbek jönnek”. Szimptomatikus erre a jeleségre a Craiovai polgármester Antonie Solomon kijelentése, aki azt mondta, hogy a csapatában (U) vannak beszélő majmok is – a színesbőrű játékosora utalva. (Az idézetek forrásait itt most elhagytuk).
Az igazi konfliktus azonban a CFR és a Steaua között van. Ez a konfliktus lényegében a tágabb kontextusba helyezett román-magyar társadalmi viszonyoktól szól. A felmutatható közös ellenség a magyarok, akik az ország területi épségére törnek. A külföldi játékosok (a CFR a Dinamo elleni meccsen tizenegy légióst küldött a pályára) ebben a logikában a magyarokat testesítik meg. Becali rendszeresen magyar csapatnak nevezi az együttest, idegenek gyökértelen seregének, akinek semmi köze sincsen ehhez az országhoz. „Steaua Románia szent szimbóluma, nem jöhetsz te egy magyar, és csúfot űzzél belőle. Ezek szerint ezeknek egy konkrét céljuk van. Csak a Románia szimbólumát támadják”. „Az a véleményem, hogy a CFR nem egy román csapat. És azt is gondolom, hogy azon mód szerint, ahogyan Pászkány a csapatánál cselekszik, ő az autonómiára törekszik” – véli a Dinamós Turcu.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése