Az elmúlt két-három évben Kolozsvár több szempontból látványos társadalmi és gazdasági átalakuláson esett át és a folyamatok tovább tartanak. Ezek közül kiemelendő az etnikai viszonyok relatív normalizációja (az idegengyűlölő és szélsőségesen nacionalista korábbi polgármester választási bukásával kezdődően a román-magyar etnikumközi viszonyok kevésbé konfliktusosak és nem képeznek már akut társadalmi problémát), az idegen tőke masszív beáramlása, a városi focicsapatok metamorfózisa, aminek következtében igazi multinacionális keretek épültek (az egyikben pillanatnyilag kilenc ország képviselteti benne magát, reális eséllyel pályázva a bajnoki címre, a másikban is egyre szaporodnak a idegenlégiósok), az ingatlanpiac robbanásszerű növekedése, illetve a kereskedelmi-szolgáltatói szektor teljes mértékű átalakulása, a médiapiac tágulása. A gazdasági elemzők szerint a város Románia egyik legütemesebben fejlődő gazdaságával büszkélkedhet, jó eséllyel pályázik az egész régió gazdasági központja címre. Az irodaházak gombamód szerinti elszaporodása, a leggdrágább személyautók látványa az utcákon, az épülő lakóházak és villák szaporodása nem cáfolja meg mindezt. A hivatalos (rendszerint pontatlan és optimista hangnemben prezentált) statisztikák nagyon alacsony munkanélküliségről számolnak be, a munkaadók munkavállalók hiányára panaszkodnak.
A jövőre vonatkozó tervek között, amelyeket a Polgármesteri Hivatal már jóváhagyott egyaránt szerepelnek látványos ingatlanfejleszéti tervek (több felhőkarcoló és üzleti negyed építése, a Főter alatti alagút terve, a reptér folyamatos korszerűsítése) arról tanúskodik, hogy ez az ütem a nem fog alábbhagyni.
Mondhatni, Kolozsvár erőteljesen elindult a posztmodern, globális világba egyre inkább betagólódó hálózati város irányába: markáns szolgáltató jellegűvé vált, amiben erőteljesen jelen van a nemzetközi tőke. Egyetemi profilját megtartotta, sőt továbbfejlesztette: a városban több mint százhúszezer diák tanul a különféle állami és magánegyetemeken, többük pedig helyben szándékszik munkahelyet keresni, esetleg önálló vállalkozást elindítani. Mindezek együttesen arra engednek következtetni, hogy a poszt-szocialista átmenet végérvényesen lezárult, a gazdasági szerkezetváltozás sikeresen befejeződött – a „régi” szocialista és „föstös” (hiány)gazdaságnak mára alig vannak látható nyomai.
A súlyos gondok természetesen továbbra is léteznek, főleg a nem kis számot kitevő „vesztesek” mindennapjaiban, a szegénység továbbélésének, a látható kontrasztok és egyelőtlenségek növekedésének kontextusában.
Az újfajta, leggyakrabban post-fordistának nevezett, rugalmas gazdaságnak legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy multinacionális, tehát leginkább nemzetközi tőkével működik, de azért láthatóan jelen van a hazai tőkével működő hatékony és sikeres versenyszféra is. A másik – a fogyasztók szempontjából sokkal látványosabb és kiemeltebben érzékelt – jellemvonása, hogy a hirtelen elszaporodott „üzletek” „átvették a szimbolikus hatalmat” és „uralják” a városi társadalmi teret, sőt, mi több, különféle technikákkal folyamatosan jelen vannak a privát szférában is (a hírlevelek, reklámújságok révén végérvényesen belopták magukat a háztartásokba).
A fenti kijelentések mellett csupán néhány példával érvelünk: a városhoz közel (eléggé botrányosan) telepedett meg a Nokia mobiltelefongyártó óriás, Közép-Kelet Európa-i logisztikai központot épített ki az amerikai Office Depot, világszerte hívásokat lebonyolító call centerek működnek, több lényegében minden nagy autógyártónak és regionális pénzintézetnek kirendeltségei vannak. A TriGárnit és az Immohoearst, valamint az Euromentor is jelentős ingatlanfejlesztési projektekbe fogott, amelyek összértéke meghaladja az egymilliárd eurót. A nemzetközi repülőteret jelen pillanatban körszerűsítik, több fapados légitársaság indít járatokat (például a Blue Air és WizzAir) a klasszikus légifuvarozó vállalatok mellett. Kolozsvár így közvetlenül összekapcsolódott több európai nagyváros körforgásábal, az Észak Erdélyi autópálya a város közelében halad el, a középtávú városfejleszési stratégia az elkövetkező tíz évben pedig félmilliós lakossággal számol. Két nagy mallt adtak át, tovabbi kettő készülőben van, több újonnan épített ötcsillagos szálloda várja a vendékeket, számos etno étterem működik, a Belváros szívében hamarosan luxiscikekket árúsító nagyüzlet nyílik. A város ad otthont az egyre rangosabbnak számító nemzetközi filmvesztiválnak, a TIFF-nek. Az utcákon az ember folyamatosan nemzetközi nagy cégek cégtábláit és plakátjait látja.
A globalizációra utaló egyéb jegyet-színfoltok is kezdenek látszani a városon. Az egyetemek miatt egyre nagyobb az itt tanuló külföldi diákok száma – Nyugatról (Socrates programban részvevő diákok, aki egy vagy félévet töltenek itt) és Közel Keletről, Észak Afrikából (aki teljes egészben itt folytatják tanulmányaikat). Egy részük itt is marad, növelve az etnikai diverzitást (az arab, főleg tunéziai illetve a görög közösség máris számottevő, belsőleg igencsak szervezett és önálló vallási helyeket is fenntartanak). Az alacsonyabban képzett munkaerő is kezd beáramlani: kínaiak és más délkelet ázsiaiak is felbukkanak az építőiparban és a textiliparban, mivel az átlagosnál alacsonyabb bérekért hajlandóak dolgozni. Minderre a későbbiekben még visszatérünk.
Jelen szövegben mi ennek az egyébként rendkívül bonyolult egyeneletnek – értsd poszt-fordista gazdasági fordulatnak és város-átalakulásnak – azzal az aspektusával fogunk behatóbban foglalkozni, ami a kereskedelmi, pontosabban az ún. retail szektorban az utóbbi két évben végbement. Egyrészt, a tágabb társadalmi kontextus vázlata után pontszerűen felvázoljok azokat a tényszerű változásokat, amelyek ennek a szférának az erőteljes kialakulásához vezettek. Másrészt pedig számbavesszük és elemezzük azokat az újonnan megjelent társadalmi problémákat (értsd negatív, káros következményeket), amelyekkel a továbbiakban a város társadalmának feltétlenül számolnia kell. Itt elsősorban Kolozsvár adminisztratív vezetésére, valamint az üzleti és kulturális elitre gondolunk elsősorban.
A poszt-fordizmus legfontosabb jellemvonása, hogy egy nyílt és tág színterű gazdasági mezőnyt hozott létre, amelyben a rugalmas és high-tech alapú ágazatok viszonylag kevés megszorító szabályozás közepette működnek. Ez utóbbi jellemvonását a szakirodalom deregularizációnak szokta nevezni, és amit formálisan leginkább a WTO promovál és visz véghez, a kormányok támogatásával. Mindennek számos következménye van, többek között a helyi viszonyokra nézve is. Talán legfontosabb, hogy a városnak kénytelen-kelletlen be kell valahogyan tagolódnia egy nagyobb – nemzeti határokon túlmutató – gazdasági keretbe. Magyarán, a tőkéért nem csupán a hazai más nagyvárosokkal, hanem a többi ekkora méretű európai városokkal kell megküzdenie, ugyanazon szabályok szerint. Ennek az a tétje, hogy egy-egy multinacionális nagyvállalat ide, és tegyük azt ne Rigába, vagy Krakkóba, esetleg Ljublianába telepedjen meg. Tehát ide (értsd Kolozsvárra) hozza a tőkét, itt adjon munkát a helyieknek – amíg el nem vonul máshová, ahol még több a facilitás, még olcsóbb a munkaerő, még előnyösebb a megtelepedés. Megjegyzendő, hogy Kolozsvárra is hasonló logikával jönnek a multinacionális cégek …
Mindezek konkrétan azt jelentik, hogy az a város lesz vonzó, ami több adókedvezményt kínál, több infrastruktúrát épít ki (közkiadásokból), és természetesen olcsóbb és jobb minőségű munkaerőt tud biztosítani. Másik jellemvonása, hogy mindez előre tervezetten ideiglenes, abban az értelemben, hogy minden szereplő számára – kivéve talán az alkalmazott munkaerőt – világos, hogy a megtelepedett multinacionális gazdasági egységek addig maradnak helyben, amíg számukra megéri itt lenni, vagyis nem amortizálják beruházásaik értékét és határköltségük alacsonyabb, mint egy másik lokációban: akik még alacsonyabb adókat, még korszerűbb infrastruktúrát, még fegyelmezettebb munkaerőt nem kínálnak. A Nokia Bochum – Kolozsvár (pontosabban Nemeszsuk) irányba való „elköltözése” is ilyen logikában történt és csak egy „közbeeső állomás” a Kolozsvár – XYZ település közötti útvonalon. S gondoljunk bele, ez minden nagyválallattal így van és lesz, ami egy állandóan följavított „kínálatot” feltételez, illetve újabb közpénzen finanszíozott „csalogató” infrastrukturális beruházást – rendszerint közpénzen.
Szintén a társadalmi kontextus másik lényegi jellemvonásához tartozik, hogy Kolozsvár a globalista logikában működő gazdaság miatt kénytelen volt leszámolnia a nacionalista jellemvonsásával, ami a rendszerváltás után tartósan és kizárólagosan fémjelezte. Világosság vált, hogy a primitív tribalizmus nem jó ómen, gátja a fejlődésnek, főleg a jó reklámnak. Elsősorban ez, és nem pedig a retorikai szinten felvállalt európaiság volt az igazi indítéka az etnikumközi megbékélésnek, a háromszínű padok, pakolásgátlók, szászlók és szemetesládák gyors eltávolításának. Kiderült, hogy a nemzetközi piacon szimbolikusan jól piacosítható brand a történelmi múlt, az európai gyökerek és a feljavított interetnikus viszonyok, a közöségek közötti normalizált társadalmi kapcsolatok.
A hagyományos Főtér átalakítása, a sétálóutca kiépítése, az épületek rehabilitációja és patinássá tétele, a Karolina tér és a Mátyás Ház környékének gyalogosövezetté való átalakítása két közvetlen célt követett. Az egyik, az európaiság hangsúlyozása a nyugat-európai városokkal való hasonlóság demonstratív felmutatásával (gótikus és barokk templomok és épületek, mint a multikulturalitás és tolerancia megtestesítői) a város szimbolikus kapcsolatba és gazdaságilag kiaknázható hálózatba került a külfölddel. A másik pedig a turisták, illetve a tőkeberuházások vonzása volt.
Ebben a helyi és nemzetközi gazdasági kontextusban az utóbbi két-három évben valóságos boomként telepedtek meg a nemzetközi nagykereskedelmi láncok. A korábban jelenlévő Metro valamint Selgros után (amelyek kártyás cash and carry rendszerben a kiskereskedőket voltak hivatott kiszolgálni) elsőként a Billa nyitott az egyszerű háztartások számára élemiszerboltot a Monostoron, ami a város legsűrűbben lakott lakónegyede. Hamarosan követte a Profi (mára már három üzlettel), később a Kaufland (két üzletel), a Plus. Egy éve megjelent a Cora, aztán a Carrefour és az Auchan (ez a három a legnagyobb és egyben a legforgalmasabb is), illetve a legfiatalabb a Real. A városban szétszórva a stratégikusan kiválasztott és megközelíthető helyeken azonnal vonatkoztatási pontjai lettek a városi térben való tájékozódásnak és fokozatosan rányomták a bélyegüket a városra. Végérvényesen rajta vannak a városlakók mentális térképén.
Természetesen a hatások sem várattak sokat magukra. Első körben munkahelyeket teremtettek a kolozsváriak és a környékbeli települések lakói számára. Továbbá, megváltoztatták a tipikus vásárlási szokásokat, valamint új igényeket teremtettek. Hatásuk abban is tetten érhető, hogy a viszonylag olcsón forgalmazott ruhaneműk révén megváltoztatták a népesség látható részének öltözködési szokásaikat – vagyis befolyásolták a divatot. Minderre igazából a 2007 októberében és novemberében nyitott két oriásmall hatott. A Polus Center és a Iulius Mall összesen több mind negyedmilliárd euróból épült a város nyugati és keleti tengelyének két végpontján. A két mall megnyitása a gazdasági vonatkozásokon valamint az általuk teremtett társadalmi problémákon túl leginkább szimbolikus értékű. Nagységrendjükben, architektúrájukban és nem utolsó sorban kínálatuk tekintetében a modern globális kapitalizmus fizikális megtestesítői. A múlt rendszerben a Nyugati bőség és fogyasztás katedrálisai. Puszta létükkel jelzik: a Nyugat mi vagyunk.
Kétségtelen, hogy a hipermarketek és a mallok számos pozitív funkcióval bírnak. Munkahelyeket teremtettek, korábban elérhetetlen termékeket hoztak be a kolozsvári piacra, egymásközötti versengésük következtében pedig leszorították az árakat, valamint meghonosították a drasztikus árleszálítások gyakorlatát. Továbbá, a dzsentrifikáció hordozói lettek: azzal, hogy ha valahol megtelepedtek, a környék megítélése, közbiztonsága, infrastruktúrja javult, ami kedvezően hatott a telekárak alakulására. Jó példákkal szolgáltatnak, abban a tekintetben, hogy ténylegesen demonstrálják: lehet utat megjavítani két hét alatt, hidat építeni egy hónap alatt, parkosítani, festeni, stb. Ebben a tekintetben serkentik a Polgármsetri Hivatalt, hiszen nehezen megcáfolható érv lett az, „hogy csak évek alatt lehet utat javítani”, „csak így lehet”, stb.
Ugyanakkor pedig számos újszerű és súlyos problémát okoztak. A továbbiakban ezekre fogunk koncentrálni, hiszen előadásunk a társadalmi problémák tárgykörét foglalja magában.
Az első probléma a kiskereskedőkkel való viszonymentén alakult ki. A nagy hipermarketek eleve olcsóbb árakon képesek nagy termékskálát kínálni. A beszállítóikkal attraktív árakat tudnak tartani, ami vonzó a fogyasztók számára. Továbbá, minden egyhelyen van, ami szükséges. Ennek az a közvetlen következménye, hogy mivel a kiskereskedők árkínálata magasabb és a termékskálájuk korlátozott, ők folyamatosan veszítik el a klienseiket. Ugyanis, ha a kliensek száma csökken, akkor csökken a fogalom, ami szüksgszerűen árnövekedéshez vezet, ami újabb klienseket riaszt el. A megmaradt kliensek pedig egyre ritkábban mennek kis boltba, hiszen a hiparmarketekben egyszeri vásárlás során több terméket megvásárolnak, amit nem csupán a széles kínálat, hanem a hűségkártyák is motiválnak. És, ismételjük, olcsóbb is. A kis boltok estében a szűkülő spirál sok esetben fatális. Egy adott áthajlási pont alatt ugyanis egyszerűen nem éri meg fennartalni a fix költségek miatt a boltot. Ha a határköltésg meghaladja a határhasznot, sokáig nem lehet üzemeltetni a kisboltot. Vagyis a nagy boltok hatására munkahelyek szűnnek meg és egzisztenciák kerülnek kockázatos helyzetbe.
Problémásak azonban a hipermarketek által kínált munkahelyek is – a jellegük miatt. (Bárki jogosan okoskodhatna úgy, hogy összben mégis több a munkahely, még ha egyesek meg is szűnnek, mint korábban láttuk). Kétségtelen, hogy sok jött létre és ez mindenképpen pozitív következmény. Az ilyesfajta munkahelyek jelentette kockázatok azonban mégsem elhanyagolhatóak. Vessük ezekre egy pillantást és nevezzük is meg, melyek ezek a kockázatok.
Arról van szó, hogy a retail business erőteljes megjelenése nyilvánvalóvá tette a poszt-fordista gazdaság egyik jellemvonását, nevezetesen azt, hogy kétfajta munkaerőre van szükség, átmenetek nélkül. Egyfelől magasan képzett szakemberekre (olyan high tech-es szakmákban mint az informatikus, tervező, stb.) illetve alacsonyan képzett, amit leginkább a kasszás munkakör jelez. Ha megnézzük az utóbbi hat hónap álláshiredtéseit, akkor azt látjuk, hogy leginkább építőiparban, és a kereskedelemben voltak elérhetők új munkahelyek. Tehát kínálat csak olyan munkakörökre van, amit jószerint bárki betülthet, nem kell előképezni magát.
Első látásra mindenki számára könnyen nyilvánvalóvá váli, hogy a frissen megjelent munkahelyek bő többsége női munkahely. Vagyis leginkább nők által betölthetőek, pontosabban fiatal(abb) nők, lányok által. Sok helyen látni, hogy „Eladói munkára lányokat alkalmazunk”. Ezek a munkakörők tehát egy nagyon speciális munkavállalói szegmenset céloznak meg: fiatalabb, alacsony vagy közepesen képzett nőket. Továbbá, a munkahelyek viszonylag könnyen betölthetőek, abban az értelemben, hogy nem kíván semmilyen speciális előképzést, így az adott esetben nagyon alacsony költséggel és azonnal kicserélhető. Beszédes, hogy üzletvezetői körökben terjedő szleng szerint egy egyszerű kasszás átlagban nyolc perc alatt kiképezhető. Mindezek következtében jó részük alacsonyan fizetett rutinmunka, nem feltétlenül attraktív és többnyire alacsonyra értékelt, adott esetben pedig egyenesen stigmatizált – főleg a siető vásárlók részéről.
Természetesen a retail szektorban létrejött munkahelyek erősen rétegzettek és különbözőek, eltőérő a presztízsük és a jövedelmek is széles skálán mozognak. Mi itt a többség által elfoglalt és a szakmai hierarchia also régióiban elhelyezkedő tevékenységekről beszélünk, mint amilyenek: a kasszás, pulti eladó, valamint a rakodó, polcfeltöltő, futár – hogy csak a legfontosabbakat említsük. Ezeket a munkaköröket a szakirodalom többféle menevezéssel szokta illetni: MecMelónak, zsákutcás munkának, rövidszoknyás munkának. A megnevezések közös elemekre is vonatkoznak. A rutin, a cserélhetőség, alacsony presztízs és alacsony jövedelem mellett ki kell emelnünk a karrierlehetőségek korlátozottságát, a munkahely bizonytalanságát és a munkaiszony kialakulásának reális esélyét. Ez utóbbi vontakozásra építve még dead end vagy zsákutcás munkának is szokás tekinteni.
A korábban felsorolt munkakörök és a felsőbb menedzseri munkakörök között egy láthatatlan, de valós üveglap húzódik. Mindez arra a valós helyzetre vonatkozik, hogy a rövidszoknyás munkavállalók előtt gyakorlatilag a munkahelyi ranglétrán való felfele való mobilitás le van zárva. A zsákutca kifejezés erre utal. Az „üveglap” természetesen egy metafóra: a menedzseri állások láthatóak, de elérhetetlenek. Láthatóak is kell legyenek egyrész a rájuk nehezedő kontrol miatt, mésrészt pedig a felfele való mobilitás illúziója, a motiváció fenntartása érdekében. A hipermarketek közötti gyakori váltások – a munkaerő nagymértében fluktuál, vagyis az újak jönnek és hamar mennek – is azért vannak, mert ha felfele nem lehet, akkor „oldalra” próbálkoznak a rövidszoknyás munkákra vállalkozók, „hátha a szomszédban jobb lesz” alapon. A folyamat állandó, ciklikusan váltják egymást a kasszások, pultosok, stb.
Hosszabb távon mindez „kiégeti” a munkavállalót. Mivel sokuknak ez az első munkahelye és idővel csak ilyen elképzelhető számukra, könnyen kialakulhat a munkaiszony, „aranykalickába rekednek”. Mást nemigen tudnak elvállani, ezt pedig nem szeretik, érdektelené válnak.
Összefoglalva tehát, a munkaerőpiac szerkezetváltozása következtében – ahol az elérhető munkahelyek jórésze rövidszoknyás – reális esély van arra, hogy tartósan kialakuljon a dolgozó szegények rétege. (Az más kérdés, hogy szegények mindenképen lettek-maradtak volna a városban).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése