Társadalmi problémák - Városi krízis és megoldásaik: Christiania különös esete

A városok – különösen azok, amelyek rohamosan növekednek - egyre súlyosabb társadalmi problémákkal szembesülnek. Elsősorban a városi népesség számának rohamos növekedését emelnénk ki, ami a jelenlegi körülmények között önmagában is probléma. A zsúfoltság, magas népsűrűség, az emiatt okozott társadalmi stressz (sink) érzése, a közlekedési problémák, a városok szennyezettsége, az infrastruktúra elégtelensége és hiányosságai (rossz utak, fűtésrendszer problémái, szennyvíz kezelése) folyamatos kezelést igényelnek. Aztán a városi szegénység (nyomor, slumosodás, gettósodás, munka hiánya, városi underclass, lakásnélküliség), a városi konfliktus és erőszak (lázadások, agresszió, kriminalitás, gangek kérdésköre), a szuburbanizáció (urban sprawl, edge cityes, NIMBY, a „városok szétfolyása”), az informális gazdasági szektor növekedése (feketemunka, drogkereskedés, lánykereskedelem, prostitúció) tovább rondítja a helyzetet. Mindezeket egy gyűjtőfogalommal szokás illetni: városi krízis (urban crisis).

Mi a közös mindezekben, és milyen jellegűek ezek a társadalmi problémák? Egyrészt kollektív jellegű problémák: nagyon sok embert érintenek közvetlenül, vagy közvetve; másrészt politikai és gazdasági jellegük is van, hiszen megoldásuk közpénzek elköltését feltételezi, adott prioritások függvényében a város fizikai és társadalmi arculatát egyaránt meghatározza; harmadrészt pedig demográfiai és építészeti jellegű társadalmi problémák: a társadalmi tér szerkezete, a fizikai objektumok elrendeződése és a népesség összetétele és száma (alakulása) metszetében jelentkeznek. Sokféle megoldás született-születik, de ezek közül egy különösen érdekes (nem szokványos, hanem különös).

1971-ben különös eset történt Koppenhágában: a város egy addig katonai célokat szolgáló negyede kikiáltotta önállóságát: arra buzdította a város népességének bohémabb részét, hogy ha megunta a nagyvárosi élet számos problémáját, illetve a kapitalista társadalmi viszonyokat, akkor költözzön be a frissen alakult „országba”… Állítólag városszerte a falakon „Emigráljon a 8-as busszal” felhívások jelentek meg. Christianiáról van szó, amit a helyiek csak Szabad Városnak neveznek.

A hatvanas évek végére megugrott Koppenhága lakosságának a száma, a frissen beköltözöttek között túlreprezentáltak voltak a fiatalabbak, akiket vonzották a munkalehetőségek; az itt tanuló egyetemisták számottevő része is a dán fővárosban maradt. Mindez tipikus funkcionális problémát generált: egyfelől, a munkaerőre volt szükség, másfelől pedig a lakáspiacra nehezedő nyomás hirtelen megnövekedett. Beállt az akut lakáshiány, amihez az is párosult, hogy az üzleti ingatlanfejlesztések (irodaházak építése) miatt a városi tér beszűkült, a zöldövezetek nagysága is visszaesett. A dán Hadügyminisztérium egyik döntése értelmében bezárták a Belváros közelében lévő 34 hektáros területén lévő Badsmandsstraedes kaszárnyát, amit 1967-ig működtettek. A környéken lakók egy csoportja 1971. szeptember 4-én ledöntötte a kerítést és a dús zöldövezetet játszótérnek használta. Aztán szeptember 26-án a lakásnélküliek egy kvázi-szervezett csoportja szabályszerűen elfoglalta és kisajátította a volt kaszárnyák alkotta területet egy újságíró, Jakob Ludvigsen vezetésével, „kikiáltva” az önállóságot. Ami kezdetben egy kormányellenes tiltakozásnak, illetve szokványos squattolásnak indult, a hirtelen tömegjelenséggé vált: a felszabadult téglából épített kaszárnyaépületekbe több százan költöztek be. Hamar kiderült, hogy az új lakók, akiket a kor szellemének megfelelő hippi kultúra és alternativitás jellemzett, tartós életre rendezkedtek be. Az önszervezés (fűtés, szemét, szennyvíz kérdésének megoldása) mellett tudatosan elutasítottak mindent, ami a „külvilágra”, és előéletükre volt jellemző: a versenyt, az állami autoritást, mindenféle erőszakszervezetet, az anyagiasságot. Egyfajta önkéntes száműzetésre vállalkoztak, ahol a kapitalista társadalmi viszonyokat felfüggesztették, a közös életmód, a békés és főleg szabad, mindenféle kényszertől mentes élet javára. Kivonultak a mainstream társadalomból.

A Dán Kormány kezdetben megtűrte, majd 1973-ban hivatalosan Társadalmi kísérletnek nyilvánította Christianiát; ma is az, habár nemzetközi nyomásra időnként lépéseket tesz a felszámolására. Autonóm módon működik, ahol a hivatalos dán törvénykezés fel van függesztve a helyi javára. A Szabad Városnak önálló pénzneme van, ma is kollektíven és konszenzusosan döntenek a köz ügyeiről, és az egyetlen „város” Európában, ami azzal büszkélkedik, hogy autómentes. Hozzávetőlegesen 850-900 ember lakik itt, sokan itt is születtek, és itt is dolgoznak; saját zászlaja, címere és tévéadója van.

A területileg elszigetelt Christiania – egyik oldalán egy csatornával körülvett 17. századból származó védelmi rendszer határolja – természetesen számos ponton kapcsolódik a külvilághoz: a vízért és a villamosságért ellenértéket fizetnek, az előállított termékeket, kiemelten a Christiania Bike-nak nevezett különös formájú kerékpárokat városszerte értékesítik. A dán rendőrség közmegvetésnek örvend, a velük való viszony sokszor nyílt konfliktusba torkollik. Christianiát egy társadalmi probléma teremtette; a lakáshiányra adott sajátos megoldás, ami nagyon sokféle társadalmi háttérrel rendelkező számára volt közös probléma. A Szabad Város más megoldás tartós hiányában tudott ennyi ideig fennmaradni.

Christiania “hivatalos” honlapja. http://www.christiania.org/